2017-ben az ilyen szeméremdomb a divat

Először a combrés (thigh gap) volt a menő, ezután jött a bikinihíd, az új trend pedig a szemérdombok köré épül: a lényeg, hogy a szeméremcsonton ne legyen kitüremkedő húsréteg.

A tökéletes szeméremtest elérése érdekében máris nők százai vállalkoznak plasztikai műtétre.

A combrés lényege annyi volt, hogy a térd fölött a két láb ne érjen össze. A bikinihíd trendje arról szólt, hogy a két csípőcsont között húzódó bikini-alsó ne érintkezzen az alhassal. 2017 divatja a jelek szerint a lapos szeméremdomb lesz.

„A közhiedelemmel ellentétben egyébként nem csak egyszerűen a szeméremdombról van szó. Hogy egészen pontosak legyünk, a téma az alsónemű csíkja és a nagyajkak közötti néhány centiméter, amelynek teljesen egyenletesnek kell lennie.

 

Már létezik plasztikai műtét is a túlzottan kitüremkedő dombocska korrigálására” - írja Jennifer Weiner a New York Times-ban.

A beszédes „szemérememelés” elnevezésű beavatkozás lényege, hogy a feszesebb és laposabb legyen ez a terület. A Davinciplastic.com esztétikai központ szerint ez a terület súlygyarapodás, terhesség és az öregedés hatására válik kitüremkedővé, jobban láthatóvá, de plasztikai sebészeti eljárásokkal lehet segíteni a problémán.

„A nők állandóan a tökéletességet kergetik, ezért van igény erre a beavatkozásra. A zsírleszívás és a hasplasztika után a többség ezt is kéri: ha már a hasát rendbe rakták, szeretné, ha az alhasa alatti régió is rendben lenne” - mondja Dr. Ernest Guillem plasztikai sebész.

Ezt olvasta már?

Lógó bőr nélkül szabadít meg a hájtól a lézeres zsírleszívás

A szép dekoltázs titka!

Íme, 3 gyümölcs, amelyektől megszépülhetünk!

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Gombapörkölt recept joghurttal

Van aki szereti a gomba pörköltöt tejföllel, van aki nem.Ez a recept most joghurttal készült, de természetesen ezt tejföllel is el lehet készíteni.

Bővebben...

Mazsolás burgonyarétes, Nagymamáink konyhájából

A burgonyás rétes ma már ritkaságnak számít, pedig nagymamáink még gyakran készítettek ilyen finomságot. A boltban kapható réteslapból gyorsan készíthetünk mi is ilyen különleges rétest.

Bővebben...

Stephen King, AZ elégedett

Még előttünk vannak a nyár nagy filmjei, de aki nagyon szerencsés, az már egy őszi premiert is megnézhetett előre.

Bővebben...

Mivel lepjük meg párunkat Valentin-napon?

 

Tudtad, hogy a magyarok több mint kétharmada azt vallja, hogy már megtalálta élete párját? Minden második honfitársunk ezt február 14-én meg is ünnepli.

Bővebben...

A fogyókúra sikere fejben dől el!

Az, ahogyan étkezési szokásainkra gondolunk, igenis meghatározza azt, hogy képesek vagyunk-e fogyni. Aki úgy tekint magára, hogy alapvetően egészségesen táplálkozik, nagyobb eséllyel szabadul meg könnyen a fölösleges kilóktól, mint az, aki bűntudatot érez a témával kapcsolatban – tudjuk meg a Winina State University friss kutatásából.

Bővebben...

Ha fogyni szeretnénk, muszáj takarítani

Akár kétszer is többet eszünk, ha rendetlenség van körülöttünk a konyhában, mivel ilyenkor stressz hatása alatt állunk – derül ki a Cornell Food and Brand Lab friss kutatásából.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Amikor egy sárkány lakik a kertünkben!

Sárkánykontyvirág (dracunculus vulgaris) Egy virág, amely szép, de a szaga valóban egy sárkányra emlékeztet minket. Ismerjük meg a sárkánykontyvirág különleges szépségét.

Bővebben...

Gyönyörű szoliter növény a vadgesztenye!

A vadgesztenye ((Aesculus hippocastanum) az egyik legszebb díszfa, amely akár 8 méter magasra is megnőhet és színes lombja miatt kiemelkedő dísze lesz kertünknek.

Bővebben...

Így készítsünk virágágyást!

Nincs is szebb látvány nyáron egy kertben, mint egy színpompás illatos gyönyörű virágágyás, amely a szivárvány minden színében pompázik. Ha szeretne ön is virágágyást ültetni kertjébe, olvassa el cikkünket.

Bővebben...

10 tipp az őszibarackfa gondozásához!

Nincs is szebb látvány, mint egy gyümölcstől roskadozó őszibarackfa látványa kertünkben nyáron. Ám ahhoz hogy ízletes és lédús őszibarackot tudjunk szüretelni, fontos a megfelelő gondozás. Most ehhez adunk tippeket és ötleteket.

Bővebben...

Hamarosan új gyógyszer kapható a magas koleszterin ellen

Amennyiben beválik, az új gyógyszert azoknál lehetne alkalmazni, akik nem reagálnak a statin típusú szerekre.

Bővebben...

Ismerkedjünk meg a hormonokkal

A hormonok nem olyan anyagok, mint pl. a vírusok hogy csak betesszük egy mikroszkóp alá és megnézzük őket, ezek valójában összetett biokémiai anyagok, amelyeket különböző mirigyek termelnek.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!