Hogyan befolyásolja a szülők tanultsága a gyermek étkezését

A legalább főiskolai diplomával rendelkező szülők csemetéi több zöldséget esznek, illetve kevesebb cukros üdítőt isznak – derült ki a kanadai British Columbia Egyetem friss kutatásából, amely szerint azonban az otthoni szokások nem védik meg a kicsiket az iskolai egészségtelen táplálkozástól.

 

Azok a gyerekek, akiknek a szülei felsőoktatási tanulmányokat végeztek, 85 százalékkal nagyobb eséllyel ettek zöldséget az iskolahét során, mint a középiskolai vagy alacsonyabb képzettséggel bíró szülőké. A főiskolai vagy egyetemi diplomát szerzettek porontyai emellett 67 százalékkal kevesebb cukros italt fogyasztottak. 

 

„Ennek az összefüggésnek csak sejthetjük az okát” – fogalmazott Jennifer Black táplálkozástudományi és egészségtani professzor. „A drágább élelmiszerek, úgymint például a zöldségek, nem elsőként kerülnek az alacsonyabb jövedelmű családok kosarába, így nehezebb a döntés, amikor alapanyagokról van szó” – tette hozzá a szakérő. 

Arra is fény derült, hogy a gyerekek többsége – társadalmi háttértől függetlenül – nem juttat elegendő zsírszegény tejet és teljes kiőrlésű gabonát a szervezetébe iskolaidőben, inkább előrecsomagolt feldolgozott falatokat választanak helyettük, úgymint burgonyachips-et vagy sült krumplit. Ezeknek sajnos rendkívül magas a só- és a zsírtartalma. 

„Az alacsony jövedelmű családból érkező kicsik ugyan különösen hátrányos helyzetben lehetnek a táplálkozás szempontjából, ám általánosságban elmondható, hogy minden szülőt kihívás elé állítja az egészséges tízórai és uzsonna csomagolása. Eredményeink szerint tehát nemcsak a kevésbé iskolázottak csemetéi kapnak egészségtelen ételeket, hanem a tehetősebbeké is” – összegezte Black professzor.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Aranygaluska recept

Hozzávalók: a tésztához 30 dkg liszt, 2,5-3 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 tojássárga, 5 dkg margarin, csipetnyi só; a tetejére 10 dkg darált dió, 15 dkg margarin, 10 dkg cukor.

Bővebben...

Erdei gyümölcsös csokoládétorta

Hozzávalók: 25 dkg étcsokoládé (70%-os), 6 tojás, 13 dkg margarin, 10 dkg cukor, 5 dkg liszt, fahéj, szerecsendió, csipet só.

Bővebben...

Extrém Activity indul Liptai Claudiával

Ma este 21 órakor Liptai Claudia vezetésével indul a SuperTV2 legújabb saját gyártású műsora, az Extrém Activity. Az első adásban az ex-sorozatsztárok küzdenek meg a szépségkirálynőkkel.

Bővebben...

Másnak is kialszik a fény

Jó, ha egy rendező hű a gyökereihez. David S. Sandberg, az Amikor kialszik a fény (Lights Out, már a mozikban) rendezője biztosan az.

Bővebben...

A fülakupunktúra akár nyolc hét alatt lefogyaszthat

Egy friss kutatás során kiderült, hogy az elhízott résztvevők testtömegindexe akár hat százalékkal is csökkenhet a kéthónapos akupunktúrás kezelés hatására.

Bővebben...

Gyümölcsöstál a karcsúság titka

Azok a nők, akik teli gyümölcsöstálat tartanak a konyhapulton, csaknem 6 kilogrammal könnyebbek – derül ki egy friss kutatásból. A Cornell Egyetem munkatársai 200 amerikai háztartásban fotózták le a konyhapultot, majd lemérték az ott élő nők súlyát.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Ezt csináljuk 1500 nál is többször minden héten

Az átlagos felhasználó reggel 7 óra 31 perckor nyúl először a telefonja után, hogy megnézze a személyes e-mailjeit és a Facebookját, még mielőtt kikelne az ágyból.

Bővebben...

Félreértésen alapul a paleolit étrend

A vitatott paleolit étrend, azaz a „paleó diéta” az evolúcióval kapcsolatos tévhiteken alapszik, és alaptalan feltételezéseken az ősemberek táplálkozásáról – állítja Marlene Zuk professzor, a Minnesotai Egyetem szakértője.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Segíthet az asztma kezelésében a D-vitamin

A napfényben töltött idő hatással van az asztmások állapotára az immunrendszer változásának révén  – derül ki egy friss kutatásból, amelyet a londoni King’s College csapata végzett. Az eredmények alapján az alacsony D-vitamin szint a panaszok súlyosbodásához köthető.

Bővebben...

A napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben

Az elsősorban a napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben.

Bővebben...

Fogyni szeretne? Akkor ezeket a zöldségeket ne fogyassza

A zöldborsó, a kukorica és a burgonya mind kerülendő – állítják a szakértők, akik inkább karfiolt, aszalt szilvát és áfonyát javasolnak.

Bővebben...

Ha tényleg fogyni akarsz, legyél vegán

Számos népszerű fogyókúrás módszert javasolnak manapság, de a legújabb kutatás azt mutatja, hogy a kilók leadásának leghatékonyabb módja az, ha teljesen mellőzzük az állati eredetű élelmiszereket, és vegán étrendet követünk.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!