Akár a teraszon is lehet fűszerkertünk

Aki nem rendelkezik nagy alapterületű kerttel, csak egy nagyobb terasszal vagy erkéllyel, annak sem kell lemondania a fűszernövények termesztéséről. Szerencsére a fűszernövények egy nagyobb dézsában, cserépben, vagy balkonládában is megélnek.

 

Szerezzünk be a kertészetben egy legalább 40-50 cm nagyságú, lehetőleg agyagcserepet, de egy nagyobb fa dézsa, vagy balkonláda is megfelel. Fontos, hogy az edény alján legyen vízelvezető nyílás.

Az edény aljára tegyünk pár összetört cserépdarabot, vagy egy réteg agyag granulátumot, kavicsot, amely azt a célt szolgálja, hogy a felesleges vizet elvezesse, és a növények gyökerei ne álljanak vízben a locsolás után. Szükségünk lesz még jó minőségű virágföldre, amely komposzttal és istállótrágyával van elkeverve, valamint növényekre, ültető kanálra, és kertészkesztyűre.

 

Az ültető cserép aljára helyezzük el a vízelvezető réteget, majd töltsük meg a cserepet virágfölddel úgy, hogy a felső 5cm szabadon maradjon.

Ezután a cserép nagyságának megfelelően ültessük el a növényeket, pl. 1 tő bazsalikomot, 1 tő zsályát, 1 tő petrezselymet, 1 tő rozmaringot, a cserép szélére pedig 1-2 tő kakukkfüvet. Hagyjunk a növények között távolságot, hiszen ezek a növények a fejlődésük során egyre nagyobbnak lesznek.

Végül locsoljuk be jó alaposan a földet, és helyezzük el a cserepet egy napos világos részen a teraszon, vagy az erkélyen.

Ne feledjük el, hogy bár a fűszernövények imádják a napos és meleg kertrészeket, a vízigényük eltérő lehet, pl. a rozmaring, vagy a kakukkfű nem szereti a sok csapadékot, míg más fűszernövények kiszáradnak állandó és rendszeres locsolás nélkül. Mivel a növények cserépbe vannak ültetve, sima virágföldben fontos a tápanyag utánpótlás is, ami lehet folyékony tápoldat, vagy granulátum megfelelő mennyiségben adagolva.

A fűszernövényeket kombinálhatjuk virágzó egynyári növénnyel, mint pl. a körömvirág, ami szintén ehető, de ültethetünk a fűszernövények mellé salátákat, pl. rukkolát vagy madársalátát, tépősalátát. Ha a látvány és az illat a fontos, pár tő levendula is mehet a cserépbe.

Még több érdekes kertészeti cikket olvashat a Kertvarázs Magazin oldalán!

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Szójaszószban pácolt csirkemell

A húsos páchoz: 2 kicsontozott csirkemell apróra vágva, só, 3 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál kukoricaliszt, 1/2 dl víz.

Bővebben...

Íme három lángos recept a tavaszi hónapokra

Egész évben remek főétel lehet a házi lángos, amely bármilyen finomsággal megtölthető és kicsik valamint a nagyok kedvence is lehet. Így készül a házi lángos!

Bővebben...

Megvan Göthe Salmander titka

Megvan Göthe Salmander titka! A lányával akar mozizni.

Bővebben...

Mától Konyhafőnök VIP az RTL Klubon!

Ma estétől követhetik nyomon a nézők huszonhat ismert személyiség késélre menő harcát a Konyhafőnök VIP-ben.
Teljesen új fejezet kezdődik a Konyhafőnök történetében a mai naptól.

Bővebben...

Kalóriák helyett a makroelemeket számolja az, aki fogyni szeretne

Aki fogyni szeretne, a legtöbbször a kalóriabevitelt csökkenti, és többet kezd mozogni: elviekben ez a legtökéletesebb módszer arra, hogy az extra kilóktól megszabaduljunk. Ugyanakkor jobban járunk, ha a kalóriák helyett inkább a makroelemeket tartjuk számon.

Bővebben...

Fogyni szeretne? Számolja a harapásokat!

A harapások számolása 20-30 százalékkal csökkenti a kalóriabevitelt – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a módszer kipróbálok egy hónap alatt két kilótól szabadultak meg.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A kánna ültetése és gondozása

A kertbarátok egyik kedvenc növénye a kánna, mivel hatalmas piros és színes virágával a legjobb tömeg és színhatás érhető el a növénnyel.

Bővebben...

3 különleges és izgalmas dísznövény a kertbe!

Unja már a muskátli, meg a petúniát a kertjében, és valami új izgalmas növényre vágyik? Bemutatunk három különleges dísznövényt, amelyek újdonságot adnak kertjének!

Bővebben...

Erkélyek és teraszok növényei

Még a legkisebb erkélyre vagy teraszra is ültethetünk szebbnél szebb növényeket,virágokat, amelyek egész nyáron át díszítik otthonunkat.

Bővebben...

Ültessünk gyümölcsfát gyermekünkkel!

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk is megtanulja értékelni a természetet, és érték követő magatartásra szeretnénk nevelni, a gyümölcsfaültetés a leginkább neki való feladat.

Bővebben...

Ezek lehetnek B12 vitamin hiány tünetei

Bizonyos tünetek előre jelezhetik ha gyermekünknél túl alacsony a B12 vitamin szintje, ezt jelezhetjük a gyermekorvos felé, aki vitaminkészítményt javasol a pótlásra.

Bővebben...

A dohányzás több mint 30 évig hatással lehet a DNS állományra

DNS metiláció révén a dohányzás van hatással az emberi genomra egy új kutatás szerint, melyet az American Heart Association, Circulation: Cardiovascular Genetics című kiadványban publikáltak. Ezek a hatások akár 30 évig is megmaradhatnak a dohányzás abbahagyása után is.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!