Az emberek 10-20 százaléka szenved ekcémaszerű krónikus bőrviszketésben

A Buck Intézet (Novato, Kalifornia) munkatársai egérkísérletekben egy génvariánst írtak le, mely mellett jelentkezett a viszketés, hiányában nem.

 

Becslések szerint az emberek 10-20 százaléka szenved ekcémaszerű krónikus bőrviszketésben, melynek okát most Rachel Brem és genetikusai próbálták megfejteni. A kutatók egérkísérleteikben rávilágítottak, hogy az idegsejtek HTR7 nevű receptora kiemelt szerepet játszhat a folyamat kialakulásában. Genetikai manipuláció során megemelték a receptor szintjét, ami súlyosbította az ekcémaszerű tüneteket, míg a gén „elrontása” mellett azok jóval kevésbé jelentek meg.

 

A Neuron június 11-i számában közölt felfedezés akár új terápiás eszközök fejlesztésének alapja is lehet. Jelenleg az ekcémát lokális krémekkel és antihisztamin típusú gyógyszerekkel kezelik. A tünetek mérséklése reális célkitűzés, azonban a gyógyítás idáig elérhetetlen álomnak tűnt. A szakértők szerint az új célpont egyéb bőrbetegségek kezelését is érintheti.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Snickers szelet

Hozzávalók: Tészta: 130 g vaj, 45 g cukor, 170 g liszt. Karamella: 1,5 evőkanál cukor
75 g vaj, 170 g sűrített tej (1 tubus), 90 g sós! mogyoró.

Bővebben...

Jókai-bableves

Hozzávalók:  1 nagy húsos, füstölt hátsó csülök, 40 dkg. fejtett tarkabab, 1/2 kg vegyes zöldség, 1-2 szem krumpli, 1 fej vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 kévés kanál pirospaprika, 1 evőkanál zsír, 4-5 dkg liszt, 1 csomó petrezselyem zöldje, 3 dl. tejföl, só.

Bővebben...

Kétszínű keksztekercs

Hozzávalók: 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 50 dkg darált keksz, 1 dl tej,2 ek kakaó, 1 dl feketekávé, Mandula aroma.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Legendás Colin Farrell, és megfigyelései

Colin Farrell el van ájulva. Az új Harry Potter-filmben, a Legendás állatok és megfigyelésük-ben (Fantastic Beasts and Where to Find Them, hazai bemutató: november 17.) ő alakítja Parcival Gravest, a MACUSA, az Amerikai Egyesült Államok Varázslókongresszusa biztonsági főnökét.

Bővebben...

Geszti Péter a Hungary’s Got Talentben

Geszti Péter új „Ma ne, ma ne” című dala a Hungary’s Got Talent színpadán debütál szombat este az RTL Klubon.

Bővebben...

Gyerekek uralkodtak a 103.9 Sláger FM stúdiójában

Gyerekek vették át az irányítást a 103.9 Sláger FM stúdiójában, a Sláger Reggelben, ugyanis Vágó Piros és Abaházi Csaba vendége volt Kertész Sándor és 6 kislánya.

Bővebben...

Ezeket a zöldségeket kerülje ha fogyni szeretne!

A zöldborsó, a kukorica és a burgonya mind kerülendő – állítják a szakértők, akik inkább karfiolt, aszalt szilvát és áfonyát javasolnak.

Bővebben...

A zsírszegény diéta nem jobb a többi fogyókúránál

Egy új áttekintésből az derült ki, hiába hirdetik, hogy a zsírszegény diéták a legjobbak a fogyáshoz, valójában azonban semmivel sem hatékonyabbak, mint a más típusú diéták.

Bővebben...

Kalóriák helyett a makroelemeket számolja az, aki fogyni szeretne

Aki fogyni szeretne, a legtöbbször a kalóriabevitelt csökkenti, és többet kezd mozogni: elviekben ez a legtökéletesebb módszer arra, hogy az extra kilóktól megszabaduljunk. Ugyanakkor jobban járunk, ha a kalóriák helyett inkább a makroelemeket tartjuk számon.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

A fogyás minden életkorban jót tesz a szívnek és az érrendszernek

A fogyás a felnőttkor bármelyik szakaszában egészséges, hiszen hosszú távon előnyösen hat a szívre és az érrendszerre – olvasható egy friss tanulmányban, amely a The Lancet Diabetes & Endocrinology című szakfolyóiratban jelent meg.

Bővebben...

Melyek a füvezés hosszú távú következményei?

Egy ausztrál felmérés eredményei szerint azok a fiatalok, akik 17 éves koruk előtt napi szinten szívnak marihuánát, nagyobb eséllyel néznek szembe bizonyos hosszú távú káros következményekkel, mint azok, akik soha nem használtak marihuánát.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Csodaszerek –e a vitaminok?

A vitaminok az utóbbi években egyre több figyelmet kapnak, és szinte havonta lát napvilágot egy új vitamin készítmény, amely fiatalságot, erőnlétet és jó közérzetet biztosít.

Bővebben...

Mire használja a szervezet az E-vitamint?

A bőrre dörzsölve csökkenti az öregedés jeleit, a sportolók pedig az állóképesség fokozására használják, de a kutatók most bizonyítékot találtak az E-vitamin egyik természetes funkciójára is a szervezetben.

Bővebben...

Ha diétázunk, figyeljünk a vitaminokra

Évente több mint 30 milliárd dollárt költenek testsúlycsökkentő termékekre az Egyesült Államokban, mivel felmérések szerint minden harmadik felnőtt próbálkozik súlyleadással.

Bővebben...

Vízkőoldás egyszerűen és természetesen!

Minden háztartásban jelen van a vízkőprobléma, amitől ugyan időszakosan megszabadulhatunk, de újra és újra meg fog jelenni.

Bővebben...

Aszalt szilvás őszi saláta

Szeretne egészségesen étkezni, mégis valami laktató finomságra vágyik? Akkor készítse el ezt a finom őszi salátát, amelytől jól lakik, mégsem hizlal.

Bővebben...

Ünnepi mákos koszorú

Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt, 2 cs. Dr. Oetker Instant élesztő, 2,5 - 3 dl tej, 2 db tojás, 6 dkg margarin, csipet só, 1 üveg (2 ml) Dr. Oetker Mandula aroma, mazsola, ízlés szerint.

Bővebben...

Egy új módszer lerövidítheti a vajúdás idejét megindított szülések esetén

A szülésmegindítás manapság az egyik leggyakoribb egészségügyi beavatkozás a világon. A várandós amerikai nők körülbelül egynegyede esik át ezen a procedúrán évente.

Bővebben...

Hogyan növeli a zsírdús étrend a vastagbélrák kockázatát

A kutatók már régóta figyelmeztetnek arra, hogy az elhízás mellett a túl sok zsír és cukor fogyasztása a vastagbélrák megnövekedett kockázatának is kitesz bennünket.

Bővebben...

A mai nők gyengesége felelős ezért a betegségért

Szakértők szerint az áll a fájdalmas ínbetegség terjedésének hátterében, hogy a mai nők gyengébbek, mint a korábbi generációk.

Bővebben...

A vízben szülés többet árthat, mint használ

A vízben vajúdás és szülés hazánkban még nem egy igazán elterjedt módszer, de már nálunk is vannak olyan kórházak, szülészeti központok, ahol a feltételek is adottak és az orvosok is vállalják az alternatív szülési módszer levezetését.

Míg a vízben vajúdásnak számos pozitív hatása lehet, a vízben való szülés nem javasolt a legújabb irányelvek szerint. Vajúdás alatt a meleg víz mindamellett, hogy csökkentheti az összehúzódások alatti fájdalomérzet erősségét, relaxáló hatású, segít az édesanyáknak ellazulni és összességében lerövidítheti a kontrakciók időtartamát. A legújabb irányelvek szerint viszont a vízben való szülés akár komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet mind az édesanyánál mind a születendő gyermeknél, nyilatkozta Dr. Joseph Wax, az American College of Obstetricians and Gynecologists elnöke. Jelentősen megnöveli az anya és az újszülött fertőződési esélyét, nehézségeket okozhat az újszülött hőháztartásának szabályozásában, gyakoribb a köldökzsinórral kapcsolatos komplikációk kialakulása és enyhébb légzési zavaroktól akár súlyos asphyxiához is vezethet, ha a magzat megszületését követően a vízből aspirál.

Azon kórházaknak és szülészeti központoknak, ahol a vízben vajúdás lehetősége választható, fontos előírásokat kell betartaniuk az édesanyák és a születendő gyermekek egészégének érdekében. Ide tartoznak többek közt az erre alkalmas édesanyák szigorú szempontok szerinti kiválasztása, a kádak vagy medencék gyakori, gondos takarítása, fertőtlenítése, a vajúdó nők folyamatos monitorozása és bármilyen komplikáció gyanújának felléptekor a folyamat azonnali megszakítása.

Foltok végnapjai

A fényszegény hónapok időszaka a legjobb idő arra, hogy megszabaduljunk a korunkat akár tíz évvel megfejelő elszíneződésektől, pigmentfoltoktól.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!