Nem csinál házi feladatot a gyerek, ha túl sokat gépezik

A szülők többsége számára nyilván nem titok a tény: a gép előtt ülő gyerekek kisebb eséllyel készítik el a házi feladatukat. Összességében véve minél több időt tölt a gyerek az okostelefonnal, a tablettel, a videójátékkal és a tévével, annál kevésbé törődik iskolai kötelezettségeivel – derül ki egy friss kutatásból.

 

A Brown University munkatársai felfedezték, hogy azok a gyerekek, akik napi hat órán töltenek a virtuális térben, ritkábban készítik el a házi feladatot, mint a csupán napi két órát gépező társaik.

A kutatás során a szakemberek 64 ezer gyerek adatait vizsgáltak, akiknek életkora 6 és 17 év között alakult a 2011-12 közötti állami felmérés során. A gyerekek 31 százaléka napi két óránál kevesebbet tölt a digitális média vívmányaival, több mint kétharmaduk kettő és négy óra között gépezik, 17 százalékuk pedig napi legalább hat órát tölt a gép előtt.

 

„A szülők nem árt, ha tudják, hogy a túlzásba vitt gépezés nem csak az iskolai kötelezettségek rovására megy: az ilyen gyerek kisebb valószínűséggel veszi ki a részét az otthoni teendőkből, nem annyira szívesen és könnyen tanul új dolgokat, és kevésbé képes nyugton ülni” – mondja a kutatást vezető Dr. Stephanie Ruest, a Brown’s Scool of Public Health munkatársa.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

3 remek saláta recept a hideg hónapokra

Sajnos még a tavaszi salátákra kicsit várni kell, de addig is készíthetünk néhány tartalmas laktató salátát, hagymából, gombából, vagy épp juhsajtból. Íme három szuper recept, a hideg hónapokra.

Bővebben...

Almás fasírt recept

Ki mondta hogy a fasírt egy unalmas recept? Bemutatunk egy almával megbolondított fasírt receptet,amely egy csipet curryval is fűszerezve van.

Bővebben...

Ha lemaradtál: az idei MTV EMA nyertesei

Lélegzetelállító színpadkép, a legtehetségesebb világsztárok és több tízezres rajongótábor - vasárnap este Rotterdamban díjazták a zenei élet legjobbjait az MTV Europe Music Awards gálán. Az est legnagyobb nyertese Justin Bieber volt, aki összesen három szobrocskát nyert, köztük a ’Legjobb dal’ és a ’Legjobb kanadai előadó’ kategóriákban, sőt a Belieber fanok idén újra megnyerték példaképüknek a ’Legnagyobb Rajongótábor’ díjat is.

Bővebben...

Ki énekel törpslágert?

Meghan Trainor bekékül! A bombázó szőke énekesnő, aki az All About that Bass-szel pár éve már bebizonyította, hogy a jó zene és a jó humor összefér, beáll a törpök közé.

Bővebben...

Lenyelnél egy mini lufit a fogyásért?

A fogyni kívánó emberek számára egy új megoldás alternatívát jelenthet a műtét helyett. A gyomorba beültetett apró ballon új reménnyel kecsegtethet az elhízás elleni küzdelemben.

Bővebben...

Kisebb tányérról egyen, aki fogyni szeretne

Ha fogyásról van szó, nem csak az számít, mit eszünk, hanem az is, hogy milyen tányérból falatozunk. Ha ugyanis kisebb tányért használunk, automatikusan kevesebbet is fogunk enni.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A nyár legillatosabb dísznövénye a gardenia!

A gardénia egyik különlegessége a vanília illatú virágok. A növény sajnos az egyik legtöbb gondoskodást és törődést igénylő fajta, ezért tartása szobai körülmények között nem könnyű.

Bővebben...

Ültessünk hóbogyót a kertbe!

Ősszel egyre gyakrabban találkozunk egy fehér vagy rózsaszín bogyós díszcserjével ez a hóbogyó ( symphoricarpos albus) amely még télen is díszíti kertünket!

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Fengshui a kertünkben is!

Egy ideális világban házunkat mind a négy oldalról kert venné körbe. Ebben az ideális kertben délen gyönyörű gyep lenne, hogy felerősítse hírnevünket, északon tápláló és védelmet nyújtó magas hegyek,

Bővebben...

Vizsgáljuk meg kertünk talajszerkezetét.

Ha kertünkben nem fejlődnek szépen a növények, nem hoznak elég virágot, akkor ott gond van a talaj minőségével. Nézzük hogyan is javíthatunk a kerti talaj minőségén.

Bővebben...

Csótánydarabok okozhatják a csokoládéallergiát

A legtöbb ember, aki allergiás a csokoládéra, nem mutat ugyanilyen reakciót a kakaóval, illetve a csokoládé bármely egyéb összetevőjével szemben, ezért a gyulladást nagy valószínűséggel inkább azok a csótánymaradványok váltják ki, melyek gyártás közben beszennyezik a terméket.

Bővebben...

Így készítsünk házilag dezodort

Számos növényi alapú dezodort házilag magunk is elkészíthetünk, így illata egyedi lesz, és nem tartalmaz káros anyagokat. Bemutatunk három egyszerű házilag is elkészíthető dezodort.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!