A várandósság jót tesz az egészségnek

A terhesség elősegíti a szövetek regenerációját – állítják jeruzsálemi kutatók, akik szerint a gyermekvárás a kismama izmaiban indítja el a megújulási folyamatokat.

 

 

Az összefüggés magyarázattal szolgálhat arra, hogy a kismamák miért „ragyognak”. A tanulmány szerzői ugyanis hozzátették, hogy a korosabb nők újra fiatalnak érezhetik magukat, ráadásul lelassíthatják az öregedési folyamataikat – hála a gólyának.

A kismamák ragyogása nem csupán a bőr szépségét jelenti, hanem belülről fakad – olvasható a Fertility and Sterility című szakfolyóiratban.

A szakértők minderre úgy jöttek rá, hogy vemhes és nem vemhes egereken mérték a májátültetés hatását. Míg előbbiek májának 82 százaléka regenerálódott két nap után, a kicsinyeket nem váróknál mindössze 46 százalék volt ez az arány.

 

Az idősebb vemhes egerek viszont ennél is magasabb, 96 százalékos regenerációs arányt produkáltak, amivel bőven a másik két csoport fölé kerekedtek.

Az is kiderült, hogy a vemhesség védő hatással bírt a szívkörnyéki szövetkárosodás ellen, ami az emberi öregedési folyamatnak is elengedhetetlen része.

A tudósok felhívták a figyelmet arra, hogy nincs két egyforma szervezet és terhesség, ám ezzel együtt is levonható az általános következtetés, miszerint a magzat egyfajta „fiatalító injekcióként” hat.

„Ahogy öregszünk, egyre nehezebben újulnak meg a szöveteink. Mivel azonban a terhesség során közös vérkör alakul ki, friss anyagok kerülnek az anya testébe” – fejtette ki Tal Falick Michaeli, a Héber Egyetem Hadessah Orvosi Iskolájának munkatársa.

Ezt olvastad már?

A kalcium csökkenti a terhesség alatt fellépő lábgörcsöt

A terhesség alatti allergia agyi változásokat eredményez

A terhesség alatti szorongás csökkentése

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

3 különleges karácsonyi palacsinta recept

Ha már unja a megszokott sütemény recepteket karácsonyra, miért ne készítene palacsintát a családnak, és rokonoknak? íme három fantasztikus finom palacsinta recept.

Bővebben...

Halászlé alaplé recept kezdőknek is

Az alaplébe (az amur kivételével) bármilyen hal jó, ha lehet legalább 5-6 féle, betétnek pedig három jöhet számításba, törpeharcsa, harcsa, ponty. Az utóbbi a legsűrűbben.

Bővebben...

Marcipános Créme Brulée

Hozzávalók 6 személyre: 5 dl tejszín, 1 dl tej, 1 vanília rúd, 6 dkg cukor, 6 teáskanál barna cukor, 5 db tojás sárgája, 7-10 dkg marcipán.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Indul a Bombanő program

Egyedülálló kezdeményezés vette kezdetét 2017 januárjában. Három ismert ember részvételével fogyókúrás és egészségmegőrző program indul.

Bővebben...

Aranyosi Péter: Bunkó, agresszív ember vagyok

Aranyosi Péter humoristaként arra tette fel az életét, hogy megnevettesse az embereket, saját magánéletéről viszont ritkán beszél. A Lakástalkshow-ban most mégis elárulta, milyen foglalkozást szánt neki az édesanyja, és miért érzi úgy, hogy nem jól neveli a gyermekeit.

Bővebben...

Bochkor Gábor: Soha nem voltunk barátok Boros Lajossal

Kendőzetlenül beszélt Boros Lajoshoz fűződő viszonyáról Bochkor Gábor. A népszerű rádiós nem titkolja, hogy már három éve nem beszélt egykori műsorvezető társával, aki szerinte mindig odaszúr egyet, amikor róla kérdezik.

Bővebben...

Fogyni szeretnél? Egyél szőlőt!

A szőlőfogyasztástól sok fogyókúrázó ódzkodik, mondván, túl sok cukrot tartalmaz, de a legújabb kutatások szerint napi egy marék szőlő akár a fogyást is elősegíti, és nem mellékesen a szexuális életünkre is pozitív hatással lehet.

Bővebben...

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

A kalóriák számolgatása helyett a legjobb, ha a fogyni vágyók fehérjegazdag étrendre térnek át, és sok halat, tojást és húst vesznek magukhoz – derül ki a University of Sydney munkatársainak friss kutatásából, amely a manchesteri Annual Meeting of the Society for Experimental Biology konferencia keretében került publikálásra június végén.

Bővebben...

Ezért veszélyes az Atkins-diéta és más, fehérjedús étrend

Amerikai kutatók szerint a túl sok fehérje fogyasztása a középkorú emberek számára ugyanolyan veszélyes lehet, mint a dohányzás.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Még a gondolataink is hizlalhatnak a tudósok szerint

Minél élénkebben fel tudja idézni valaki az ételek illatát, annál magasabb a testtömegindexe – állapították meg egy friss kutatás alapján a szakemberek.

Bővebben...

Tippek a hófehér fogsorhoz

Egykor még ritkaság számba mentek a vakító fehér fogsorok, ma azonban számtalan fehérítő gél, tapasz vagy fogra helyezhető fehérítő „híd” sorakozik a boltok polcain, így bárki számára elérhetőek a makulátlan színű fogak.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

A különböző vitaminok hiányának tünetei

Minden évszakban fontos, hogy elegendő mennyiségű vitamint vigyünk be szervezetünkbe. Viszont  télen, amikor  jóval kevesebb gyümölcshöz és zöldséghez jutunk hozzá, különösen ügyeljünk a megfelelő vitaminbevitelre.

Bővebben...

D vitamin (kalciferol) Egyre nagyobb figyelmet kap a D vitamin

A D vitaminról ritkán hallunk, pedig épp oly fontos szervezetünk számára, mint a C vagy a B vitamin. A lakosság, sőt azt emberiség nagy része D vitaminhiányban szenved, amelynek az egyik oka, hogy D vitaminhoz csak nyáron jut hozzá a szervezet, amikor napfény éri.

Bővebben...

Ha diétázunk, figyeljünk a vitaminokra

Évente több mint 30 milliárd dollárt költenek testsúlycsökkentő termékekre az Egyesült Államokban, mivel felmérések szerint minden harmadik felnőtt próbálkozik súlyleadással.

Bővebben...

Kedvcsináló: Túrótorta tejföllel és mandulával

Hozzávalók: 50 dkg leveles vajas tészta, 50 dkg tehéntúró, 10 dkg darált mandula, 1 teáskanál zöldmandula-aroma, 15 dkg porcukor, 4 egész tojás, 2 evőkanál rizsliszt (ha nincs, a búzaliszt is megtelel), 1 dl sűrű tejföl, csipetnyi só.

Bővebben...

A gyerekek agya „felragyog” édesanyjuk hangjára

Egy agyi képalkotó vizsgálatot alkalmazó kutatás azt mutatta, hogy amikor az édesanyák megszólaltak, gyermekük több agyi területe, köztük az érzelmek és a jutalom feldolgozásért, a szociális funkciókért, az arcfelismerésért és a személyesen releváns dolgok észleléséért felelős területek is aktiválódtak.

Bővebben...

Miért fáradt a csemetéd a nulladik órán?

Vezető gyermekgyógyászati szakértők szerint a felsősök és középiskolások tanóráinak később kéne kezdődniük, hogy a gyerekek elegendő alvásmennyiséghez jussanak.

Bővebben...

Kétszínű keksztekercs

Hozzávalók: 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 50 dkg darált keksz, 1 dl tej,2 ek kakaó, 1 dl feketekávé, Mandula aroma.

Bővebben...

A csapvíz ugyanolyan jót tesz az egészségünknek, mint egy szelet sajt

A palackozott víz tényleg jobb, mint a csapvíz? Csak attól függ, hol lakunk. Bizonyos területeken ugyanis az egyszerű csapvíz ugyanannyi kalciumot biztosíthat a szervezetünknek, mint egy szelet sajt, egy fej brokkoli, vagy egy pohár tej.

Bővebben...

Akik készételeket esznek, akár fogyhatnak is

A készételek a közvélekedés szerint sem tartoznak természetesen az egészséges ételek közé, viszont az, hogy ezek az előre csomagolt menük egészen biztosan egy adagnak felelnek meg, segíthet a fogyásban.

Bővebben...

3 különböző bakonyi leves a hideg téli napokra

Aki szereti a forró tartalmas laktató leveseket, ne hagyja ki a Bakonyi Betyárlevest sem. Íme, három remek változata, csirkés, marha, vagy borjúhúsos változatban.

Bővebben...

Az idősek nem félnek a közösségi médiától

Egy friss kutatás azt mutatta, hogy sok idős ember élvezettel használja ki a közösségi média lehetőségeit, és ez segít nekik leküzdeni a magányt, sőt még az egészségüknek is jót tehet.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!