Biztos út a stresszmentes élethez

Az Endocrinology szaklapban megjelent tanulmány arról számolt be, hogy egy patkányokon végzett kontrollált kísérletben az akupunktúra hatékonynak bizonyult a krónikus stressz kezelésében, és az is kiderült, hogy hatásmechanizmusa hasonló a szorongás és depresszió elleni gyógyszerekéhez.

 

A washingtoni Georgetown Egyetem orvosi központjának kutatói bejelentették, hogy az állatkísérlet „az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékkal szolgál az ősi kínai gyógymód mechanizmusával kapcsolatban a krónikus stresszre”.
Ladan Eshkevari, a kutatás vezetője így nyilatkozott:

„Az akupunktúra előnyei közismertek azoknak, akik élnek vele, de ez a bizonyíték csak szájhagyományon alapul. Kutatásunk számos vizsgálat összegzésével mutatta be az akupunktúra hatásmechanizmusát az emberi szervezetre a stressz, a fájdalom, és akár a depresszió enyhítésében is.

 

Azonosítottunk egy potenciális mechanizmust, és kutatásunk jelenlegi szakaszában humán résztvevőkön kell tesztelnünk vak, placebóval kontrollált klinikai kísérletekben – ugyanazzal a technikával, amelyet az akupunktúra viselkedési hatásainak tanulmányozására használtunk a patkányokban.”

Dr. Eshkevari és munkatársai elektro-akupunktúrát alkalmaztak egy erős akupunktúrás pontra, az úgynevezett 36. gyomor meridián pontra. Kimutatták, hogy ez tompítja a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely (HPA) aktivitását. Ez a krónikus stressz útvonala, amelyet a krónikus fájdalommal, az immunrendszerrel, a kedélyállapottal és az érzelmekkel is összefüggésbe hoznak.

A HPA akupunktúrával történő befolyásolása csökkentette a stresszhormonok termelődését. Dr. Eshkevari azt is hozzátette, hogy néhány antidepresszáns és szorongás elleni gyógyszer ugyanezzel a mechanizmussal váltja ki terápiás hatását.

Ezt olvasta már?

3 hatásos módszer a stressz ellen

3 remek stresszoldó gyógynövény

5 tipp, amivel csökkentheted a stresszt!

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Almás fahéjjas piskóta recept

Hozzávalók: a tésztához 5 egész tojás, 10 dkg finomliszt, 25 dkg alma (tisztán mérve), fél zacskó sütőpor, késhegynyi őrölt fahéj, 2 teáskanál folyékony édesítőszer, csipetnyi só.

Bővebben...

Vegyes gyümölcsös rétes

Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 10 dkg vaj, 1 egész tojás, tetszés szerint bármilyen tisztított és feldarabolt, kimagozott gyümölcsből 75 dkg, lehetőleg többféle, pl. meggy, cseresznye, sárgabarack stb. (lehet befőtt is, de akkor mind az legyen!), 4 evőkanál zsemlemorzsa, 20-25 dkg cukor a gyümölcs édességétől függően, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, ugyanennyi őrölt szegfűszeg.

Bővebben...

Sztárséf csatlakozott az Air France-hoz

A francia légitársaság fedélzetén a Business class utasok a két Michelin csillagos szakács, Jean Sulpice fogásait kóstolhatják.

Bővebben...

Justin Timberlake trollkodik

Hol lát még olyat az ember, hogy Gandalf és egy birodalmi rohamosztagos együtt sörözik? – Tette fel a szónoki kérdést Justin Timberlake, aki persze tudja a választ: egyedül a San Diegó-i Comic-Con fesztiválon, ahol az idén is elképesztő felhozatal volt.

Bővebben...

7 tévhit a fogyásról, amely hátráltatja a kilók leadását

Tim Spector, a King’s College London professzora szerint az orvosok és a szakemberek egy sor egymásnak ellentmondó információval bombázzák a diétázókat, és ezért az emberekben több tévhit is él az egészséges étkezéssel kapcsolatban.

Bővebben...

Így vedd rá magad a fogyókúra elkezdésére!

Te is magadra szedtél pár kilót a télen, és ideje lenne fogyókúráznod? A legnehezebb – mint mindent – elkezdeni azt. A következő tippek segítenek neked abban, hogy belevágj a fogyókúrába:

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Ezt okozza a magassarkú cipő ha sokat hordjuk

A magas sarkú cipő viselése eleinte megerősíti ugyan a bokakörnyéki izmokat, ám három év után megfigyelhető, hogy felborul a lábfej mozgási egyensúlya – állítják a szakértők.

Bővebben...

A keleti konyha jellegzetes hozzávalói és fűszerei

A keleti konyha ételei nem csak egészségesek, de nagyon finomak is. Ha ön is szeretné megismerni ezt a különleges gasztronómiai világot, szerezze be az alapvető hozzávalókat és fűszereket!

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A tél végére lemerülnek a D-vitamin-készleteink!

A D-vitamin nagy részét a szervezetünk saját maga állítja elő napfény hatására – az elmúlt hónapokat azonban inkább a szürkeség jellemezte. Ilyenkor különösen fontos a D-vitamin pótlása, amelynek már rövid távú hatásai is igazoltak.

Bővebben...

Adjunk gyermekeinknek több E vitamint!

Azoknál a gyerekeknél, akik sok E-vitamin tartalmú élelmiszert fogyasztanak, kisebb az esélye az ekcéma kialakulásának, állítja egy új, japán gyerekeket vizsgáló tanulmány.

Bővebben...

Íme a jó házasság titka

Azon friss házaspároknál, akiknek hasonló elvárásaik vannak a házimunka megosztásával kapcsolatban, nagyobb valószínűséggel tart tovább a házasság – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Új módszer az elhízás ellen: lufi a kapszulában, ami kitölti a gyomrot

Az Obalon nevű léggömbrendszer az eddigi kutatások szerint a túlsúlyos emberek esetében közel 7 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett, ami igazán előremutató eredménynek számít.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!