Nem is olyan veszélyes a vajfogyasztás, mint sokan hiszik

A vajfogyasztás csak kis mértékben van negatív hatással a várható élettartamra, és a szív- és érrendszeri egészséget sem rontja. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a diabétesz ellen védelmet nyújthat – derül ki egy friss kutatásból.

 

A PLOS One-ban publikált anyag szerint a vajfogyasztás az Egyesült Államokban 2014-ben rekordmértékű volt. A bostoni Tufts Egyetem kutatói emiatt érezték szükségét annak, hogy a vajfogyasztással kapcsolatos kutatási eredményeket modernizálják.

Az általános vélekedés szerint a telített zsírok alapvetően egészségtelenek, és a szakemberek tanácsa szerint érdemes kerülni őket. Ugyanakkor létezik egy olyan szemlélet is, amely szerint érdemes újragondolni, hogyan állunk a telített zsírokhoz, mivel elképzelhető, hogy bizonyos krónikus betegségek ellen akár védelmet is jelenthet mérsékletes fogyasztásuk.

 

A szakemberek szerint nem lehet a telített zsírokat sem egy kalap alá venni, hiszen bizonyos tulajdonságaik kimondottan hasznosak lehetnek. A tejtermékek közül több is, például a joghurt és egyes sajtok olyan hatást gyakorolnak az anyagcserére, ami segít megakadályozni a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását.

A vaj ugyan nagy mértékben tartalmaz telített zsírokat, ugyanakkor nem tisztázott, hogyan befolyásolja fogyasztása a várható élettartamot, illetve a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a diabétesz kialakulását. A kutatók 15 nagyobb átfogó tanulmányt eredményeit vetettek egybe, és ez alapján jutottak arra a konklúzióra, hogy a vajfogyasztás legfeljebb csak kis mértékben gyakorol negatív hatást az egészségre.

Ezt olvastad már?

Ez is befolyásolja gyermekünk étkezését!

Gondja van a veséjével? Akkor ezt kerülje étkezéskor!

Ilyen egyszerű áttérni az egészséges étkezésre!

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Diabetikus zabpelyhes mákos almagolyó

Hozzávalók 16-18 darabhoz:-10+5 dkg darált mák-3 dkg zabpehely-25 dkg alma -10 dkg darált dió-4 dkg margarin-nyírfacukor vagy folyékony édesítő ízlés szerint-1 púpozott teáskanál fahéj-vanília kivonat.

Bővebben...

Gombás sonkasaláta

Hozzávalók: 25 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 1 nagyobb doboz gombakonzerv, 12 fürjtojás, 1 nagy csokor zöldhagyma (szárával együtt), 1 dl majonéz, 2 dl tejföl, 1-1 evőkanál borecet és fűszerezett paradicsomlé, 1 teáskanál mustár, só, csipetnyi cukor, 1 mokkáskanál törött fekete bors, salátalevelek.

Bővebben...

Nagy árat fizetett az Oscar-beszédéért

Nagy árat fizetett kiállásáért Patricia Arquette. A színésznő kiállt a nők egyenlő bérezéséért, de ennek nem mindenki örült.

Bővebben...

Pitonnal pózolt a várandós Horváth Éva

Nem várt meglepetés érte a Sikítófrász kampányfotózásán Horváth Évát. A műsorvezető csak a helyszínen szembesült vele, hogy egy élő kígyóval kell pózolnia – ráadásul várandósan.

Bővebben...

Fogyni szeretne? Számolja a harapásokat!

A harapások számolása 20-30 százalékkal csökkenti a kalóriabevitelt – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a módszer kipróbálok egy hónap alatt két kilótól szabadultak meg.

Bővebben...

A fogyókúra sikere fejben dől el!

Az, ahogyan étkezési szokásainkra gondolunk, igenis meghatározza azt, hogy képesek vagyunk-e fogyni. Aki úgy tekint magára, hogy alapvetően egészségesen táplálkozik, nagyobb eséllyel szabadul meg könnyen a fölösleges kilóktól, mint az, aki bűntudatot érez a témával kapcsolatban – tudjuk meg a Winina State University friss kutatásából.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

3 házilag elkészíthető tisztítószer fillérekből

A boltok polcain gyakran zavarbaejtő a kínálat a különböző tisztítószerekből. Többségük azonban a környezetre káros vegyszerekből áll. Íme három vegyszermentes, hatékony tisztítószer!

Bővebben...

Miért jó blogot írni

A naplóírás nem újfajta találmány. Régebben, a hagyományos, kézzel írott formájában leginkább a tizenévesek körében dívott.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

10 természetes vitaminpótló növény!

A vitamin pótlása fontos szervezetünk működéséhez. Bemutatjuk a legjobb 10 természetes vitaminforrást,és gyógynövényt, amelyek különleges gyógyító hatással bírnak.

Bővebben...

A C vitamin hatása és fontossága!

A Nagy Földrajzi Felfedezések idején a hajósokat különös „nyavalya” gyötörte. A tünetegyüttes fáradékonysággal kezdődött, majd fogínyvérzés kíséretében „össznépi” foghullatás kezdődött.

Bővebben...

A guglizástól okosabbnak érezzük magunkat

Mikor halt meg Elvis? Mi Mongólia fővárosa? Manapság minden válasz csupán egy Google kattintásnyira van tőlünk. Egy új kutatás azonban azt mutatja, hogy az információk azonnali internetes elérhetősége felnagyíthatja a saját intelligenciánkról alkotott képünket.

Bővebben...

Így kezeljük házilag a napégést

Itt a nyár, és örömmel vetjük magunkat a napozásba strandon, otthon, kertben. De egyre többször halljuk, hogy veszélyesek a napsugarak. Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj, és leégtünk az erős tűző napon.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!