A Facebook-felhasználók tovább élnek

Azt eddig is tudtuk, hogy a baráti kapcsolatok jót tesznek az egészségnek, az azonban új felfedezés, hogy mindez a virtuális térben kötött kapcsolatokra is igaz. Persze csak akkor, ha megfelelően használjuk a közösségi platformokat…

 

Manapság a globalizáció következtében egyre több ember él távol a családjától és szülőhelyétől. Ez aztán gyakran ahhoz vezet, hogy megszakadnak a kapcsolatok, eltávolodnak egymástól az emberek. Ez az elszigeteltség és a magány érzetét hozhatja magával.

 

Már az 1970-es évektől kezdve tudjuk, hogy azok, akik közösség nélkül, magányosan élnek, 2,8-szor nagyobb eséllyel halnak korán, mint kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkező társaik. A modern kutatások szerint a Facebook is hasonló hatással van az emberre, de kizárólag akkor, ha az életében is fontos kapcsolatok ápolását szolgálja.

A University of California-San Diego munkatársai 12 millió Facebook-felhasználó szokásait vizsgálták. A szakemberek megállapították, hogy a sok baráttal rendelkezők tovább élnek. A kutatás az 1945 és 1989 között születetteket vizsgálta, és kiderült, hogy a leginkább aktívak haltak korán a legkisebb eséllyel.

„Az átlagos Facebook-felhasználó 12 százalékkal kisebb eséllyel hal korán, mint nem facebookozó kortársa. Ugyanakkor ez csak akkor igaz, ha nem viszi túlzásba a használatot, és kapcsolatait a virtuális téren kívül is ápolja” – olvashatjuk a tanulmányban.

Ezt olvastad már?

Étkezési zavarhoz vezethet a Facebook

Ezeknek a facebook üzeneteknek ne dőlj be!

Hihetetlenül jó hatással vannak ránk egyes Facebook-üzenetek

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Almás csokoládétorta fehérborral

Tészta 26 cm-es tortaformához:13 dkg liszt, 12 dkg porcukor, 2 ek kakaó, 0,5 cs sütőpor
1 mk szódabikarbóna, 15 dkg margarin, 2 cs vaníliás cukor, 2 db tojás, 1 dl tejszín.

Bővebben...

Almás párna

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 15 dkg túró, 1 cs sütőpor, 0,5 dl tej, 5 ek étolaj, 10 dkg porcukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, csipet só, 1 tojás a kenéshez.

Bővebben...

Gyors és egyszerű pizzatészta recept

Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 1 1/2 dkg friss élesztő, 2 dl tej, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, 1 mokkáskanál só; olaj a tepsi kikenéséhez.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Az HBO lett a sorozatgyártók éllovasa

A Kreatív Craft Award díjátadón 9 Craft Awardot az HBO kapott, ebből 5 díjat az Aranyéletért zsebelt be a csatorna. A Kreatív által kiosztott jutalmak mellett idén Clio díjat is nyert a csatorna, mely a kreatív iparág legnagyobb elismeréssel bíró nemzetközi díja, emellett néhány napja derült ki az is, hogy a legtöbb Golden Globe jelölést is az HBO söpörte be.

Bővebben...

A nevettetők korán halnak

A világ legjobb humoristái (stand up-osai) – mint például Kevin Hart, Amy Schumer, Jimmy Fallon, Chris Rock, Jerry Seinfield, Ricky Gervais és Eddie Murphy – korábban halnak, mint a vígjátékokban, illetve drámai szerepekben feltűnő filmszínészek.

Bővebben...

Hindu esküvőt tartott Lola és Bence

Lola és barátja, Bence hétfőn összeházasodtak, bár egyelőre nem hivatalosan. Az énekesnő és párja az Andrássy úti Ékszerpalotában, az Örök szerelem napján, hindu szertartás szerint fogadott örök hűséget.

Bővebben...

Naponta egy alma a kilókat is távol tartja?

Az antioxidáns növényi vegyületekben gazdag zöldségek és gyümölcsök csökkenthetik az élelmiszerekből felszívódó energia mennyiségét.

Bővebben...

Ha kihagyod ezt az étkezést, hízni fogsz!

Nem sikerül lefogynod? Kevesebbet eszel, mégis hízol? Lehetséges, hogy rosszul időzíted az étkezéseidet!

Bővebben...

4 tipp, amivel garantáltan csökkentheted az étvágyad!

Választhatsz akármilyen divatos kúrát, ha nincs akaraterőd betartani, nem fogja siker koronázni az erőfeszítésed! És mi töri meg legkönnyebben az elszántságot? A korgó gyomor!

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Itt az új fogyókúrás szuperleves

A különleges leves olyan keményítőt tartalmaz, ami lassabban bomlik le a belekben. A szupertápanyag így képes arra, hogy megelőzze az éhségrohamokat – állítják a szakértők.

Bővebben...

Miért legyünk merészebbek?

Leginkább manapság az jellemző ránk, hogy megszoktunk egy stílust az évek folyamán, és ettől nem tudunk, illetve nem is akarunk elszakadni.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

7 súlyos betegség, melyeket a folsav-hiány okozhat

A folsav, vagy más néven B9-vitamin fontosságáról főként a várandósság kapcsán hallunk. A kismama megfelelő folsav bevitele valóban nagyon fontos, hiszen folsav hiányában a fejlődő magzat velőcsöve nem záródik be rendesen.

Bővebben...

Így fedezték fel a C vitamint!

116 évvel ezelőtt, 1893-ban Budapesten megszületett Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas magyar orvos és kutató, a C-vitamin felfedezője. A paprikából hogyan sikerült felfedeznie a szervezet számára alapvető vitamint?

Bővebben...

A C vitamin hatása és fontossága!

A Nagy Földrajzi Felfedezések idején a hajósokat különös „nyavalya” gyötörte. A tünetegyüttes fáradékonysággal kezdődött, majd fogínyvérzés kíséretében „össznépi” foghullatás kezdődött.

Bővebben...

Fontos a jó alvás télen is

A betegségek elleni védelem a memóriához hasonlóan működik a szervezetünkben: a kórokozókról szóló információk a mélyalvás fázisában tárolódnak – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Növelheti a petefészekrák kockázatát az endometriózis

Azon nőknél, akik kórtörténetében endometriózis szerepel, három szövettani típusba tartozó petefészekrák kialakulásának kockázata is megnövekedik – olvasható a Lancet Oncology legutóbbi számában.

Bővebben...

Hogyan válasszuk ki a fürdőszoba falburkolatát?

A fürdőszoba falburkolata nagyban meghatározza a helyiség hangulatát, stílusát. A falburkolat lehet csempe, vagy le is festhetjük a falakat.

Bővebben...

Mit hoz az ősz egészségünkbe?

A derűs, szabad nyári napok után nagy változást hoznak az első őszi szelek. Az időjárás zordabbra fordulásával minden változik bennünk és körülöttünk, véget ér a lazítás ideje.

Bővebben...

Kassai rostélyos készítése

Ha szereti a marhahúst, és kipróbálna valami igazán finom, mégis egészséges receptet, készítse el a Kassai rostélyost, nem fog csalódni benne.

Bővebben...

A lelassult kalóriaégetés állhat a tinédzserkori hízás hátterében

Az Exeter Egyetem Orvosi Iskolájának kutatói a The International Journal of Obesity című lapban arról számoltak be, hogy a pubertás korba lépve mind a lányok, mind a fiúk esetében lecsökken az elégetett kalória mennyisége, holott a hirtelen növekedés kapcsán az ember épp ennek az ellenkezőjét várná.

Bővebben...

Nézzük meg a csuklónk vastagságát

Az elhízott gyerekek és tizenévesek csuklójának vastagságából következtetni lehet arra, hogy mekkora valószínűséggel fog náluk kialakulni valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedés.

Bővebben...

Túlzott szexuális izgalom egy gyógyszertől

A 42 éves török nőnek razagilint írtak fel a Parkinson-kór korai kezelésére, ám a gyógyszerszedés elkezdése után egy héttel „túlzott szexuális izgalom” jelentkezett nála.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!