Napjaink egyik technikai csodája újra a mozikba vonzotta a plazma televíziók szolgáltatásain elkényelmesedett nézők tömegeit. Az új 3D filmek olykor bizony egészen elképesztő látványvilágát igazán a természet adta lehetőségek kihasználásával tökéletesítik a rendezők, és az operatőrök, sokszor elgondolkozik az ember, hol van a Földön ilyen szép hely?

A toscanai Val di Merse romos, középkori apátságának gótikus boltívei az ég felé nyúlnak. A napos, nyitott völgyben, erdők és hegyek előterében emelkedő Abbazia di San Galgano romjai festői látványt nyújtanak.

Néhány héttel ezelőtt különleges kezdeményezést indított Budapest első libaétterme, a Dunyha Vendéglő. A környékbeli kutyákat segítő, gondozó, mentő állatvédő egyesület javára kezdeményeztek gyűjtést.

Dél Amerikában az Andok hegység lábánál található a civilizációtól messze az inkák egykori városa Machu Picchu. Kísérjen el minket egy virtuális utazásra, eme gyönyörű és titokzatos helyre.

A rózsa, mint dísznövény már i. e. I. évezredben is közkedvelt volt, Kínában és a Közel Keleten már ekkor megtalálható volt a kertekben. Később Európába is átterjedt, mára pedig sikere töretlen, még ma is a virágok királynőjeként tartják számon ezt a pompás növényt.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

Az elmúlt hatvan évben a nyugati kultúrában drasztikusan csökkent a fehérjefogyasztás aránya, ami a dietetikusok szerint az elhízás egyik fő okává vált a modern társadalmakban. Az Atkins-diéta sikere nem véletlen, mivel nagy hangsúlyt fektet a bőséges fehérjebevitelre. Azonban fontos figyelmet fordítani arra, hogy a tápanyagbevitelünk kiegyensúlyozott legyen.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.