A partnerek fontos szerepet játszanak a melanoma-vizsgálatokban

Hasznos, ha a partnerünk rendszeresen átvizsgálja egész testünket, hogy talál-e kóros bőrelváltozásokat. Azok a résztvevők, akik ennek érdekében külön képzésben részesültek, nagyobb magabiztossággal és precizitással végzik ezeket a felméréseket, mint a kontrollcsoportot erősítő társaik – derül ki a Northwestern University friss kutatásából.

 

Kezdetben talán zavarbaejtő, ha azért kell levetkőznie az embernek, hogy a partnere megvizsgálja – különösen, ha olyan nőkről van szó, akiket korábban már diagnosztizáltak már melanómával. Ugyanakkor a megfelelő képzés és a rendszer gyakorlás csökkenti a zavart, miközben a partnerek így a legtöbb elváltozást precízen képesek azonosítani.

A melanóma egyik fő veszélye, hogy számos esetben alig látható helyeken jelennek meg az elváltozások, ráadásul ezeken a helyekre nehéz naptejet is felvinni. Gyakori pont a fülek és a térd mögötti rész, a fej felső része és a női fenék fürdőruha-vonala.

 

„A legtöbb nő nem örül, ha ezeket a területeket közelebbről is megvizsgálja a párjuk. Egy idő után azonban helyre teszik magukban a kérdést, hogy a párjuk nem a narancsbőrt nézegeti hanem az anyajegyeket” – mondja a kutatást vezető Dr. June Robinson, dermatológus professzor.

Az anyag a JAMA Dermatology című szaklap friss számában került publikálásra.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Krémes mazsolás metélt

 

Hozzávalók: 30 dkg vékony metélt tészta, 10 dkg mazsola, 3 egész tojás, 2 dl tejföl, 10 dkg porcukor, 1 zacskó vaníliás porcukor, 5 dkg vaj vagy margarin, só.

Bővebben...

Süssünk almatortát egyszerűen

Hozzávalók: A tésztához:  10 dkg rétesliszt, 10 dkg finomliszt, 13 dkg vaj vagy margarin, 1 evőkanál porcukor, 1 tojássárgája, csipetnyi cukor;

Bővebben...

150. születésnapját ünnepelte az Állatkert

Tegnap ünnepelte megnyitásának 150. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az ünnepség délelőtt fél 11-kor térzenével kezdődött a főbejárat előtt. Mivel 150 éve, az akkori megnyitón is katonazene szólt, ezt idézték fel a jubileumi eseményen is.

Bővebben...

Ismét meghódítja Velencét az EFOTT

A 2017-es EFOTT-ot a szervezők a 650 éves Pécsi Tudományegyetem hallgatóival karöltve készítik elő. A fesztivál a vizsgaidőszakok után, július 11-17. között lesz, a helyszín pedig ismét a Velencei-tó partja. Ám a buli idén egy nappal hosszabb lesz, mert a vasárnapi napon és éjszakán is teljes programmal várják a látogatókat.

Bővebben...

Így diétáznak az ikrek!

Ha az ember kerüli a tükröket és a mérleget, ideig-óráig becsaphatja magát a súlyával kapcsolatban, mindezt azonban jelentősen megnehezíti, ha valakinek van egy egypetéjű ikertestvére, akivel naponta össze tudja vetni magát. 

Bővebben...

Így vedd rá magad a fogyókúra elkezdésére!

Te is magadra szedtél pár kilót a télen, és ideje lenne fogyókúráznod? A legnehezebb – mint mindent – elkezdeni azt. A következő tippek segítenek neked abban, hogy belevágj a fogyókúrába:

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Így ültessünk fenyőt és tuját a kertbe!

Ha egész évben zöldellő kertet szeretnénk, ültessünk örökzöld tűlevelű növényeket, amelyek egész évben ragyogó smaragdzöld színűkkel beragyogják kertünket.

Bővebben...

A legszínesebb egynyári virág a díszcsalán!

Az egyik legtarkább és legszínesebb egynyári virágunk a coleus magyar nevén díszcsalán. Ültetése és gondozása is egyszerű, ismerje meg ezt a gyönyörű növényt.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Íme a ragyogó smaragdzöld pázsit titka

A hobbi kertészek közül sokan gondolják, úgy hogy a füvesítés a világ legegyszerűbb feladata, míg mások bele sem mernek kezdeni, inkább szakemberre bízzák ezt a munkát. Pedig ha odafigyelünk és betartunk pár szabályt, mi magunk is telepíthetünk smaragdzöld gyepet a kertünkbe!

Bővebben...

Így rakjuk le a gyepszőnyeget kertünkben!

Ha nem szeretnénk, a fűmaggal bajlódni vásároljunk kész gyepszőnyeget vagy gyeptéglát. Bemutatjuk, hogy kell szakszerűen lerakni.

Bővebben...

Mediterrán étrenddel és olíva olajjal védjük a szívünket!

Egy nemrégiben végzett kutatás kimutatta, hogy az olívaolajban gazdag mediterrán étrend felerősíti a jó koleszterin kedvező hatásait.

Bővebben...

Mézes lekváros tészta mákkal bolondítva

Hozzávalók: 25 dkg kockatészta, 30 dkg darált mák, 3 dl tej, 5 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 3 evőkanál méz, 2-3 evőkanál sárgabaracklekvár, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só a töltelékhez és 1 teáskanál só a tésztához.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!