Tedd le az autódat, pattanj biciklire, és állj a mérlegre!

A legfrissebb kutatási eredményekből az derül ki, hogy a kerékpározók közel négy kilogrammal könnyebbek, mint azok az emberek, akik szinte mindenhová autóval járnak.

 

 

A hét európai nagyvárosból származó 11 ezer ember részvételével készült kutatás ugyan nem mutatott ki ok-okozati összefüggést a választott közlekedési eszköz és a testsúly között, a kutatók szerint azonban a kezdeti eredmények érdekesek. Azt tervezik, hogy a továbbiakban 14 ezer önkéntest követnek nyomon Londonban, Rómában, Bécsben és Zürichben, valamint Antwerpenben, Barcelonában és a svédországi Orebróban.

„Azt reméljük, hogy az első eredmény több embert fog a felmérésben való részvételre ösztönözni, így több adatot szerezhetünk, és összefüggést állapíthatunk meg a választott közlekedési mód és az egészségi állapot között” – nyilatkozta a PASTA nevű projekt vezetője, Audrey de Nazelle, az Imperial College London környezetpolitikai központjának munkatársa.

 

Adrian Davis, a PASTA tanácsadó testületének közlekedési és egészségügyi szakértője szerint az inaktív emberek nagyobb valószínűséggel válnak túlsúlyossá, és esetükben nagyobb a daganatos megbetegedések, az agyvérzés, a szívroham és más betegségek kialakulásának kockázata.

„Kutatásunk azt mutatja, hogy az olyan tényezők, mint a várostervezés, a városi közlekedés, valamint az autózás, a kerékpározás és a gyaloglás aránya mind-mind jelentős szerepet játszanak annak meghatározásában, mennyi testmozgást végeznek naponta az emberek” – állítja a szakértő.

A kutatók szerint az emberek arra ösztönzése, hogy tegyék a gyaloglást vagy a kerékpározást napi rutinjuk szerves részévé, ideális módszer lenne a mozgásszegény életmód terjedésének kezelésére.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Piskótasütés, segíthetünk?

Elkészült élete első piskótája, de nem lett túl tökéletes? Mihez kezdjünk, ha belapult a teteje, ha kiszáradt, vagy felrepedt? Segítünk!

Bővebben...

Ezt ehetjük a fogyókúra ideje alatt is: Garnélával töltött avokádó

Ha nincs ötlete mit egyen a fogyókúra és a diéta alatt itt a finom ízletes tápláló töltött avokádó!

Bővebben...

Párizsi dzsungel Budapesten

Évről évre egyre nagyobb várakozás és izgalom előzi meg a H&M és a legnagyobb divatházak közös kollaborációit. Idén a világhírű KENZO tervezői hozták el a párizsi kifutók legújabb trendjeit a H&M vásárlói számára. A KENZO x H&M kollekció nyilvános debütálását megelőzően elsőként hazai sztárok és bloggerek számára mutatták be az év egyik legjobban várt tervezői együttműködésének különleges ruháit.

Bővebben...

Miről álmodott gyerekként Rácz Gergő?

Rácz Gergő mindig valamilyen újdonsággal, érdekességgel fűszerezi meg produkcióit.

Bővebben...

A fülakupunktúra akár nyolc hét alatt lefogyaszthat

Egy friss kutatás során kiderült, hogy az elhízott résztvevők testtömegindexe akár hat százalékkal is csökkenhet a kéthónapos akupunktúrás kezelés hatására.

Bővebben...

Ezeket a zöldségeket kerülje ha fogyni szeretne!

A zöldborsó, a kukorica és a burgonya mind kerülendő – állítják a szakértők, akik inkább karfiolt, aszalt szilvát és áfonyát javasolnak.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A paprikavirág gondozása és ültetése

A paprikavirág tűzpiros színével a virágágyások kiemelkedő egynyári virága. Szegélynövénynek, erkélyládába, vagy virágágyásba is ültethető.

Bővebben...

Csüngő begónia gondozása

A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek számtalan színben és formában díszíthetik kertünket, erkélyünket, vagy teraszunkat.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így készítsünk komposztot!

Kedves Kertbarát! Gondolt ön már, arra hogy mennyi konyhai hulladékot dob ki naponta? Pedig növényei boldogok lennének, ha ebből a konyhai hulladékból egy jó minőségű komposztot készítene, és nekik adná.

Bővebben...

ezeket a kerti munkákat végezzük el sürgössen

Novemberben a kert már pihenőre tér, ám kerti munka még akad bőven. Megmutatjuk milyen feladatok várnak ránk a novemberi hidegben!

Bővebben...

„Elhűlt a kávém.” Vajon létezik ennél lehangolóbb felismerés egy kávéivó számára?

„Elhűlt a kávém.” Vajon létezik ennél lehangolóbb felismerés egy kávéivó számára? Ha belegondolunk, furcsa, hogy a forró kávé és a jeges kávé is finom, de a kettő közötti hőmérséklet a senki által sem kedvelt keserűséget eredményezi.

Bővebben...

Ezért hízhatunk a fogyasztó tabletták mellett

Akik fogyókúrás étrend-kiegészítőt szednek, azt hihetik, hogy mellette bármit és bármennyit ehetnek. Ez a tévhit pedig kedvez az elhízás további járványszerű terjedésének – állítják a szakértők.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!