A stressz megbetegít, a pozitív gondolkozás viszont meggyógyít

Nem mindegy, hogy hogyan küzdünk meg a stresszel: tudósok szerint a stressztűrő képességünk határozza meg, hogy meddig fogunk élni – különösen a nők esetében.

 

A kutatás során 872 felnőtt napi stresszreakcióit mérték nyolc napon keresztül. A szakemberek meglepő következtetésre jutottak: nem az számít, hogy kit mennyi stresszhatás ér, hanem az, hogy miként kezeli ezeket a nehézségeket. A negatív érzések ugyanis gyengítik az immunrendszert, s ezáltal különféle betegségekhez vezethetnek, a megfelelő stresszkezelési stratégiák azonban kivédik ezt a problémát.

Noha sokkal egyszerűbb mondani, mint betartani a szabályt, a tudósok egyetértettek abban, hogy a pozitív felfogás egy krízishelyzetben jelenősen segít csökkenteni a szervezetben lévő gyulladásos folyamatokat.

 

„Eddig nemigen mérte fel a tudomány a pozitív gondolkozás szervezetre gyakorolt hatásait, pedig ideje komolyan foglalkoznunk ezzel. Rövidtávon ugyanis a testünk magas immunválaszt produkál betegség és túlzásba vitt testmozgás esetén, hogy segítse a regenerációt, gyógyulást. Hosszútávon azonban ez komoly veszélyeket rejt magában, mivel ennek hatására gyulladásos folyamatok alakulnak ki, ami a túlsúly, a szívbetegségek és a rák kialakulásában is szerepet játszik” – mondja Nancy Sin, a Pennsylvania State University munkatársa.

Kiderült az is, hogy a nők ebből a szempontból a veszélyeztetett kategóriába tartoznak: az ő szervezetük érzékenyebben reagál a stresszhatásokra, ezért kiemelten fontos, hogy milyen megküzdési mechanizmusokat választanak.

Ezt olvastad már?

3 remek stresszoldó gyógynövény

6 finomság stressz és a fáradtság elen

A stressz bizonyítottan csökkenti a nők termékenységét

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Cserepes sonka vörösborral

Hozzávalók: 70-80 dkg nyers füstölt sonka vagy tarja (egy darabban), tej az áztatáshoz, 25 dkg vegyes leveszöldség, 4 dl száraz vörösbor, 1 szál torma, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 kis babérlevél, mokkáskanálnyi törött fekete bors, 2 szem összetört szegfűszeg.

Bővebben...

Bazsalikom mártásos csirkés spagetti

Hozzávalók: 250 g csirkemell, bőr és csont nélkül, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 4 l víz, só, 2 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál liszt, fekete bors, 300-400 g spagetti,

Bővebben...

Csuszaburgonya juhtúróval

A túrós csusza kedvelőknek ajánljuk ,ezt a különleges burgonyás receptet, amely finom juhtúróval, és füstölt szalonnával készül.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Adele dalaival lép színpadra a Harlem Gospel Choir

 

2016. december 9-én és 10-én Budapesten lépnek fel a Gospel műfaj koronázatlan királyai, a New York-i Harlem Gospel Choir tagjai. A különleges koncerten két magyar tehetség, Király Lindával és Arnóczky Noémi is velük énekel majd.

Bővebben...

Budapestre érkezik az eredeti Macskák musical

 

Budapestre érkezik világturnéja során az eredeti legendás angol Macskák musical, amelyet Trevor Nunn rendezett, és amely 30 évig a londoni West End, a New York-i Broadway és sok más város legsikeresebb musical produkciója volt, Cameron Macintosh és Andrew Lloyd Webber produkciós cége a Really Useful Group produkciójában.

Bővebben...

Vince Aliz Liza búcsúzott az X-Faktortól

„Még mindig rólad írok dalt” – ez volt a mottója szombat este az X-Faktor negyedik élő showjának, amelyben a versenyzők az egyéni produkciók mellett duettekkel álltak színpadra. Fejes Szandra és Vince Aliz Liza párbaját követően Lizának kellett búcsúznia az RTL Klub tehetségkutató műsorától.

Bővebben...

Gyorsan szeretne fogyni pár kilót? Megmutatjuk, hogyan csinálja!

Itt a tavasz, az idő egyre melegebb, lekerülnek a vastag, mindent eltakaró ruhadarabok. Ha ön is szeretne pár kilótól gyorsan megszabadulni, olvassa el cikkünket!

Bővebben...

Állandóan éhes? Akkor ezt egye az ebéd mellé!

Azok, akik az ebédjük mellé egy fél avokádót is elfogyasztanak, 40 százalékkal alacsonyabb hajlandóságot mutatnak a nassolásra, ráadásul jóllakottabbnak érzik magukat az étkezés után három órával. Az avokádóval növelhető a kalória- és szénhidrát-bevitel, ám a vércukorszint emelése nélkül.

Bővebben...

Ha kihagyod ezt az étkezést, hízni fogsz!

Nem sikerül lefogynod? Kevesebbet eszel, mégis hízol? Lehetséges, hogy rosszul időzíted az étkezéseidet!

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

A tanyasi gyermek egészségesebb a városinál

A Thorax c. folyóiratban megjelent tanulmány szerint a gyerekek, akik farmon nőttek fel egészségesebbek, körükben ritkábban fordul elő allergiás megbetegedés, mint a külvárosokban és a belvárosokban felnőtt gyermekek körében.

Bővebben...

Ismered a legegyszerűbb öregedés elleni receptet?

Úgy tűnik, a bölcsek kövét egy mindennapi apró döntésben kell keresni. Egy friss kutatás szerint ugyanis a hosszú élet titka, hogy sokat álljunk, ne üljünk huzamosabb ideig, mert az ülő életmód a kromoszómáinkat védő telomerek rövidüléséhez vezet.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Miért van szükségünk a vitaminokra?

Amikor valaki meghallja a vitamin szót, sajnos manapság azonnal a vitamin tabletták jutnak az eszébe. Pedig a vitaminok nem azonosak a vitamin tartalmú készítményekkel.

Bővebben...

A D vitamin védi a fogakat,és erősíti immunrendszerünket is!

Régóta ismeretes, hogy a kalcium mellett a D-vitaminnak is kiemelten fontos szerepe van a csontok és fogak megerősítésében, friss kutatások azonban arra is rávilágítottak,

Bővebben...

Adjunk gyermekeinknek több E vitamint!

Azoknál a gyerekeknél, akik sok E-vitamin tartalmú élelmiszert fogyasztanak, kisebb az esélye az ekcéma kialakulásának, állítja egy új, japán gyerekeket vizsgáló tanulmány.

Bővebben...

Talán elérkezett az idő, hogy felhagyjanak a rettegett rektális digitális vizsgálattal

A rettegett, ujjal végzett végbélvizsgálat a prosztatadaganat standard szűrővizsgálatának számít idősebb férfiak esetében. Miután mostanában egyre inkább megkérdőjelezik értékét, egyes orvosok tájékoztatják betegeiket a vizsgálat kockázatairól és előnyeiről, és hagyják, hogy ők válasszanak.

Bővebben...

A szolárium éppolyan káros, mint a közvetlen napfény

A fiatal nők azért rajonganak a napbarnított bőrért, mert szépnek tartják, megnő tőle az önbizalmuk, és úgy gondolják, ha már van egy kis színük, védve vannak a káros sugarak ellen.

Bővebben...

Vegyes tiroli rétes Frank módra

Hozzávalók: 1 csomag leveles-vajas tészta (mirelit vagy 50 dkg házilag készített vajas tészta). A túrótöltelékhez 25 dkg tehéntúró, 5 dkg mazsola, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 2 egész tojás, 2 evőkanál búzadara, 2 evőkanál sűrű tejföl, 10-12 dkg porcukor.

Bővebben...

A rákbetegség megelőzése

Világszerte arra szólította fel az egészségügyi szervezeteket a Nemzetközi Rákellenes Szövetség, hogy tudatosítsák az emberekben: életmódváltással a rák is megelőzhető.

Bővebben...

Imával a depresszió ellen

A vallásos szertartásokon rendszeresen részt vevő emberek kisebb valószínűséggel tapasztalják a depresszió tüneteit.

Bővebben...

Eddig ételsűrítésre használtuk, pedig az angina kezelésében is segíthet

A tápiókagyökérből készült apró hengerek a jelenlegi terápiák néhány mellékhatásának kiküszöbölésével segítenek az angina kezelésében.

Bővebben...

Miért népbetegség a fogszuvasodás? Tipikus hibák az otthoni fogápolásban

Sokan rettegnek a fogorvostól, hiszen a rendelőkben a hangsúly a már kialakult betegségek megszüntetésén van. Dr. Dima Mária Magdolna, a Heim Pál Kórház fogászati prevenciós megbízott osztályvezető főorvosa ezzel szemben azt hirdeti, hogyan óvhatjuk meg fogaink egészségét.

Bővebben...

Három alapvető oka van a koraszülésnek

A Cincinnati Gyermekkórház Orvosi Központjának kutatása szerint a koraszülések – azaz a 37. terhességi hét előtti világrajövetelek – 25 százaléka három alapvető okra vezethető vissza: a terhességek között túl rövid idő telik el, az anya nem megfelelő súlya a terhességet megelőzően, illetve az anya terhesség alatti nem megfelelő súlygyarapodása.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!