Ezért veszélyes az Atkins-diéta és más, fehérjedús étrend

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Amerikai kutatók szerint a túl sok fehérje fogyasztása a középkorú emberek számára ugyanolyan veszélyes lehet, mint a dohányzás.

 

A felnőtteket megfigyelő közel 20 éves kutatás azt mutatta, hogy azok a személyek, akik állati fehérjében gazdag étrenden éltek, négyszer nagyobb valószínűséggel haltak meg daganatos megbetegedések következtében, mint azok, akik kevés fehérjét tartalmazó étrendet követtek. A rák kialakulásának kockázata esetükben majdnem olyan magas, mint azoknál, akik napi 20 szál cigarettát szívnak.

Bár már a korábbi kutatások is kimutatták a rák és a vörös húsok közötti összefüggést, ez az első olyan vizsgálat, amely mérte a rendszeresen túl sok fehérje fogyasztásával járó kockázatot. A táplálkozási szakértők általában csak a zsír, a cukor és a só bevitelének korlátozására helyeznek hangsúlyt, a túl sok fehérjét tartalmazó étrend veszélyeire azonban ritkán hívják fel a figyelmet.

A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói kimutatták, hogy a fehérjedús étrenden élők 74 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a kutatási időszakban bármilyen okból, mint a kevés proteint fogyasztó társaik. Előbbiek esetében a diabétesz okozta halálozás kockázata is a többszörösére nőtt. Ez a trend azonban a 65 éven felüliek esetében visszafordult.

 

Az Atkins-diéta és más, fehérjedús étrendek kiváló fogyókúrás hatásaik miatt nagyon népszerűvé váltak az utóbbi években. Dr. Valter Longo, a kutatás vezetője szerint azonban az ilyen étrenden élők hosszú távon veszélyeztetik az egészségüket. A kutatók meghatározása szerint „fehérjedús” étrendnek számít az, ha a napi kalóriabevitel legalább 20 százaléka fehérjéből származik.

„Az eredmények azt bizonyítják, hogy az alacsony fehérjetartalmú étrend középkorban hasznos módszer lehet a rák és más eredetű halálozás megelőzésére” – mondta a Cell: Metabolism szakfolyóiratban közzétett tanulmány társszerzője, Dr. Eileen Crimmins. „Idősebb korban azonban érdemes kerülni az alacsony proteintartalmú étrendet, hogy fenn lehessen tartani az egészséges testsúlyt, és el lehessen kerülni a legyengülést.”

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Főtt hús halbundában

Hozzávalók: 50 dkg főtt marha- vagy sertéshús, 1 zacskó burgonyapehely, l evőkanál szardellapaszta, 5 dl tej, 10 dkg vaj, 2 tojás, 2 közepes nagyságú ecetes uborka, 2 gerezd fokhagyma, törött bors ízlés szerint, késhegynyi őrölt szerecsendió-virág.

Bővebben...

Mazsolás citromos metélt szegfűszeggel

 

Hozzávalók: 25 dkg cérnametélt, 15 dkg mazsola, 2 dl tejföl, 8 dkg vaj, késhegynyi őrölt szegfűszeg, 5-6 dkg porcukor, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, só.

Bővebben...

Tojásos olívasaláta juhsajttal

A sajtkedvelőknek ajánljuk ezt a finom és egészséges salátát, amely juhsajttal, és olívaolajjal készül. Egész évben pillanatok alatt elkészíthető.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Soma: fénykoromban heti 5 pasim volt

Soma Mamagésa sosem a visszafogottságáról volt ismert, a Lakástalkshow ma esti adásában is őszintén kitárulkozik és tabuk nélkül mesél szexuális kalandjairól, kicsapongásairól. A VIASAT3-on futó műsorból továbbá az is kiderül, hogy költőnő barátnője, Karafiáth Orsi túlságosan is önző embernek tartja magát a családalapításhoz.

Bővebben...

T2 Trainspotting és Logan Berlinben

Február 9. és 19. között zajlik majd a világ egyik legfontosabb és legtekintélyesebb filmes eseménye, a Berlinale.

Bővebben...

Decemberben visszatér Máté Kriszta és Pimasz úr

A ValóVilág powered by Big Brother december 11-ei fináléja után sem maradnak új, saját gyártású tartalmak nélkül az RTLII nézői. December 16-án, pénteken jön Az első millióm vadonatúj évada Máté Krisztával, december 22-én, csütörtökön pedig érkezik a Pimaszúr átcuccol legújabb epizódja.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Diétába kezdenél? A bélflórád megnehezítheti a dolgod…

Az újévi fogyókúra türelmetlenül várt hatása eltarthat egy darabig, a bélflórád mikroorganizmusai ugyanis lelassíthatják a kívánt fogyási folyamatot.

Bővebben...

Fogyni szeretnél? Kösd be a szemed!

Azok az emberek, akik bekötött szemmel fogyasztották el vacsorájukat, 9 százalékkal kevesebbet ettek, ráadásul naivan azt hitték, hogy 88 százalékkal többet fogyasztottak, mint valójában. Mindez azt mutatja, hogy érdemes vakon nekiülni a vacsorának…

Bővebben...

A fülakupunktúra akár nyolc hét alatt lefogyaszthat

Egy friss kutatás során kiderült, hogy az elhízott résztvevők testtömegindexe akár hat százalékkal is csökkenhet a kéthónapos akupunktúrás kezelés hatására.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Melyik foglalkozás növeli a bőrrák kockázatát

A legfrissebb felmérési adatok szerint a pilótáknak és légi utaskísérőknek nagyobb az esélyük a bőrrák kialakulására, mivel sokkal több ultraibolya (UV) sugárzás éri őket, mint az átlagembereket.

Bővebben...

Ezért kell naponta a szabadba vinni gyermekünket játszani!

A legújabb kutatás szerint naponta plusz 40 perc szabadtéri játék 23 százalékkal csökkenti gyerekekben a rövidlátás kockázatát. A kutatók nem tudják pontosan, miért csökkentik a szabadtéri elfoglaltságok a rövidlátás előfordulásának valószínűségét, amely akkor alakul ki, ha a szemgolyó túl hosszúra nő.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Mire használja a szervezet az E-vitamint?

A bőrre dörzsölve csökkenti az öregedés jeleit, a sportolók pedig az állóképesség fokozására használják, de a kutatók most bizonyítékot találtak az E-vitamin egyik természetes funkciójára is a szervezetben.

Bővebben...

A C vitamin hatása és fontossága!

A Nagy Földrajzi Felfedezések idején a hajósokat különös „nyavalya” gyötörte. A tünetegyüttes fáradékonysággal kezdődött, majd fogínyvérzés kíséretében „össznépi” foghullatás kezdődött.

Bővebben...

10 természetes vitaminpótló növény!

A vitamin pótlása fontos szervezetünk működéséhez. Bemutatjuk a legjobb 10 természetes vitaminforrást,és gyógynövényt, amelyek különleges gyógyító hatással bírnak.

Bővebben...

Hőhullámok, hangulatingadozások?

Egy új kutatás szerint azok a nők, akik az éjszaka folyamán hőhullámoktól szenvednek, nagyobb valószínűséggel tapasztalnak magukon enyhe depressziós tüneteket a klimax során.

Bővebben...

A tempós séta már tíz hét alatt egészségügyi javulást eredményez

Egy kisebb tanulmány szerint a közepesen tempós gyaloglás csökkentheti a szívbetegségek kockázatát.

Bővebben...

Nők és férfiak mást tartanak megcsalásnak

Egy a Sexual & Relationship Therapy című lapban közzétett tanulmány lerántja a leplet arról, mit is értenek valójában a férfiak és mit a nők a hűtlenség fogalma alatt.

Bővebben...

Együnk reggelire alacsony glikémiás indexű ételeket

Ha alacsony glikémiás indexű (GI) ételeket eszünk reggelire, megelőzhetjük a vércukorszint megugrását egészen ebédig, tették közzé a kutatók az Élelmiszertechnológiai Intézet Wellness 12 gyűlésén.

Bővebben...

Veszélyesek lehetnek a fogyást ígérő italok

A méregtelenítést és fogyást ígérő italok, amelyeket a leírás szerint érkezés helyett kell meginni, étkezési zavarok kialakulásához vezetnek, így gátat kell szabni a különböző turmixos, shake-es és dzsúszos diéták terjedésének – figyelmeztet Sara Shammas pszichoterapeuta.

Bővebben...

Járjunk-e rendszeresen bőrgyógyászati szűrésre?

Egyes szakemberek szerint nincs elég tudományos bizonyíték annak alátámasztására, hogy a bőrrák megelőzése céljából rendszeresen érdemes lenne teljes testre kiterjedő vizsgálatot végeztetni magunkon.

Bővebben...

Ennél tovább ne várj, ha nagy családot szeretnél

Tudósok több mint 58 000 nő termékenységi adatait felhasználva olyan táblázatot készítettek, amely segíteni tud a nőknek abban, hogy eldöntsék, mi a legideálisabb időpont számukra a gyermekvállalásra.

Bővebben...

Ilyen különleges hatással lesz rád a diéta

A diéta segít abban, hogy egészségesebbé váljunk, jobb legyen a hangulatunk, csökkenjen a stressz-szintünk, illetve a szexet is jobban kívánjuk. Mindez akkor is igaz, ha egyébként sem volt túlsúlyosak – derül ki egy friss amerikai kutatásból.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!