Tadzs Mahal a világ leggyönyörűbb építészeti remekműve

India egyik leghíresebb építészeti remekműve az 1630-1648 között épült Tadzs Mahal amely a szerelem egyik legszebb emlékműve.

 

A világ egyik leggyönyörűbb és egyben a legromantikusabb épülete,  négy gigantikus minarettel, két mecsettel, egy csodálatos kerttel és egy hatalmas főépülettel rendelkezik, amely 1983 óta az UNESCO világörökség részévé vált.

Sah Dzsahan 1627-ben lépett trónra, aki annyira szerelmes volt feleségébe, hogy ezt a csodás palotát építette neki. Mumtaz Mahal 14 gyermeket szült férjének, de a 15.-be belehalt 1630-ban. Az asszony azt kérte férjétől a halálos ágyán, hogy ha meghal, férje ne vegyen más  nőt maga mellé, és egy olyan emlékművet építtessen neki, amely nevét örökké emlékezetessé teszi.


A Tadzs Mahal építéséhez az uralkodó India minden területéről hozatott építészt, így nem derül ki a régi feljegyzésekből, hogy kinek a nevéhez fűződik ez az építészeti remekmű.

A Tadzs Mahalt közel 20000 munkás építette mintegy húsz éven át. Az építőanyagokat elefánt háton szállították, a birodalom legtávolabbi vidékéről, amely a legszebb fehér márvány volt. A síremlék minden szegletét festet vagy faragott növényi díszítés borítja. Falát ónix berakású korán idézetek és fehér márványból készült virágmotívumok díszítik.

A külső és belső dekorációhoz 28 féle drága és féldrágakövet használtak fel, többek között jáde követ, hegyikristályt, gyémántot, és türkizt. A sírhely egy 18 méter átmérőjű és 18 méter magas mennybolt alatt található, de közvetlenül nem látható, mert egy embermagasságú rács védi.


A nyugati oldalon egy hatalmas vörös homokkőből épült mecset áll, amelynek homlokzata Mekka irányába tekint, de itt soha nem imádkoznak. Ennek oldalán található Mahal császárné eredeti sírhelyét jelölő emlékhely, ahonnan később átszállították földi maradványait a mauzóleumba.

 

A hármas épületcsoport előtt húzódó iszlám stílusú kert nem csak gyönyörű, de fontos szerepe van vallási szempontból is. A legenda szerint a Tadzs Mahal kertje szimbolizálja a földi élet bőségét és a mennyei birodalom gazdagságát, vagyis a paradicsomot jelképezi. A halált jelképező ciprusok és az életet szimbolizáló gyümölcsfák elhelyezkedése is fontos szerepet kapott a kertben, de ezen kívül a szimmetria is cél volt.

 

A kert négy részre oszlik és minden rész további négy részre tagolódik. A csaknem egy négyzetkilométeres területű kert közepén egy márvány mederben futó mesterséges patak vágja félbe a vízben visszatükröződő hatalmas emlékmű alakját. És ez az a látvány, amely minden ide látogató turistát lenyűgözz, így aki ellátogat a Tadzs Mahalhoz egy életre szóló emléket kap útra valóul.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

 

Így készül az erdélyi flekken

Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet kicsontozott sertéstarja, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint törött fekete bors, és só, tálaláshoz 4 fej hagyma.

Bővebben...

Zsákbamacska palacsinta recept

Hozzávalók: egyszerű palacsinta alapmassza, tetszés szerinti palacsintatöltelék, liszt, tojás, zsemlemorzsa a bundázáshoz, porcukor a tetejére, olaj a sütéshez.

Bővebben...

A 24. Sziget képekben

A 24. Sziget Fesztivál képekben. A Fesztivál látványvilága idén is lenyűgöző volt, de ez igazán annak élmény aki eljutott a helyszínekre.

Bővebben...

Ma indul Várkonyi Andi showműsora



Hétfőn este 21 órakor a Micsoda nők! Várkonyi Andreával című vadonatúj talkshow-val indul a FEM3. A hetente jelentkező műsorban Andrea új oldalát mutathatja meg a nézőknek, lazább és humorosabb lehet, amit az elmúlt 15 évben, híradósként nem engedhetett meg a képernyőn.

Bővebben...

Kalóriák helyett a makroelemeket számolja az, aki fogyni szeretne

Aki fogyni szeretne, a legtöbbször a kalóriabevitelt csökkenti, és többet kezd mozogni: elviekben ez a legtökéletesebb módszer arra, hogy az extra kilóktól megszabaduljunk. Ugyanakkor jobban járunk, ha a kalóriák helyett inkább a makroelemeket tartjuk számon.

Bővebben...

Ezeket a köreteket edd a hús mellé, ha fogyni szeretnél!

Semmi sem szükségesebb a fogyáshoz, mint a szénhidrát kivonása étrendedből. De mivel laksz jól, ha nem elég a hús és a zöldség? Nyugodt lehetsz, hiszen van mit enned a tészta, krumpli és rizs helyett.

Bővebben...

Mind különlegesek vagyunk!

 

Készíts magadról egy képet, töltsd fel Instagramra, használd a #legszebbszemek, #legszebbarc, #legszebbszaj hashtag valamelyikét, valamint a @dm_magyarorszag taget, és nyerd meg a L’Oréal Paris szépségnapot!

A játék időtartama: 2017.03.30 – 04.23.


 

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

3 gyönyörű díszcserje amelyek kertünk ékei lehetnek!

A díszcserjék évről évre díszítik és dekorálják kertünket, sőt minimális gondozás mellett is gyönyörűen fejlődnek. Bemutatunk 3 gyönyörű dekoratív növényt.

Bővebben...

Íme egy csokoládé illatú növény!

Egy újabb szenzációs növény, amely GOMBÓC ARTÚR kedvence lehetne, ez a csokoládé virág, amelynek virága valódi kellemes csokoládé illatot áraszt.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Nem mindegy melyik ablakba tesszük a növényeket!

A növények számára a fény az egyik legfontosabb életfeltétel. Ám nem mindegy, melyik növényt melyik ablakba tesszük, és milyen fényt biztosítunk számára.

Bővebben...

Erkélyek és teraszok növényei

Még a legkisebb erkélyre vagy teraszra is ültethetünk szebbnél szebb növényeket,virágokat, amelyek egész nyáron át díszítik otthonunkat.

Bővebben...

A nők igenis kérnek fizetésemelést, de nem kapják meg

A közhiedelemmel ellentétben a nők épp ugyanolyan gyakran kérnek fizetésemelést, mint férfi kollégáik, ők azonban kisebb eséllyel kapják azt meg. A férfiak 25 százalékkal nagyobb valószínűséggel kapnak magasabb bért, ha kérik – derül ki a Cass Business School, a University of Warwick és a University of Wisconsin közös kutatásából.

Bővebben...

Tejszínes almatorta Amerikából

Az amerikai almatorta nem számít új sütemény receptnek, de úgy gondoltam érdemes elkészíteni hétvégére. Nos, két adagot is sütöttem, mégis negyed óra alatt elfogyott, és nem egy macerás recept.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!