A boldogság nem végzettség kérdése

A magas iskolai végzettség nem járul hozzá törvényszerűen ahhoz, hogy boldogabb életet éljünk – derül ki egy friss brit kutatásból, amely a British Journal of Psychiatry című szaklapban jelent meg.

 

 

A korábbi kutatások egyértelmű összefüggést véltek felfedezni az alacsony iskolai végzettség és a mentális betegségek között. Éppen ezért szerettek volna választ kapni a kérdésre: ezek szerint a magas iskolai végzettség a kiegyensúlyozott élet kulcsa? A jelek szerint egyáltalán nem.

 

A kutatás során 17 ezer brit ember válaszait elemezték, 2010-ben és 2011-ben. A különféle szintű végzettséggel rendelkezők között nagyjából ugyanolyan arányban voltak kiegyensúlyozott és mentális gondokkal küzdő emberek.

„Meglehetősen ellentmondásos eredményeket kaptunk, hiszen arra számítottunk, hogy a mentális betegségekkel összefüggésbe hozható szocioökonómiai tényezők az általános mentális jóllétre is hatással vannak.

Tehát ha az alacsony végzettségűek körében gyakoribbak a mentális betegségek, a magas végzettségűek általános mentális jólétnek örülhetnek. Kiderült, hogy ez közel sem így van” – mondja a kutatást vezető Sarah Stewart-Brown, a University of Warwick professzora.

Ezt olvastad már?

30 év felett boldogság a gyermek

10 tipp a boldogsághoz!

Miért hajlamos az ember feláldozni boldogságát a hosszútávú céljaiért?

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Őszibarack-mangó panna cotta (diabetikus)

Hozzávalók:-1 liter tejszín-25 dkg őszibarack ( mag nélkül mérve )-20 dkg mangó ( mag nélkül mérve )-12 dkg nyírfacukor-1 tk vaníliavelő-25 g zselatin.

Bővebben...

Ünnepi ananászos diós saláta recept

Ez a saláta recept inkább előételnek felel meg a karácsonyi menüben, hiszen egy egészséges ám nagyon laktató ételről van szó, érdemes kipróbálni.

Bővebben...

Tejszínes narancsleves

Hozzávalók: 3 közepes narancs, fél dl narancsszörp, 1 dl száraz fehérbor, 1 evőkanál finomliszt, 2 dl tejszín, 2 kockacukor, 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, 1 mokkáskanál só.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Farkas visszatér

Az jó ideje nem kérdés már, hogy Farkas visszatér. Hugh Jackman már megígérte a rajongóknak, hogy még egyszer, utoljára megnöveszti a pofaszakállát, felcsatolja az ökléből előcsusszanó adamantiumkarmokat, és olyan filmet hoz össze, ami méltó búcsú lesz a figurától.

Bővebben...

Gyerekek uralkodtak a 103.9 Sláger FM stúdiójában

Gyerekek vették át az irányítást a 103.9 Sláger FM stúdiójában, a Sláger Reggelben, ugyanis Vágó Piros és Abaházi Csaba vendége volt Kertész Sándor és 6 kislánya.

Bővebben...

Bebe nagykövet lett

Bebe a Magyar Afrika Társaság új jószolgálati nagykövete. Az énekes arra szeretné felhívni a lakosság figyelmét jószolgálati nagykövetként, hogy nem pusztán itthon vannak nehézségek, hanem világszerte sok helyen elkél a segítség.

Bővebben...

A fogyás minden életkorban jót tesz a szívnek és az érrendszernek

A fogyás a felnőttkor bármelyik szakaszában egészséges, hiszen hosszú távon előnyösen hat a szívre és az érrendszerre – olvasható egy friss tanulmányban, amely a The Lancet Diabetes & Endocrinology című szakfolyóiratban jelent meg.

Bővebben...

Fogyni szeretnél? Egyél szőlőt!

A szőlőfogyasztástól sok fogyókúrázó ódzkodik, mondván, túl sok cukrot tartalmaz, de a legújabb kutatások szerint napi egy marék szőlő akár a fogyást is elősegíti, és nem mellékesen a szexuális életünkre is pozitív hatással lehet.

Bővebben...

Kiderült, miért nincs értelme sokszor a diétának

A legtöbb ember hiába diétázik, olykor-olykor azért enged a csábításnak: ezeket a kisebb-nagyon falatokat ugyanakkor említésre méltónak sem találja, ezért nem is listázza őket az elfogyasztott kalóriák között.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Töröljük át a mobiltelefont háromszor!

Már azzal is sokat tehetnünk a baktériumok eltávolításáért, ha háromszor erőteljesen letöröljük a mobiltelefonunkat. Ha ezt megtesszük, mindegy, hogy sós vízbe mártott rongyot vagy fertőtlenítő kendőt használunk.

Bővebben...

Mivel segíthetjük gyermekünk beszédfejlődését?

Szakemberek szerint, ha magyarázás közben spontán gesztikulálunk, azzal nagyban segíthetjük gyermekünk beszédfejlődését.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Adjunk gyermekeinknek több E vitamint!

Azoknál a gyerekeknél, akik sok E-vitamin tartalmú élelmiszert fogyasztanak, kisebb az esélye az ekcéma kialakulásának, állítja egy új, japán gyerekeket vizsgáló tanulmány.

Bővebben...

Miért van szükségünk a vitaminokra?

Amikor valaki meghallja a vitamin szót, sajnos manapság azonnal a vitamin tabletták jutnak az eszébe. Pedig a vitaminok nem azonosak a vitamin tartalmú készítményekkel.

Bővebben...

Bőrbetegség ellen együnk D vitamin!

A D-vitamin segít csökkenteni a gyakori bőrbetegséggel, a pikkelysömörrel járó gyulladást. A betegség miatt viszkető, vörös kiütések jelennek meg a bőrön.

Bővebben...

Kedvcsináló: házi almás sütemény citrommal és dióval!

Hozzávalók: 50 dkg reszelt alma tisztán mérve, 30 dkg kristálycukor, 10 dkg mazsola, 15 dkg durvára vágott dióbél, 25 dkg liszt, 2 egész tojás, 1 evőkanál sütőpor, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só, 1 zacskó vaníliás cukor, 2 dkg vaj, kevés liszt.

Bővebben...

Tilos túltervezni a szabadidőt

A szabadidőnek a lazításról kellene szólnia. Ehhez képest sokan túltervezik ezt is, ami tulajdonképpen tönkreteszi a pihenést.

Bővebben...

fontos rendszeresen szellőztetni a munkahelyen

A környezet jelentősen befolyásolja a munkavégzést. A megfelelő szellőzés hiánya pedig egyenesen rontja a hatékonyságot és a döntésképességet – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Hatékony, de fájdalmas kezelési módot találtak a bőrrák ellen

A bőrrák kezeléseként használt fotódinamikus terápia fájdalmas ugyan, de egy friss tanulmány szerint hatékonynak mondható.A feltűnő sápadtság és a fényérzékenység két olyan tünet, amely a vér egy összetevőjét, a hemet érintő ritka örökletes betegségre utal.

Bővebben...

Mit mond a Twitter-aktivitásunk az étkezési szokásainkról?

Az Egyesült Államok egyik leggyakrabban megosztott szava a Twitteren a „kávé” volt 2014 közepe és 2015 közepe között, majd ezt követte a „sör” és a „pizza”. Nem csak az ételek és italok népszerűségét mutatja azonban ez a tendencia, hanem sokat elárul általános egészségi állapotunkról is.

Bővebben...

Banán rolád

Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás, 20 dkg kristálycukor, 0,5 dl víz, 15 dkg liszt, 4 dkg kakaópor.

Bővebben...

Ezt eszik a japánok, hogy jól aludjanak

Ha éjszaka nehezére esik elaludni, lehet, hogy az első dolog, amin változtatnia kell, az az étrendje.

Bővebben...

Így dobjuk fel a konyhát sárga színnel!

Ha úgy érezzük kissé unalmas a konyhánk, dobjuk fel egy napsütötte vidám sárga színnel, amely mediterrán hangulatot teremt még a legborúsabb napokon is. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy a konyhában kombináljuk a zöld, a citrom, és a narancs, különböző árnyalatit, lakberendezési tárgyakkal és kiegészítőkkel.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!