A kávé jótékony hatással van szervezetünkre

A legújabb kutatás szerint napi öt csésze kávé fogyasztása csökkenti a szívbetegség és diabétesz eredetű korai halálozás kockázatát. Az American Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban megjelent tanulmányból az derült ki, hogy a rendszeres kávéfogyasztók kisebb valószínűséggel haltak meg szívbetegségben és cukorbetegségben, mint azok, akik nem ittak kávét.

A korai halálozás legalacsonyabb kockázatát pedig azokban a személyekben mutatták ki, akik naponta négy-öt csésze kávét fogyasztottak. Az is kiderült, hogy a kávéfogyasztók esetében alacsonyabb a krónikus légúti megbetegedések, diabétesz, tüdőgyulladás, influenza és öngyilkosság eredetű korai halálozás kockázata.

„A kávé több biológiailag aktív összetevőt is tartalmaz, többek között fenolsavakat, káliumot és koffeint” – mondta a tanulmány szerzője, Dr. Erikka Loftfield, az amerikai Országos Rákkutató Intézet munkatársa.
A kutatók egy korábbi, összesen 90 317 daganatos és szív-érrendszeri betegségben nem szenvedő felnőtt adatait elemző kutatás eredményeit tekintették át. A csoportot 1998. és 2009. között követték nyomon, és ez idő alatt feljegyezték kávéfogyasztásukat, valamint egyéb étrendi és egészségügyi adataikat. 2009-re körülbelül 8 700 résztvevő halt meg. A kutatók számos tényezőt, többek között a dohányzást is figyelembe vették elemzésük során.

 

Az eredmények alapján kimutatták, hogy a kávéfogyasztók kisebb valószínűséggel haltak meg korán, mint a kávét nem fogyasztók. Azokra leselkedett a korai halálozás legalacsonyabb kockázata, akik naponta négy-öt csésze kávét ittak. A koffeinmentes kávét fogyasztók esetében is hasonló összefüggéseket mutattak ki.

Dr. Loftfield azt is hozzátette, hogy bár a kávéfogyasztásról korábban néhány epidemiológiai kutatás azt is kimutatta, hogy fordított arányú összefüggésben áll bizonyos daganattípusokkal, például a májrákkal, a mostani kutatás nem mutatott ki kapcsolatot a rák és az általános mortalitás között. A szakértő szerint ennek az is lehet az oka, hogy a kávé bizonyos daganattípusok esetében csökkenti, másoknál viszont nem csökkenti a halálozás kockázatát.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Kassai rostélyos készítése

Ha szereti a marhahúst, és kipróbálna valami igazán finom, mégis egészséges receptet, készítse el a Kassai rostélyost, nem fog csalódni benne.

Bővebben...

Gyors joghurttorta recept sütés nélkül

Hozzávalók: 5dl tejszín, 5dl gyümölcsjoghurt vagy 5 dl natúr joghurt és, egy kis gyümölcs, babapiskóta, 1-2 dl tej, 1 zacskó zselatin.

Bővebben...

A Vakáció titkai

 

Ed Helms nem akar kibújni a skatulyából. A Másnaposok-ban ügyefogyott fogorvost alakít, aki nála vagányabb haverjai mellett keveredik mindenféle bajba.

Bővebben...

A Marstól egészen Manchesterig

Hogy függ össze Manchester a Marssal? Hát úgy, hogy Matt Damon kitalált egy történetet magának, amit eljátszhatna és megrendezhetne.

Bővebben...

Fogyni szeretnél? Egyél szőlőt!

A szőlőfogyasztástól sok fogyókúrázó ódzkodik, mondván, túl sok cukrot tartalmaz, de a legújabb kutatások szerint napi egy marék szőlő akár a fogyást is elősegíti, és nem mellékesen a szexuális életünkre is pozitív hatással lehet.

Bővebben...

Ezeket a zöldségeket kerülje ha fogyni szeretne!

A zöldborsó, a kukorica és a burgonya mind kerülendő – állítják a szakértők, akik inkább karfiolt, aszalt szilvát és áfonyát javasolnak.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A mobil, mint az edzés ellensége?

A Hiram College kutatói által vezetett új tanulmány szerint a tornagyakorlatok és a telefonhasználat sokszor nem jó párosítás.

Bővebben...

Magány is okozhat krónikus betegséget

A krónikus betegségekben szenvedő 70 év feletti egyéneknél a magány további súlyosbító tényezőként hat – olvasható a Health Psychology oldalain.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben

Az elsősorban a napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben.

Bővebben...

A vitaminhiány tünetei és jelei

A vitaminhiány jeleit és tüneteit nehéz felismerni, hiszen a különböző apró kis jelek oka számtalan egyéb betegség is lehet.

Bővebben...

Így védi egészségünket a fokhagyma

A fokhagyma folyékonyabbá teszi a vért, megóvja az ereket az elmeszesedéstől és véd a szívinfarktustól.

Bővebben...

A szélenergia alkalmazása hazánkban!

Hurrikánok, tornádók, hatalmas erejű viharok. Ahol végig söpörnek, kő kövön nem marad. A földfelszín két pontja között a nyomáskülönbség miatt kialakult levegőáramlás azonban nem csak pusztításra képes.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!