Hosszabb élet vár ránk egy kiegyensúlyozott közösség tagjaként

Hosszabb élettartam vár ránk, ha olyan közösség tagjaként élünk, amely alapvetően boldog és kiegyensúlyozott emberekből áll – derül ki egy friss kutatásból.

 

Azt már tudjuk egy ideje, hogy az amerikaiak várható élettartama nagyban függ attól, hogy az ország melyik szegletében élnek. Egy 2013-as tanulmány szerint például a virginiai Fairfax megyében élő férfiak átlagosan 18 évvel tovább élnek, mint a szintén virginiai McDowell megye lakói.

Az érdekes azonban az, hogy a demográfiai különbségek – a jövedelem, az iskolai végzettség és az etnikai hovatartozás – csak részben ad magyarázatot ezekre a különbségekre. A Health Affairs című szaklapban publikált kutatás azt vizsgálta, hogy egy megye „jólléte” miképpen befolyásolja a várható élettartamot.

 

„Kutatásunk azt bizonyítja, hogy nem csak a szocio-demográfiai tényezők befolyásolják, ki meddig él, hanem az adott közösség emocionális háttere is. Fontos az is, hogy hogyan érzik magukat az emberek, mennyire boldogok és elégedettek, illetve van-e lehetőség biztonságos körülmények között lakni és egészségesen étkezni” – mondja a kutatást vezető Dr. Anita Arora, a Yale University munkatársa.

A szakemberek szerint nem csupán egyéni lehetőségekről, hanem kollektív felelősségről is szó van. Ezt bizonyítja a több mint 3 ezer megye szülöttjeinek részvételével végzett kutatás, amely rámutat, hogy boldog közösségekben a kevésbé jómódúak és kevésbé egészséges életmódot élők is hosszabb életre számíthatnak.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

3 finom fogyókúrás recept

Úgy érzi jó lenne megszabadulni pár kilótól? Íme, három recept, amely nem csak finom, de még karcsúsít is.

Bővebben...

Májas hústekercs zsályás töltelékkel olaszosan

Ha még nincs ötlete mit főzzön hétvégén, próbálja ki a következő olaszos hústekercset, amely mindössze 50 perc alatt elkészíthető, és olyan finom mintha egy étteremben készült volna.

Bővebben...

Így készül a juhtúrós rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 300 g juhtúró, 100 g füstölt szalonna, 20 g zsír, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 2,5 dl tejföl, metélőhagyma, só.

Bővebben...

Készül az ünnepekre Ábel Anita és Mádai Vivi

Bár még csak november van, Ábel Anita és Mádai Vivi már apró előkészületekkel hangolódnak a karácsonyra. A két sztár, akik utoljára a TV2 Drágám, add az életed című műsorában találkoztak, ezúttal együtt sütöttek mézeskalácsot Fűszeres Eszter gasztroblogger egyedi egészséges receptje alapján.

Bővebben...

A Class FM műsorvezetői a 103.9 Sláger FM-en

November 21-től új reggeli műsorral jelentkezik a 103.9 Sláger FM, "Sláger Reggel" címmel, melyben a két műsorvezető Vágó Piros és Abaházi Csaba lesz.

Bővebben...

A Vígszínház színésznője is nyeregbe száll

A hölgyeket Puzsa Patrícia képviseli idén a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamában. A Vígszínház fiatal színésznője egyelőre tehetséges pályakezdőnek számít a világot jelentő deszkákon, a ló nyergében azonban már komoly rutint szerzett.

Bővebben...

Ne számold a kalóriákat, inkább csökkentsd a cukorbevitelt!

Sokan salátaevéssel és futópaddal próbálják megőrizni az egészségüket. A szakértők szerint azonban a cukorfogyasztás csökkentésével mérsékelhető a betegségek kockázata.

Bővebben...

5 dolog, amit soha ne tégy a könnyű fogyás érdekében!

Számos sikertelen diétán vagy túl? Úgy érzed, semmi nem használ, ezért ezúttal valami radikálisabb módszert szeretnél kipróbálni a gyors súlycsökkenés érdekében? Inkább ne tedd!

Bővebben...

Új módszer az elhízás ellen: lufi a kapszulában, ami kitölti a gyomrot

Az Obalon nevű léggömbrendszer az eddigi kutatások szerint a túlsúlyos emberek esetében közel 7 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett, ami igazán előremutató eredménynek számít.

Bővebben...

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Azonnal reagál az éhes csecsemő sírására a női agy

Amit a legtöbb anya már eddig is tudott, azt most szakemberek tudományosan is alátámasztották: a női agy minden bizonnyal be van programozva arra, hogy azonnal reagáljon az éhes csecsemő sírására.

Bővebben...

Segít a közös fájdalom, nem is gondolnánk hogyan

A legújabb kutatás azt mutatja, hogy kellemetlen mivolta ellenére a közösen megélt fájdalmas élmények növelik a szociális kötődést, és együttműködésre ösztönöznek.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A vitaminhiány tünetei és jelei

A vitaminhiány jeleit és tüneteit nehéz felismerni, hiszen a különböző apró kis jelek oka számtalan egyéb betegség is lehet.

Bővebben...

7 súlyos betegség, melyeket a folsav-hiány okozhat

A folsav, vagy más néven B9-vitamin fontosságáról főként a várandósság kapcsán hallunk. A kismama megfelelő folsav bevitele valóban nagyon fontos, hiszen folsav hiányában a fejlődő magzat velőcsöve nem záródik be rendesen.

Bővebben...

Csodaszerek –e a vitaminok?

A vitaminok az utóbbi években egyre több figyelmet kapnak, és szinte havonta lát napvilágot egy új vitamin készítmény, amely fiatalságot, erőnlétet és jó közérzetet biztosít.

Bővebben...

Képes lehet-e az aszpirin legyőzni a rákot?

A New York City College munkatársai ígéretes daganatellenes szert látnak egy aszpirinszármazékban.

Bővebben...

Túl kevesen tudják, hogyan kell újraéleszteni valakit

Jelenleg kevesebb mint ötből egy amerikai felnőtt van tisztában azzal, hogyan kell újraéleszteni egy embert. Minél idősebb valaki, annál kisebb az esélye annak, hogy birtokában van ennek az életmentő képességnek.

Bővebben...

A tüdőembólia tünetei

A tüdőembólia - ami miatt nemrég a teniszcsillag Serena Williams is kórházba került - okozói azok a vérrögök, amelyek gyakran a lábból kiindulva jutnak fel a tüdőartériákba.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!