A mosoly szerepe már evolúciósan is az volt, hogy többet szexeljünk

Az emlősök megjelenése előtti hüllők 300 millió évvel ezelőtt még egészen másfajta fogazattal rendelkeztek. Az ember mai fogazata évmilliók során alakult ki, méghozzá azért, hogy az ellenkező nem számára vonzóbbak legyünk, s így több szexuális aktusra kerüljön sor, ami nagyobb szaporulatot tesz lehetővé.

 

Nem véletlen, hogy az emberek akár milliókat is hajlandóak arra költeni, hogy mosolyuk tökéletes legyen. A jelenség egyáltalán nem újkeletű: 300 millió évvel ezelőtt egyes hüllők kimondottan azért növesztettek szemfogakat, hogy minél vonzóbbak legyenek a potenciális partnerek számára.

Az emlősöknek olyan fogazatuk van, ami három különböző típusba sorolható: a metszőfogak elől, a zápfogak az arccsontoknál, és szemfogak, amelyek a Dracula-szerű fogak. Az utóbbi a jelek szerint kimondottan azért jelent meg, hogy vonzóbb legyen mindkét nem képviselője a másik számára.

 

Egyes fajok, például a halevő rozmár és a növényevő szarvas-szerű muntyákok a vadászatban is hasznosítják éles szemfogaikat, ugyanakkor a kutatások egyértelműen bizonyítják: ez a fogtípus bizony a párszerzésnél is fontos szerepet játszik. Ennek a segítségével csábítják el a megfelelő partnert, és így ijesztik el a riválisokat is.

A University of Witwaterstrand szakemberei szerint ez az evolúciós oka annak, hogy az embernek is szemfoga van, noha az nem vesz részt olyan aktívan a táplálkozásban, mint a metszőfogak vagy a zápfogak.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Pozsonyi kocka

Hozzávalók: 25 dkg kockatészta, 30 dkg darált mák, 3 dl tej, 5 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 3 evőkanál méz, 2-3 evőkanál sárgabaracklekvár, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só a töltelékhez és 1 teáskanál só a tésztához.

Bővebben...

Csokis zabpelyhes keksz

A csokoládét felvágom apró kockákra. A vajat, a vaníliás cukrot és a cukrot habosra keverem, ehhez jön a tojás, az aroma. Végül hozzákeverem a sütőporos liszttel összekevert zabpelyhet. Jól formázható masszát kapunk.

Bővebben...

Különkiadással emlékszik a Germanwings 9525-re a NatGeo

Két évvel ezelőtt történt a repülőgép-katasztrófa, amely megrázta a világot: a Germanwings 9525-ös járata hegyoldalnak csapódott a Nyugati-Alpokban, a szörnyűségben 150 ember vesztette életét.

Bővebben...

Mars-kiállítást nyitott Budapesten a NatGeo

Milyen lenne egy másik bolygón élni, a megszokottól teljesen eltérő körülmények között? Mi hiányozna legjobban a Földről? Mit csinálnánk másképpen, ha újrakezdhetnénk? Egyáltalán képesek lennénk mindent elölről felépíteni több tízmillió kilométer távolságban?

Bővebben...

A fogyókúra sikere fejben dől el!

Az, ahogyan étkezési szokásainkra gondolunk, igenis meghatározza azt, hogy képesek vagyunk-e fogyni. Aki úgy tekint magára, hogy alapvetően egészségesen táplálkozik, nagyobb eséllyel szabadul meg könnyen a fölösleges kilóktól, mint az, aki bűntudatot érez a témával kapcsolatban – tudjuk meg a Winina State University friss kutatásából.

Bővebben...

Ezeket edd reggelire, ha több energiára vágysz

Azt már biztosan hallottad eleget, hogy reggelizni márpedig muszáj. Lehet, hogy igyekszel is betartani, de nem mindig van rá lehetőséged, vagy jártál már úgy, hogy a nehéz, rosszul megválasztott ételek megülték a gyomrodat. Adunk pár tippet, milyen a jó reggeli, ami energiát ad, táplál, de nem hizlal:

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A bársonyvirág ültetése és gondozása

A bársonyvirág gyönyörű napsárga vagy narancssárga színével kitűnő színfolt kertünkben, sőt elűzi a kártevőket is.

Bővebben...

Így szüretelhet saját epret az erkélyéről!

Ha nyáron saját termesztésű epret szeretne az erkélyről szüretelni, most érdemes beszerezni és elültetni az eper töveket.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így rendezzük be az erkélyt tavasszal!

Megérkezett a tavasz ideje megtervezni az erkély berendezését és virágait. Még a legkisebb erkélyt is valódi oázissá varázsolhatjuk, néhány ügyes praktika segítségével.

Bővebben...

Sziklakert építése és ültetése

Ma már akár a legkisebb kertbe is építhetünk saját kezűleg sziklakertet, amely kiemelkedő dísze lesz környezetünknek!

Bővebben...

Milyen kalandokba bonyolódik sok nő nyaralás közben?

Úgy tűnik, nyaralás közben a nők hajlamosak megfeledkezni a szexkalandok árnyoldalairól, különösen az alkohol hatására – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Diétás túrós töltött gomba recept

A 90 napos diéta protein napjára ajánljuk ezt a finom és egészséges receptet. Hozzávalók: 50 dkg csiperkegomba, 1 kanál Oliva olaj,1 fej vöröshagyma, 2 tojás, 5 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg túró, 5 dkg reszelt sajt, só, bors, 1 csokor petrezselyme zöldje.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!