Kihal a mediterrán étrend a városiasodás és a turizmus miatt

A mediterrán országokban – tehát Egyiptomtól Libanonig és Marokkótól Törökországig – egyre csak híznak az emberek, mert az ottani hagyományos étrend helyett több húst és tejterméket esznek.

 

 

A mediterrán étrendet régóta dicsőítik, amiért hosszú és egészséges életet tesz lehetővé. Ám pont a napcsókolta gyümölcsök és zöldségek hazájában élő emberek kezdtek lemondani róla, ami meg is látszik a derékbőségükön.

A turizmus, a városiasodás, a természeti források kimerülése és a hagyományos tudás eltűnése együtt járul hozzá az érend romlásához az érintett területeken.

A mediterrán étrend elvileg rengeteg növényi alapanyagot, például zöldséget, gyümölcsöt, hüvelyest, magot, csonthéjast és olívát tartalmaz, továbbá halat és fehér húsokat, továbbá némi vörösbort is. Kis mennyiségben feldolgozott élelmiszerek is helyet kaphatnak benne, úgymint az édességek, a csokoládé és a vörös hús is.

A Földközi-tenger medencéje azonban „táplálkozásbeli átalakuláson” megy keresztül, hiszen a korábban előnyben részesített hozzávalók helyett minden eddiginél több hús és tejtermék van benne – olvasható az ENSZ szakértőinek beszámolójában.

 

A szakértők következtetése alapján a dél-mediterrán vidékeken, úgymint Egyiptomban, Libanonban, Marokkóban és Törökországban egyre csak híznak az emberek. Egyre nagyobb tehát a súlygyarapodással küszködők aránya a társadalomban, ami az ezzel összefüggésben álló betegségek előfordulását is növeli.

„A globalizáció, az ételmarketing és az életmódbeli változások átírták a mediterrán fogyasztási mintákat” – áll a beszámolóban.

Érdekesség, hogy az ott kapható élelmiszerek mindössze tizede származik helyi forrásból, ami nemcsak a helyi termelőket, gyártókat és forgalmazókat érinti hátrányosan, hanem a környezetet is.

„A mediterrán étrend tápláló, a helyi kultúra része, hozzájárul a fenntartható fejlődéshez, továbbá támogatja a belföldi gazdaságot” – magyarázta Alexandre Meybeck, a szervezet munkatársa.

Korábbi kutatásokból már tudjuk, hogy a mediterrán étrend védhet a szívbetegség, bizonyos rákfajták, a cukorbetegség, a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór ellen is.

Ezt olvastad már?

A mediterrán étrend és a koffeinfogyasztás jó hatással lehet a szemünkre?

A mediterrán étrend és szemünk egészsége

Ezért érdemes a mediterrán diétát követni

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Ajándékötlet karácsonyra: Üvegbe zárt palacsinta

Palacsintaimádó rokonoknak, barátoknak ajánljuk ezt a különleges ajándékötletet, amely nem más, mint egy üvegbe zárt ünnepi palacsinta keverék.

Bővebben...

Mandulás cérnametélt

Hozzávalók: 30 dkg cérnametélt, 15 dkg darált mandula, 4-5 evőkanál méz, 5 dkg vaj, só a tészta főzéséhez.

Bővebben...

3 finom Bakonyi Betyárleves recept

Aki szereti a forró tartalmas laktató leveseket, ne hagyja ki a Bakonyi Betyárlevest sem. Íme, három remek változata, csirkés, marha, vagy borjúhúsos változatban.

Bővebben...

Fluor Tomi elárulta, mikor veszi le a baseballsapkát

A Wellhello egy szerelemprojekt, egyáltalán nem a pénzért csináljuk – árulta el a Lakástalkshowban Fluor és Diaz, akik a hírnévről és a családról is meséltek a műsorvezető Lovász Lászlónak.

Bővebben...

Struccot vett egy hallgatónak Bochkor

Ennyire jó fej hogy’ lehet valaki?! Bochkor egy struccot vett a Music Fm egyik szerencsétlenül járt hallgatójának.

Bővebben...

Az egészség szépsége

Mia Goth különleges színésznő. Kiismerhetetlen. Nem csak azért, mert három hónappal ezelőtt minden előzetes tervezés nélkül, hirtelen ötlettől vezérelve ment feleségül a nála hét évvel idősebb Shia LaBeouf-höz, méghozzá úgy, hogy az anyakönyvvezető egy Elvis-hasonmás volt: a színészetén is nehéz kiigazodni.

Bővebben...

Diétába kezdenél? A bélflórád megnehezítheti a dolgod…

Az újévi fogyókúra türelmetlenül várt hatása eltarthat egy darabig, a bélflórád mikroorganizmusai ugyanis lelassíthatják a kívánt fogyási folyamatot.

Bővebben...

A nők 32, a férfiak 31 évesen fogynak a legkönnyebben

A nők számára a 32 éves kor a legideálisabb, ha fogyókúrázni szeretnének, míg a férfiak a jelek szerint 31 évesen adják le a fölösleges kilóikat a legkönnyebben.

Bővebben...

Fogyjunk fűzővel?

Létezik egy különös fogyókúrás módszer, mellyel több centit is lefaraghatunk derékbőségünkből anélkül, hogy kés alá feküdnénk, vagy akár egy percig is éheznénk, a gyártók szerint ugyanis segítségével csökken az éhségérzetünk.

Bővebben...

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Így hat gyermekünkre az áfonyalé

A gyümölcslében lévő flavonoidok javítják az agyi vérkeringést, így akár a leckeírásban is segítenek – állítják a szakemberek. Egy friss kutatás szerint az áfonyalé javítja az általános iskolás korú csemeték memóriáját és koncentrálóképességét.

Bővebben...

Nézzük meg a csuklónk vastagságát

Az elhízott gyerekek és tizenévesek csuklójának vastagságából következtetni lehet arra, hogy mekkora valószínűséggel fog náluk kialakulni valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedés.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Miért van szükségünk antioxidánsokra?

Manapság egyre többet hallunk az antioxidánsok csodatevő erejéről, de vajon mik is azok az antioxidánsok és miért van szervezetünknek oly nagy szüksége ezekre?

Bővebben...

A kalcium és D vitamin hatása csontjainkra!

Bár sokan szednek kalcium- és D-vitamin étrend-kiegészítőt az erősebb csontok reményében, az amerikai kormány megbízásából készült legfrissebb szakvélemények szerint az egészséges korosabb hölgyeknek nincs szükségük alacsony dózisú tablettákra.

Bővebben...

A vitaminhiány tünetei és jelei

A vitaminhiány jeleit és tüneteit nehéz felismerni, hiszen a különböző apró kis jelek oka számtalan egyéb betegség is lehet.

Bővebben...

7 tévhit a fogyásról, amely hátráltatja a kilók leadását

Tim Spector, a King’s College London professzora szerint az orvosok és a szakemberek egy sor egymásnak ellentmondó információval bombázzák a diétázókat, és ezért az emberekben több tévhit is él az egészséges étkezéssel kapcsolatban.

Bővebben...

Ez is okozhatja az izzadást

Az állandóan izzadt hónaljak és a folyamatosan gyöngyöző homlok nemcsak kellemetlen, hanem további bőrgyógyászati problémákat is okozhat, állítja egy bőrgyógyász, és sokan nem is sejtik, hogy problémájukat esetleg a gyógyítható hiperhidrózis nevű betegség okozza.

Bővebben...

Milyen ruházat fokozza a testszagot?

A műszálas ruhadarabok kellemetlenebb szagot árasztanak edzés után, mint a pamutból készültek, mert kedveznek az ezért felelős baktériumok szaporodásának – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!