Jól bírja a tűző napot a pázsitviola

Ezt a gyönyörű évelő dísznövényt ( aubrieta species) ültethetjük sziklakertbe, vagy napos ágyásokba is, ahol az ezernyi apró kis liláskék virágok beborítják kertünket.

A pázsitviola egy régi kultúrnövény, amely eredetileg a Földközi tenger vidékéről származik. A növény egy 5-10 cm magasra megnövő bokros örökzöld évelő, amely talajra simuló leveleivel szinte egy gyepet alkot kertünkben. A latin név jelentése kék párna, hiszen a sok apró liláskék virágok olyan sűrűn nőnek egymás mellett nyáron hogy szinte egy nagy virágpárnát képeznek.


Már maga a növény lombozta is egy kékeszöld színben tündököl, amelyek között laza virágfürtökben nyílnak a virágok. A pázsitviolát ültethetjük magról vagy dugványról. A magokat március végén, április elején vessük el a kertbe, ha pedig palántáról ültetjük már kora májusban nyílnak a virágok.


A pázsitviola jól viseli a napos meleg kerteket épp ezért nagyon jó évelő növény lehet a sziklakertekbe, vagy olyan virágágyásokba szegélynövények ahol erősen süt a nap.

 

Vízigénye közepes, de meghálálja a rendszeres öntözést és tápoldatozást. Nagyon jól mutat más évelő szegélynövénnyel együtt így pl. a fátyolvirággal vagy az ikravirággal.


Virágzás után érdemes visszavágni a tövet, és nyáron kéthetente egyszer keverjük az öntözővízbe egy kevés tápoldatot. A pázsitviolát ültethetjük a már említett sziklakertbe, erkélyre kőedényekbe, sírokra, rézsűkre vagy sziklafalakra is.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Csokis keksztekercs sütés nélkül

Ezt a finom süteményt érdemes egy nappal a tálalás előtt elkészíteni, de nagyon finom desszert, amelyet sütni sem kell.

Bővebben...

Így készül egy amerikai túrótorta

Ezt a remek receptet egy amerikai barátnőmtől kaptam pár éve, és azóta is a család kedvence. Én számtalan variációban elkészítettem már, de legtöbbször natúr, mindenféle kiegészítő nélkül sütöm meg a családnak.

Bővebben...

Arthur a vagány

Nem igaz, hogy a filmeseknek alkalmazkodniuk kellene Hollywoodhoz.

Bővebben...

Kamaszkori testcsere

 

A testcsere visszatérő filmtéma, és garantáltan fura vagy vicces pillanatokat szül. Ezúttal annak lehetünk tanúi, hogy hogyan boldogul a váratlan helyzettel a két diák, Ellie és Jack.

Bővebben...

Fogyni szeretnél? Kösd be a szemed!

Azok az emberek, akik bekötött szemmel fogyasztották el vacsorájukat, 9 százalékkal kevesebbet ettek, ráadásul naivan azt hitték, hogy 88 százalékkal többet fogyasztottak, mint valójában. Mindez azt mutatja, hogy érdemes vakon nekiülni a vacsorának…

Bővebben...

Kalóriák helyett a makroelemeket számolja az, aki fogyni szeretne

Aki fogyni szeretne, a legtöbbször a kalóriabevitelt csökkenti, és többet kezd mozogni: elviekben ez a legtökéletesebb módszer arra, hogy az extra kilóktól megszabaduljunk. Ugyanakkor jobban járunk, ha a kalóriák helyett inkább a makroelemeket tartjuk számon.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Remek lekvár készíthető a húsos somból!

A som termése remek lekvár és dzsem alapanyag, de magas C-vitamin tartalma miatt is érdemes fogyasztani!

Bővebben...

3 különleges fenyőfa amelyek szoliter növényként is szépek!

Bemutatunk három különleges fenyőt, amelyekkel nem találkozunk mindennap a hazai kertekben!

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Készítsünk csüngő virágos kertet!

Nincs is szebb látvány, mint az erkélyen csüngő virágzó függő kosár, amely tele van színes illatos virágokkal.

Bővebben...

Fűszernövények ültetése és gondozása

Fűszernövényt nem csak azért érdemes kertünkbe ültetni, mert felhasználhatjuk őket a főzés során a konyhában, hanem látványos virágzatukért, és aromás illatukért is. Bemutatjuk a fűszernövények gondozását és ápolását!

Bővebben...

10 alvás segítő tipp, amely garantáltan beválik

Sokan úgy tekintenek az alvásra, mint az életükből kiesett időre, és azt gondolják, nem lehet abból semmi baj, ha az éjszakába nyúló munka vagy egyéb elfoglaltság a nyugodt pihenés rovására megy.

Bővebben...

Süssünk almás pitét

Finom almás pite receptet kínálunk, amely kiváló ünnepi vagy hétvégi sütemény lesz.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!