A gyerekek főiskolára küldésének nem feltétlenül kell könnyekkel járnia

Nehéz időszak lehet a szülőknek, amikor az újdonsült főiskolások az otthon elhagyására készülnek. A szülők ugyan részben izgatottan tekintenek a gyermekeikre váró lehetőségek elé, másrészt viszont aggodalmak és a veszteség érzése is gyötörheti őket.

A Wisconsini Egyetem munkatársai szerint segítséget jelenthet számukra az, ha beszélgetnek ezekről az aggodalmaikról más olyan szülőkkel, akik ugyanezen mennek keresztül.

Az egyetem az alábbi tanácsokat fogalmazta meg a szülőknek, akik éppen azon a vékony vonalon egyensúlyoznak, hogy visszahúzzák főiskolára készülő gyermeküket, vagy megtanulják elengedni.

Fontos, hogy a szülők ne a távozásra való összpontosítsanak. Fel kell készülniük arra, hogy ritkábban fogják látni a gyermeküket a távozást megelőző néhány hétben, mert az ilyen korúak valószínűleg a lehető legtöbb időt próbálják tölteni a barátaikkal. A szülőknek pénzügyi tervezetet kell készíteniük, amit meg kell beszélniük gyermekükkel. Készítsenek költségvetést, és tisztázzák, ki mit fog fizetni. A tanulmányi célokról és elvárásokról is érdemes elbeszélgetni.

 

A másik fontos témakör a kapcsolattartás. Előre megtervezett időpontokban szeretnének telefonálni, vagy inkább spontánabb módon tartanák a kapcsolatot? E-mail és az azonnali üzenetküldő szolgáltatások segítségével nagyszerűen lehet tartani a kapcsolatot, feltéve, hogy a szülők nem számítanak válaszra minden üzenetükre.

A szülőknek azt is kerülniük kell, hogy megpróbálják megoldani a hallgató problémáit. Ehelyett a tanácsadásra kell törekedniük. Arra ösztönözzék gyermeküket, hogy használja ki a kampusz erőforrásait, például az egészségügyi szolgálatot vagy karrier központot, illetve hogy beszéljen egy tanácsadóval, a dékánnal vagy mentorral, ha valamilyen probléma merülne fel.

A szülőknek arra is gondot kell fordítaniuk, hogy beszámoljanak a főiskolás gyermeküknek az otthoni változásokról, például arról, ha fiatalabb testvérét beköltöztették a szobájába, valamilyen betegség fordult elő a családban, vagy elpusztult egy háziállat.

Ezt olvastad már?

Ebédidőben mentett életet az egyetemista

Mi a tanulás káros mellékhatása az egyetemi évek alatt?

Így befolyásolják az egyetemi évek a mentális egészséget

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Így készül a szilvás gombóc házilag

Sok féle gombóc létezik, de a klasszikus szilvás gombócnál nincs finomabb! Felejtsük el a bolti mirelit gombócot,és készítsünk el házi tésztából.

Bővebben...

Így készül a karácsonyi mákos guba

A mákos guba egy hagyományos karácsonyi étel, amely ismét kezd divatba jönni. Nagyon könnyű elkészíteni, laktató, és nagyon finom,amely desszert ugyan, mégis főételnek is kínálható.

Bővebben...

Mazsolás citromos metélt szegfűszeggel

 

Hozzávalók: 25 dkg cérnametélt, 15 dkg mazsola, 2 dl tejföl, 8 dkg vaj, késhegynyi őrölt szegfűszeg, 5-6 dkg porcukor, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, só.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Dombóvári István: Többet már nem tudok kihozni magamból

Halmozza az állásokat Dombóvári István. Magyarország egyik legismertebb humoristája a stand up fellépések mellett tévés műsorvezetőként, mulatós előadóként és a Pumukli színpadi változatának Éder mestereként is kipróbálta magát. Sőt, mostanában a Pop Monsterz zenei formációban is szerepel.

Bővebben...

A Smith-fiúk váratlan szépsége

Mit csinálnak a srácok, ha nő nélkül mennek moziba? Hát, sírnak!

Bővebben...

Az HBO lett a sorozatgyártók éllovasa

A Kreatív Craft Award díjátadón 9 Craft Awardot az HBO kapott, ebből 5 díjat az Aranyéletért zsebelt be a csatorna. A Kreatív által kiosztott jutalmak mellett idén Clio díjat is nyert a csatorna, mely a kreatív iparág legnagyobb elismeréssel bíró nemzetközi díja, emellett néhány napja derült ki az is, hogy a legtöbb Golden Globe jelölést is az HBO söpörte be.

Bővebben...

7 súlyos hiba, amivel gátolod a fogyókúra sikerét

Ha fogyni szeretnénk, gyakran teszünk olyan logikusnak tűnő dolgokat, melyekről azt gondoljuk, segítik a súlycsökkenést, pedig valójában nem a fogyáshoz, hanem inkább súlyunk gyarapodásához járulnak hozzá.

Bővebben...

Fogyni szeretne? Számolja a harapásokat!

A harapások számolása 20-30 százalékkal csökkenti a kalóriabevitelt – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a módszer kipróbálok egy hónap alatt két kilótól szabadultak meg.

Bővebben...

Ezért érdemes csokitortát enni a fogyókúra alatt!

Nem érdemes spártai életet élni a fogyókúra idején, az előre eltervezett és ügyesen kivitelezett “nasi-napok” ugyanis jót tesznek a motivációnak, és segítségükkel hosszútávon könnyebb less ellenállni.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Sikeresebb leszel az üzleti életben, ha ezt teszed!

Sokan úgy gondolják, hogy a siker érdekében az a legjobb, amit tehetünk, ha csak magunkra gondolunk, és közben figyelmen kívül hagyjuk mások érdekeit.

Bővebben...

Egy átlagos nőnek 31-szer változik a ruhamérete élete során

Természetesen minden nőnek ingadozik a súlya az évek alatt, de tudtátok, hogy egy átlagos nőnek 31-szer változik a ruhamérete felnőtt élete során? Az ezzel kapcsolatos legutóbbi felmérés azt is megvizsgálta, milyen életesemények hajlamosítanak bennünket a leginkább hízásra.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Így fedezték fel a C vitamint!

116 évvel ezelőtt, 1893-ban Budapesten megszületett Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas magyar orvos és kutató, a C-vitamin felfedezője. A paprikából hogyan sikerült felfedeznie a szervezet számára alapvető vitamint?

Bővebben...

Amit a jódról tudni érdemes!

A jód a pajzsmirigy alkotóeleme, amely létfontosságú az egész szervezet normális hormonális működése számára.

Bővebben...

Nem mindegy hogy milyen és mennyi vitamint szedünk!

A vitaminokra természetesen szükség van jó egészségi állapothoz, de az orvosok egy új jelenségre figyeltek fel mostanában, mégpedig az étrend-kiegészítők túladagolására.

Bővebben...

Nekik javasolják a gyomorszűkítő műtét az orvosok

Szakértők szerint a túlsúlyos emberek fogyásának elősegítéséhez nem elegendő az a jó tanács, miszerint egyenek kevesebbet és mozogjanak többet, ennél ugyanis a legtöbb esetben összetettebb problémáról van szó.

Bővebben...

Mit árul rólunk az okostelefon-preferenciánk?

A pszichológusok szerint az Android-os telefont használó emberek sokkal őszintébbek, mint az iPhone-tulajdonosok – derül ki egy friss kutatásból, ami a telefonpreferenciák és a személyiség közötti összefüggéseket vizsgálta.

Bővebben...

Így készül a házi borágó maszk

A borrágó itthon egy kevésbé ismert és alkalmazott növény pedig a belőle készült házi arcmaszk csodákat művel bőrünkkel.

Bővebben...

Gesztenyés metélt recept ünnepi hangulatban

Ha szeretnénk ráhangolódni a karácsonyra, már most érdemes kipróbálni a gesztenyés metélt receptjét, amely igazi téli finomság.

Bővebben...

Ismerjük fel az anorexia súlyos jeleit!

Egy anorexiás lány, aki már annyira lefogyott, hogy majdnem megállt a szíve, elindult a gyógyulás útján, hála annak, hogy mindenképpen pompon-lány szeretett volna lenni.

Bővebben...

A széklet-transzplantáció kezelésnek hosszú távú gyógyító ereje van

Székletterápiát – közkedveltebb nevét széklettranszplantációt – olyan visszatérő fertőzésre  alkalmaznak (pl. a C. difficile nevű baktérium ellen), mely antibiotikumra nem reagál.

Bővebben...

Joghurtos gyümölcsös bögrés sütemény recept

Hozzávalók: 2 pohár joghurt, 2 egész tojás, 1 pohár olaj, 2 pohár (szűken mérve) cukor, 4 pohár liszt, 1 sütőpor, 1 üveg befőtt (cseresznye, meggy, barack, ami van) vagy annak megfelelő mennyiségű bármilyen friss gyümölcs.

Bővebben...

A sütemény délután vonzóbbnak tűnik?

Vajon mi az oka annak, hogy egész nap visszafogottan és egészségesen táplálkozunk, de a délutáni órákra aztán eltörik valami bennünk, és nassolni kezdünk? A szakemberek szerint a sütemény a délutáni órákban vonzóbb opció, mint délelőtt.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!