Jót tesz, ha regényeket olvasunk

Sokan hiszik, hogy fejleszti felfogásunkat, ha regényeket olvasunk, ugyanakkor nem sok tudományos bizonyíték van arra, hogy tágul a látókörünk és fejlődik az intellektusunk, csak mert az Anna Kareninát vagy a Jane Eyre-t olvassuk. Egy új tanulmány azonban rámutat arra, hogy érdemes kitalált történeteket olvasni, sőt nézni, mivel az empátiánk így jelentős mértékben fejlődhet.

 

A Trends in Cognitive Sciences című szaklapban publikált összefoglaló anyag szerint miközben olvasunk, óhatatlanul beleképzeljük magunkat a főhős bőrébe, ezáltal pedig képet kapunk mások érzéseiről, motivációiról, elképzeléseiről – mindez pedig a hétköznapi életünkre is hatással lehet.

„Az elképzelés, hogy a pszichológia és az irodalom között átjárás van, egészen új irányzat. Manapság óriási a pezsgés a témában. A kutatók kezdik végre felfedezni azt, hogy a képzeletvilág rendkívül fontos pszichológiai szempontból” – mondja az összefoglaló egyik szerzője, Keith Oatley, a Torontói Egyetem munkatársa.

 

Az összefoglalóban bemutatott egyik kutatás során arra kérték a résztevőket, hogy képzeljék el azokat a néhány szavas kifejezéseket, amelyeket megosztanak velük (pl. „sötétkék szőnyeg”, narancssárga csíkos ceruza” stb.), miközben fMRI-gép segítségével vizsgálták az agyműködésüket.

„Csupán három ilyen egyszerű kifejezés elég volt ahhoz, hogy a hippokampusz elképesztő mértékben aktivizálódjon. Ez az agyterület, amely a tanulással és a memóriával hozható összefüggésbe. A lényeg abban rejlik, hogy az olvasó saját elméjének hatalmáról van szó” – vélekedik Oatley.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Süssünk almatortát egyszerűen

Hozzávalók: A tésztához:  10 dkg rétesliszt, 10 dkg finomliszt, 13 dkg vaj vagy margarin, 1 evőkanál porcukor, 1 tojássárgája, csipetnyi cukor;

Bővebben...

Chilis gyömbéres sült csirke recept

Hozzávalók: 4 konyhakész csirkemell, 3 zöld chilipaprika kimagozva és vékony karikákra vágva, mogyorónyi friss gyömbér lereszelve, 4 gerezd zúzott fokhagyma,

Bővebben...

Geszti Péter a Hungary’s Got Talentben

Geszti Péter új „Ma ne, ma ne” című dala a Hungary’s Got Talent színpadán debütál szombat este az RTL Klubon.

Bővebben...

Öt tény, amit nem tudott Leonidász 300 fős seregéről

 

A történelemkönyveknek, hollywoodi filmeknek és képregényeknek hála a thermopülai csata az ókor egyik legismertebb ütközete, mégis megannyi hamis tény kering róla a köztudatban. Valóban 300 fős volt a spártai haderő?

Bővebben...

Így készítsd el a chia magot, amely egy igazi szuper food

Tudtad, hogy a chia mag az egyik legkisebb ehető mag a földön? Az azték zsálya néven is ismert chia növény Közép- és Dél-Amerikában őshonos.

Bővebben...

Naponta egy alma a kilókat is távol tartja?

Az antioxidáns növényi vegyületekben gazdag zöldségek és gyümölcsök csökkenthetik az élelmiszerekből felszívódó energia mennyiségét.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A baktériumok és vírusok többsége az emberi bőrön található

Az Applied and Environmental Microbiology című lapban közzétett egyik tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyilvános illemhelyek semmivel nem koszosabbak, mint egy átlagos otthon, és az ott található baktériumok és vírusok többsége az emberi bőrről és a kinti környezetből származik.

Bővebben...

Ezek lehetnek az irritábilis bél szindróma tünetei

Az irritábilis bél szindróma, röviden IBS, az egyik leggyakoribb krónikus gyomor-bélrendszeri rendellenesség. Csaknem kétszer gyakrabban fordul elő nőknél, mint férfiaknál, és főként 45 éves kor előtt jelentkezik.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Adjunk gyermekeinknek több E vitamint!

Azoknál a gyerekeknél, akik sok E-vitamin tartalmú élelmiszert fogyasztanak, kisebb az esélye az ekcéma kialakulásának, állítja egy új, japán gyerekeket vizsgáló tanulmány.

Bővebben...

A D vitamin védi a fogakat,és erősíti immunrendszerünket is!

Régóta ismeretes, hogy a kalcium mellett a D-vitaminnak is kiemelten fontos szerepe van a csontok és fogak megerősítésében, friss kutatások azonban arra is rávilágítottak,

Bővebben...

Így használják fel a fruktózt a rákos sejtek

Amerikai kutatók szerint a hasnyálmirigytumor sejtjei fruktózt használnak fel az osztódáshoz és szaporodáshoz, ami megkérdőjelezheti azt az elképzelést, mely szerint minden cukor hasonlóképpen működik.

Bővebben...

Letenni a mobilt? A poszttraumás stressz-szindróma tüneteit hozza magával!

A gyerekek hajlamosak a szeparációs szorongásra, ha elválasztják őket szüleiktől. Hasonló a helyzet meglett felnőtt emberekkel is, amikor a digitális generáció tagjaitól veszik el a mobiltelefont beláthatatlan időre.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!