Az első pohár ital után érdemes megállni

Ha szeretnénk elkápráztatni randi-partnerünket fantasztikus kisugárzásunkkal, érdemes egyetlen pohár italt innunk csupán – tudjuk meg egy friss kutatásból, amely az Alcohol and Alcoholism című szaklapban jelent meg.

 

A kutatás során 40 diák, akik a Bristoli Egyetemen végezték tanulmányaikat, vállalkozott arra, hogy egy kicsit felöntenek a garatra. A kutatók fényképezőgép segítségével örökítették meg a diákok arcát először józanul, majd egy pohár bor elfogyasztása után, végül pedig akkor, amikor már ennél többet ittak. A résztvevőket arra kérték, hogy semleges arckifejezéssel álljanak a kamera elé.

 

Ezt követően egy csapat heteroszexuális diáknak kellett pontoznia az ellentétes nemű résztvevőket attól függően, hogy mennyire találták őket vonzónak. Kiderült, hogy a legtöbb pontot rendre azok a fotók kapták, amelyek készülte előtt az önkéntes egy pohár italt vett magához. Két vagy annál több pohár szesz elfogyasztása után viszont a fotók alapján kevésbé tűntek vonzónak a fiatalok kortársaik számára, mint teljesen józanul.  

„Úgy tűnik, hogy egy kis piálás után mindenki vonzóbbnak tűnik. Ha azonban túlzásba viszik a szeszfogyasztást, máris kevésbé lesznek vonzóak, mint józanul” – vonta le a következtetést a kutatást vezető Marcus Munafò, aki a Bristoli Egyetemen biológiai pszichológiát oktat.

Ezt olvasta már?

Ezért vonzóbb a férfiaknak a nagyobb hátsó

Vonzóbbnak látod a párod, ha ezt szeded

Smink tippek hölgyeknek: avagy mi a vonzó smink titka!

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Finom banános édesség

Tészta: 1/2 csésze liszt, 3 ek. vaj, 1 tk. olaj, 1/2 tk. só, 1 tk. cukor. Jól összekeverjük és 1 ek. tejet adunk hozzá.

Bővebben...

3 remek saláta recept a hideg hónapokra

Sajnos még a tavaszi salátákra kicsit várni kell, de addig is készíthetünk néhány tartalmas laktató salátát, hagymából, gombából, vagy épp juhsajtból. Íme három szuper recept, a hideg hónapokra.

Bővebben...

Kocsis Korinna a világ meghódítására készül

A gyönyörű Kocsis Korinna újabb világmegváltó lépést tervez: decemberben összeméri szépségét az egyik legrangosabb nemzetközi verseny, a Miss Supranational mezőnyében.

Bővebben...

Kiss Gergely: Hálás lehetek a sorsnak

 

Kiss Gergely mindig is szerencsés embernek tartotta magát, de mióta októberben megszületett harmadik kislánya, úgy érzi, a tenyerén hordozza a sors. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és felesége sokáig két gyermekre rendezkedett be, de egy-két éve úgy döntöttek, szívesen vállalnának egy harmadikat is.

Bővebben...

Naponta egy alma a kilókat is távol tartja?

Az antioxidáns növényi vegyületekben gazdag zöldségek és gyümölcsök csökkenthetik az élelmiszerekből felszívódó energia mennyiségét.

Bővebben...

Ha fogyni szeretnénk, muszáj takarítani

Akár kétszer is többet eszünk, ha rendetlenség van körülöttünk a konyhában, mivel ilyenkor stressz hatása alatt állunk – derül ki a Cornell Food and Brand Lab friss kutatásából.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A kankalin gondozása és ültetése

Elege van a hidegből és fagyból? A tavaszi kankalin otthonába hozza a napsütést és a tavaszi színek egész kavalkádját.

Bővebben...

Különleges növényt keres kertjébe? Itt a fekete színű sárgarépa!

A sárgarépa (Daucus carota) szinte egyetlen kiskertből sem hiányozhat, hiszen termesztése egyszerű, és szinte napi szinte használjuk a konyhában a gyökerét!

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Készítsünk csüngő virágos kertet!

Nincs is szebb látvány, mint az erkélyen csüngő virágzó függő kosár, amely tele van színes illatos virágokkal.

Bővebben...

A kezdő kertészek 10 leggyakoribb hibája I. Rész

A kertészkedés sok tanulást és ismeretgyűjtést igényel, ennek ellenére kellemes kikapcsolódást jelenthet, remek stresszűző, így megéri a befektetett időt és energiát.

Bővebben...

Így készítsünk tökéletes rizottót

Eredetileg az olasz konyha jellegzetes ételei a rizottók, de nálunk is évszázadok óta készítik. Örvendetes, hogy napjainkban ismét megjelent a vendéglők étlapjain, s a háziasszonyok körében is kezdi visszaszerezni népszerűségét.

Bővebben...

Ezért érdemes brokkolit fogyasztani

A főtt vagy mikrohullámú sütőben készült brokkoliban nem maradnak rákellenes összetevők.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!