Bátran ültess egynyári virágokat a kertbe

Az egynyári virágok ültetésével színes és változatos kiskertet hozhatunk létre kevés pénzből. Ha gyorsan szeretnénk kertünkben valami látványos, virágzó részt kialakítani, az egynyári virágokra mindig számíthatunk. Fillérekből tudunk látványos kertet kialakítani a segítségükkel, és szinte egész nyáron át virágba borítják kertünket, erkélyünket.

 

Már a hazai kertészetekbe is beérkeztek az egynyári virágok. A széles választékból 100-150 ft.-ért vehetünk bársonyvirágokat, petúniákat, bojtocskát, stb.

Ha még ennél is kedvezőbb áron szeretnénk sok virághoz hozzájutni, a magról történő szaporítás a legjobb választás, hiszen egy pár száz forintos tasakból, akár 20-30 növényt is fel tudunk nevelni. A magvetéssel szaporított növények sajnos nem hoznak olyan gyors eredményt, mint a készen vásárolt palánták, viszont sokkal több növényünk lesz belőle.

 

 

Az egynyári virágok magjait áprilisban még védett helyen, egy palántázó tálcára, vagy cserepekbe érdemes elszórni, olyan földkeverékbe, amelyik laza, és jó vízáteresztő képességgel is rendelkezik. Ha ilyen virágföldet nem kapunk, keverjük be a sima virágföldet perlittel, vagy homokkal, hogy a magok könnyebben tudjanak csírázásnak indulni.

A magokat takarjuk be vékony réteg földdel, majd egy kézi permetező segítségével nedvesítsük be a földet. Helyezzük el világos helyen a cserepeket, vagy a tálcákat, és gondoskodjunk róla, hogy a föld ne száradjon ki.

Amikor a magok fejlődésnek indulnak és a növény eléri a 4-6 cm magasságot, ültessük át őket egyesével külön cserépbe, majd május végén a palántákat ültessük ki a végeleges helyükre a kertbe.

Ha nem szeretnénk a palántaneveléssel vesződni, várjunk május elejéig, amikor is a magokat már szabadföldben, végleges helyünkre is elvethetjük.

Még több érdekes kertészeti cikket olvashat a Kertvarázs Magazin oldalán!

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Almás sajtos csirkevagdalt recept

Hozzávalók: 2 kisebb csirkemell (45-50 dkg), 1 dl tejszín, 2 tojássárga, 1 nagy alma, 10 dkg reszelt ementáli jellegű sajt, 1 teáskanál reszelt vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, kevés zsemlemorzsa, 1 púpozott mokkáskanál só, ízlés szerint őrölt fehér bors, olaj a sütéshez.

Bővebben...

Készítsünk báránylevest húsvétra

(7-8 személyre) Hozzávalók: 1 kg bárányaprólék, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 1 csapott evőkanál liszt, 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 2 evőkanál olaj, 1 nagy csokor friss kapor, ízlés szerint só és törött fekete bors.

Bővebben...

Kiderült, kiknek tart edzést Katus Attila

Katus Attila, világ- és Európa bajnok sportoló és Dombóvári István, a hazai stand up comedy jeles képviselője, örömmel mondott igent arra a feladatra, melyben egy nemes célt szolgálnak: megmutatni mindenkinek, hogy mennyire fontos, főként az irodai munkát végzőknél, hogy odafigyeljenek a testmozgásra.

Bővebben...

King Kong Hawaiin

Ez a Kong nem az a Kong. A Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island, hazai bemutató: március 9.) főhőse hatalmas, félelmetes emberszabású, mégis sok mindenben nagyon különbözik az óriásmajom korábbi filmjeitől.

Bővebben...

A fogyókúra alatt érdemes chia magot fogyasztani!

A chia mag az egyik legkeresettebb szuper food lett az elmúlt években, főleg fogyókúra ideje alatt érdemes fogyasztani, de csak a megengedett mennyiségben.

Bővebben...

7 súlyos hiba, amivel gátolod a fogyókúra sikerét

Ha fogyni szeretnénk, gyakran teszünk olyan logikusnak tűnő dolgokat, melyekről azt gondoljuk, segítik a súlycsökkenést, pedig valójában nem a fogyáshoz, hanem inkább súlyunk gyarapodásához járulnak hozzá.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

3 gyönyörű örökzöld a kertünkbe!

A tuják változatos forma világa már rég meghódította a kertészek szívét. Íme, 3 különböző tuja, amely igencsak eltérnek méretben és formában.

Bővebben...

Így ültessünk bambuszt a teraszra!

A nagyobb erkélyre és teraszra dézsába is ültethető növény a bambusz (Pseudosasa japonica) amely 1850-ben bukkant fel Európában!

Bővebben...

A citromfű termesztése kiskertben!

A citromfű (melissa officinalis) egy hatásos fűszer és gyógynövény is egyben, amelyet akár cserépben akár balkonládában is termeszthetünk.

Bővebben...

A gyeptrágyázás menete

Ha szép pázsitot szeretnénk nyárra a tápanyagokat itt is érdemes pótolni, Ismerjük meg a gyep trágyázás menetét és pontos idejét.

Bővebben...

Figyelmünk fókusza a közelgő depresszióra is rámutat

Azoknak az embereknek a 80 százaléka, akik küzdöttek már depresszióval, újra mélypontra kerülnek a későbbiekben. Egyelőre keveset tudunk arról, hogy milyen okok állnak ennek hátterében, egy új kutatás azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy figyelmünk fókusza fontos szerepet játszik a depresszió kialakulásában.

Bővebben...

Egy pszichológus szerint a szingli élet is lehet teljes

A közhiedelem ellenére sok egyedülálló szereti a szingli életet, és valószínűleg nagyobb pszichológiai növekedést és fejlődést tapasztalhatnak, mint a házas emberek – számolt be egy amerikai pszichológus az Amerikai Pszichológiai Társaság 124. éves kongresszusán.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!