Hogyan lehet lapos a hasad?

Sokak számára a lapos has kifejlesztése olyan fontos, mint a Szent Grál keresése. Hogyan érhetjük el? A következő 9 egyszerű életmód tipp elindíthat a jó irányba.

 

1. Tartásjavítás

Csoszogás és pocak. Egyenesedj ki, és máris tettél valamit a hasadért verejtékezés nélkül! A jobb testtartás érdekében a füled legyen pont a vállad felett, a vállad pont a csípőd felett, a csípő a térd felett, a térd pedig a bokád felett. A vállad legyen egyenes, mint az ing a vállfán, nem pedig mint a szögön lógó ing. A testsúlyod a lábszáradon és a sarkadon legyen.

2. Az egész testet kell edzeni

Ha lapos hasat akarsz, ne feledkezz meg a többi izomról sem! A mélyizmok közé tartoznak a hát- és a farizmok is többek között. A Pilates az egyik módja annak, hogy megdolgoztassuk az összes mélyizmot, valamint a kart és a lábakat is: az egész test átmozgatása, ami edzi a hasat – és a többi izmot is.

3. Próbáld ki a kenu-tvisztet

Állj egyenesen, lábak szét. Ujjaidat zárd össze erősen. Lélegezz ki, lendítsd az összeszorított kezeidet, a karokat, vállakat is, a testeddel fordulj balra, mintha kenuban eveznél. Közben emeld a bal lábadat fel és jobbra. Lélegezz be, és térj vissza a kezdő pozícióba. Lélegezz ki, és ismételd meg a mozdulatsort jobbra. Ismételd meg hússzor. 4. Macskarúgás

Állj zárt lábakkal, a karodat tartsd oldalra. Lélegezz ki, a jobb lábadat emeld fel előre, ugyanakkor lendítsd előre a karodat vállmagasságban, fordulj el a gerinceddel, mint egy macska. Olyan érzés, mintha a köldöködet valami a gerinc felé nyomná. Lélegezz be, és térj vissza a kiindulási pozícióba. Ismételd meg a bal lábbal, hússzor végezd el a gyakorlatot felváltva mindkét irányba.

5. Pilates gyakorlat

Állj egyenesen, összezárt bokával, a lábujjak kissé kifelé. Emeld fel a karokat vízszintesen, az ujjakat kulcsold össze az áll alatt. Lélegezz ki, a karokat nyomd lefelé, a kezek és karok maradjanak közel a testhez. Közben a sarkadat emeld fel, állj lábujjhegyre. Maradj így két másodpercig, lélegezz be, és térj vissza a kiinduló helyzetbe. A has behúzódik, és visszaereszkedik, a karok lemennek. Ismételd meg hússzor.

6. Figyelj az étrendedre

Végezhetsz hasizomgyakorlatokat, míg lemegy a nap, de ha úszógumid van, az erős has nem látszik. A háj eltüntetéséhez át kell nézned, mit eszel, és milyen aktívan élsz. Más szóval egyél kevesebbet és mozogj többet, ezzel javíthatsz az energiamérlegeden. 7. Az eszközök szabadon választottak

Fit-ball, szalagok, edzőterem-bérlet: mind hasznos, de nem szükségesek az erősebb hashoz. A mindennapi életben – séta közben, sorbanálláskor, egy partin – edzheted a hasadat azzal, hogy egyenesen állsz, erőteljesen kilégzel.

 

8. Legyenek reális céljaid

A génjeid is szerepet játszanak a testalkatodban, de ez nem lehet ok arra, hogy feladd, és beülj a cukrászdába. A céljaid legyenek reálisak, és összpontosíts a saját testedre, ne egy idealizált képre. Rubint Réka (Beyonce) hasa motiválhat téged, de ne akarj ugyanolyanná válni.

9. Lassan siess

Ne várj gyors eredményt. A beígért gyors változások átmenetiek. Tervezz lassú de biztos fejlődést, és készülj fel arra, hogy lesz kudarc sőt csalódottság is. Idővel és kitartással érhető el az eredmény.

Forrás: Napidoktor.hu

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

 

3 isteni almás recept őszre sütemény szakértőnktől!

Az őszi szezon nagy kedvence az alma. Amellett, hogy finom és roppant egészséges, kiváló alapanyag a konyhában.

Bővebben...

Süssünk almás pitét

Finom almás pite receptet kínálunk, amely kiváló ünnepi vagy hétvégi sütemény lesz.

Bővebben...

Habkönnyű túrógombóc recept

Íme egy habkönnyű túrógombóc recept, amelyet még a kezdő háziasszonyok is eltudnak pillanatok alatt készíteni.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Gyerekek uralkodtak a 103.9 Sláger FM stúdiójában

Gyerekek vették át az irányítást a 103.9 Sláger FM stúdiójában, a Sláger Reggelben, ugyanis Vágó Piros és Abaházi Csaba vendége volt Kertész Sándor és 6 kislánya.

Bővebben...

Bochkor Gábor: Soha nem voltunk barátok Boros Lajossal

Kendőzetlenül beszélt Boros Lajoshoz fűződő viszonyáról Bochkor Gábor. A népszerű rádiós nem titkolja, hogy már három éve nem beszélt egykori műsorvezető társával, aki szerinte mindig odaszúr egyet, amikor róla kérdezik.

Bővebben...

Bocsiék nem csak beszélnek róla

Bochkor Gábor és István Dániel, a 89.5 Music FM reggeli műsorvezetői nem csak a levegőbe beszélnek. A minap a közösségi autózás fontosságát taglalták a műsorban, másnap már mindketten utasokkal együtt indultak munkahelyükre.

Bővebben...

Fogyni szeretnél? Egyél szőlőt!

A szőlőfogyasztástól sok fogyókúrázó ódzkodik, mondván, túl sok cukrot tartalmaz, de a legújabb kutatások szerint napi egy marék szőlő akár a fogyást is elősegíti, és nem mellékesen a szexuális életünkre is pozitív hatással lehet.

Bővebben...

Diétába kezdenél? A bélflórád megnehezítheti a dolgod…

Az újévi fogyókúra türelmetlenül várt hatása eltarthat egy darabig, a bélflórád mikroorganizmusai ugyanis lelassíthatják a kívánt fogyási folyamatot.

Bővebben...

Kalóriák helyett a makroelemeket számolja az, aki fogyni szeretne

Aki fogyni szeretne, a legtöbbször a kalóriabevitelt csökkenti, és többet kezd mozogni: elviekben ez a legtökéletesebb módszer arra, hogy az extra kilóktól megszabaduljunk. Ugyanakkor jobban járunk, ha a kalóriák helyett inkább a makroelemeket tartjuk számon.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

A sushi a hosszú élet tika

Japán tudósok szerint a sushi egészségesebb, mint hinnénk, s maga a japán diéta összességében véve mindenki számára előnyös, mivel főszereplője a sok zöldség, gyümölcs, hal, hús és a teljes kiőrlésű kenyér tökéletes harmóniája.

Bővebben...

Egy könnyen gondozható dísznövény a csokros inda

Ez a kedves csíkos vidám növény szinte minden otthonban megtalálható. Kezdő kertészeknek a legjobb választás, mert tartása nagyon könnyű. Ismerjük meg csokrosinda(Chlorophytum comosum) gondozását.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Figyeljünk a káliumszintre a fogyókúra során!

Gyakran nem is gondolnánk, hogy szervezetünk számára a káliumszint mennyire fontos, mivel a kálium szorosan együttműködik a nátriummal, így a magas nátriumszint, alacsony káliumszintet von maga után.

Bővebben...

Miért van szükségünk antioxidánsokra?

Manapság egyre többet hallunk az antioxidánsok csodatevő erejéről, de vajon mik is azok az antioxidánsok és miért van szervezetünknek oly nagy szüksége ezekre?

Bővebben...

Vérpezsdítő és fiatalító vitamin koktélok!

A vitamin bevitel télen, nyáron egyaránt fontos szervezetünknek. De nyáron a sok zöldség és gyümölcs miatt könnyen elkészíthető vitaminkoktélokkal a legegyszerűbb pótolni a fontos vitaminokat. Íme, 4 kiváló vitaminital.

Bővebben...

Ezért érdemes elolvasni az élelmiszer csomagoláson a címkét

Egészségesebben táplálkoznak azok az emberek, akik elolvassák a címkén, mit tartalmaznak az élelmiszerek.

Bővebben...

Így készítsünk palackkertet páfrányból

A páfrányok több mint 350 millió éve jelen vannak a földön, a levelek alakja és formája igen változatos, így nagyon különleges és szép palackkertet hozhatunk létre a segítségükkel.

Bővebben...

10 ok, amiért fontos mazsolát enni rendszeresen

A mazsolát sokan csak akkor fogyasztják, ha megsütik süteményben, vagy belebotlanak egy-kettőbe a túrós táskában. Pedig egy igen értékes aszalt gyümölcsről van szó, melyből érdemes rendszeresen fogyasztani önmagában is egy-egy marékkal.

Bővebben...

Az alma alkat nem növeli a mellrák kialakulási esélyét

A legfrissebb kutatási adatok szerint a testalkat egyáltalán nem számít kockázati tényezőnek a mellrák szempontjából.

Bővebben...

Étkezési zavarhoz vezethet a Facebook

Azok a női hallgatók, akik sok időt töltenek a közösségi hálón, fokozottabban figyelnek a testükre.

Bővebben...

A Brexit miatt óriási munkaerőhiány lehet a brit egészségügyben

Egészségügyi szakemberek szerint az EU elhagyása a britek számára egészségügyi fronton is jelentős vesztességgel bír: a Nemzeti Egészségügyi Rendszer (NHS) hiányosságai ebben a kontextusban még inkább láthatóvá válnak majd.

Bővebben...

10 ok, amiért érdemes csalánteát inni

Több száz éve használjuk a csalánt, egyik legfontosabb gyógynövényünket, melyet Európában elsősorban vízhajtó, illetve ízületi fájdalmakat csillapító hatásáról ismerünk.

Bővebben...

Miért válik be az egyiknek az étrend míg a másiknak nem?

Feltűnt Önnek valaha, hogy egyesek bármit ehetnek, mégsem híznak egy dekát sem, míg mások már attól is híznak, ha csak ránéznek az ételre?

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!