Ismerje meg a fogyási ciklusát!

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Az alvási ciklushoz hasonlóan fogyási ciklusok is léteznek – állítják amerikai kutatók, akik szerint a hétköznapokon fogyasztott élelmiszerek játsszák a legnagyobb szerepet a testsúly alakulásában.

A „fogyási időszak” kedden indul, míg a hízási pénteken, ezért a hétvégi túlkapás rendben van, amennyiben a hét többi napján megfelelően étkezik az ember.

A friss eredmények arra utalnak, hogy a hétvégi trakta után nincs értelme a túlzott lelkiismeret-furdalásnak. Az elkövetett „bűnök” helyett inkább azon érdemes gondolkodni, hogy egészséges ebédeket és vacsorákat válasszunk a hét elején, hiszen a szervezet most felfedezett természetes ciklusához leginkább ez igazodik.

A New York-i Cornell Egyetem szakértői szerint tehát majdnem mindenki fogy hétköznap, illetve hízik hétvégén. Ami azonban megkülönbözteti a túlsúlyosakat az egészséges tömegűektől, nem az, hogy mennyivel gyarapodnak hétvégén – hanem az, hogy mennyit fogynak a többi napon. A Dr. Brian Wansink vezette kutatás rávilágít az életritmusunk hétnapos ciklusa és a táplálkozásunk közötti összefüggésre.

 

A kísérletben 80 felnőtt vett részt, akik 25 és 62 év közöttiek voltak. Három csoportba osztották őket: a fogyók közé (több mint 3 százalékos súlyveszteséggel), a hízókhoz (legalább 1 százalékos súlygyarapodással), illetve a súlytartókhoz (-3 és +1 százalék közötti változással). A résztvevők minden reggel, étkezés előtt megmérték magukat. Csak olyan adatok kerültek elemzésre, melyeknél az adott személy legalább hét egymást követő napon minden reggel mérlegre állt.

Az eredmények mindhárom csoportnál egyértelmű tendenciát mutattak. Vasárnap és hétfőn magasabb értékek születtek, amelyeket folyamatos hétköznapi csökkenés követett – egészen a pénteki mélypont eléréséig, majd a ciklus folytatódott elölről.

Ami az étkezési mintákat illeti, a fogyók elsősorban hétköznap mérsékelték a kalóriabevitelüket, a pénteki nappal bezárólag. Azok pedig, akik nem vesztettek a súlyukból, nem szorították vissza a hétköznapi evést.

Ezt olvasta már?

Koplalás helyett a spirituális fogyókúra az új divat

Az almaecet és a fogyókúra

Figyeljünk a káliumszintre a fogyókúra során!

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Nagymama almás süteménye

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 cs. sütőpor, kevés só, 20 dkg cukor, 1 egész tojás, 15 dkg zsír (zsír helyett lehet 20 dkg margarin is) , 2 dl tejföl (tejföl helyett lehet tej is)+1 tojássárgája a tészta kenéséhez vagy tejföl.

Bővebben...

Kedvcsináló: Házi almáspite

Finom almás pite receptet kínálunk, amely kiváló ünnepi vagy hétvégi sütemény lesz.

Bővebben...

Fehérboros magyaros részeges csülök

Aki szereti a jó magyaros konyha ízeit, próbálja ki ezt a finom csülkös receptet, amely finom fehérborral készült.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Készül az ünnepekre Ábel Anita és Mádai Vivi

Bár még csak november van, Ábel Anita és Mádai Vivi már apró előkészületekkel hangolódnak a karácsonyra. A két sztár, akik utoljára a TV2 Drágám, add az életed című műsorában találkoztak, ezúttal együtt sütöttek mézeskalácsot Fűszeres Eszter gasztroblogger egyedi egészséges receptje alapján.

Bővebben...

Átalakul az RTL Klub műsorrendje

A Konyhafőnök negyedik évadának végével átalakul az RTL Klub esti műsorrendje. A Fókusz újra az RTL Híradó után jelentkezik, emellett vadonatúj évadokkal tér vissza a Keresem a családom, a Válótársak és a Gyertek át! is.

Bővebben...

Gyerekek uralkodtak a 103.9 Sláger FM stúdiójában

Gyerekek vették át az irányítást a 103.9 Sláger FM stúdiójában, a Sláger Reggelben, ugyanis Vágó Piros és Abaházi Csaba vendége volt Kertész Sándor és 6 kislánya.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Kiderült, miért nincs értelme sokszor a diétának

A legtöbb ember hiába diétázik, olykor-olykor azért enged a csábításnak: ezeket a kisebb-nagyon falatokat ugyanakkor említésre méltónak sem találja, ezért nem is listázza őket az elfogyasztott kalóriák között.

Bővebben...

Ne számold a kalóriákat, inkább csökkentsd a cukorbevitelt!

Sokan salátaevéssel és futópaddal próbálják megőrizni az egészségüket. A szakértők szerint azonban a cukorfogyasztás csökkentésével mérsékelhető a betegségek kockázata.

Bővebben...

Kalóriák helyett a makroelemeket számolja az, aki fogyni szeretne

Aki fogyni szeretne, a legtöbbször a kalóriabevitelt csökkenti, és többet kezd mozogni: elviekben ez a legtökéletesebb módszer arra, hogy az extra kilóktól megszabaduljunk. Ugyanakkor jobban járunk, ha a kalóriák helyett inkább a makroelemeket tartjuk számon.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Tudta ön hogy létezik fagyi függőség?

Tényleg nagyon finom a mandulás Magnum – de vajon okozhat olyan függőséget, mint a nikotin?

Bővebben...

Miért legyünk merészebbek?

Leginkább manapság az jellemző ránk, hogy megszoktunk egy stílust az évek folyamán, és ettől nem tudunk, illetve nem is akarunk elszakadni.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

A C vitamin hatása és fontossága!

A Nagy Földrajzi Felfedezések idején a hajósokat különös „nyavalya” gyötörte. A tünetegyüttes fáradékonysággal kezdődött, majd fogínyvérzés kíséretében „össznépi” foghullatás kezdődött.

Bővebben...

Mire használja a szervezet az E-vitamint?

A bőrre dörzsölve csökkenti az öregedés jeleit, a sportolók pedig az állóképesség fokozására használják, de a kutatók most bizonyítékot találtak az E-vitamin egyik természetes funkciójára is a szervezetben.

Bővebben...

Ha diétázunk, figyeljünk a vitaminokra

Évente több mint 30 milliárd dollárt költenek testsúlycsökkentő termékekre az Egyesült Államokban, mivel felmérések szerint minden harmadik felnőtt próbálkozik súlyleadással.

Bővebben...

A keleti konyha jellegzetes hozzávalói és fűszerei

A keleti konyha ételei nem csak egészségesek, de nagyon finomak is. Ha ön is szeretné megismerni ezt a különleges gasztronómiai világot, szerezze be az alapvető hozzávalókat és fűszereket!

Bővebben...

A gluténmentes étrend nem javítja a sportteljesítményt

Ausztrál kutatók kerékpáros élsportolóknál gluténmentes étrendet vezettek be egy hétre, de a teljesítményük nem lett jobb, mint korábban.

Bővebben...

A túl sok agyalás tényleg árt az egészségnek

Manapság a legtöbb ember – különösen a nők – hajlamosak arra, hogy túlagyaljanak dolgokat, és belelovalják magukat egy-egy dolog negatív végkifejletébe anélkül, hogy bármi lényeges is történt volna. A szakemberek szerint mindez veszélyesebb, mint hinnénk: meddőségtől a hajhulláson át a depresszióig egy sor egészségügyi problémát okozhat a túlzott szorongás, ami a fejben lejátszott meccsekkel jár.

Bővebben...

Agyrázkódás: tények és mítoszok

Az agyrázkódás az egyik leggyakoribb sportsérülés az Egyesült Államokban, de a szakértők szerint mégis sokan nincsenek tisztában azzal, milyen problémákat okozhat.

Bővebben...

A “vámpírterápia” az új őrület

A vérterápiát és a vérátömlesztést jelenleg egy sor különféle probléma kezelésére használják a gyógyászatban: a bőrbetegségtől a görbe térden át a pattanások után maradt hegekig számos probléma kezelhető egyes szakemberek szerint ezzel a módszerrel.

Bővebben...

Hiába akar fogyni, ha sok a stressz

Hiába táplálkozik egészségesen az, akit egy átlagos nap során komoly stresszhatások érnek: az Ohio State University friss kutatása szerint a stressz miatt nem képes fogyni sok nő.

Bővebben...

7 tévhit a fogyásról, amely hátráltatja a kilók leadását

Tim Spector, a King’s College London professzora szerint az orvosok és a szakemberek egy sor egymásnak ellentmondó információval bombázzák a diétázókat, és ezért az emberekben több tévhit is él az egészséges étkezéssel kapcsolatban.

Bővebben...

Nem csinál házi feladatot a gyerek, ha túl sokat gépezik

A szülők többsége számára nyilván nem titok a tény: a gép előtt ülő gyerekek kisebb eséllyel készítik el a házi feladatukat. Összességében véve minél több időt tölt a gyerek az okostelefonnal, a tablettel, a videójátékkal és a tévével, annál kevésbé törődik iskolai kötelezettségeivel – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!