Karácsonyi borleves receptje

Hozzávalók 6 személyre: 1 l fehér asztali bor, 0,5 l víz, 10 csapott evőkanál cukor, 1 citrom leve és hámozott héja, kis darabka fahéj, 2-3 szegfűszeg, 2 teáskanál liszt, 6-8 tojás sárgája.

 

A bort a vízzel, a citrom levével, hámozott héjával, a fahéjjal és a szegfűszeggel felforraljuk úgy, hogy az egész felszíne habos legyen, de forralva ne főzzük egy-két percnél tovább, mert elmegy az ereje és az íze.

 

Egy másik főzőedényben a tojás sárgákat a cukorral és a liszttel keverjük habosra, s a forró bőrt, folyton kevergetve, előbb cseppenként, majd egyenletes sugárban öntsük hozzá. Tegyük a tűzre, s habverővel kevergetve addig forraljuk, míg a leves besűrűsödik. Átszűrve, csészékben tálaljuk. Tehetünk rá tejszínhabot, de adhatjuk pirított kifli- karikákkal is.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Nagyi hosszantartó teasütemény receptje

A teasüteményben az a jó, hogy a vendégek érkezése előtti napon is ellehet készíteni, sőt dobozba zárva akár 1-2 hétig is eláll.

Bővebben...

Gesztenyés metélt recept ünnepi hangulatban

Ha szeretnénk ráhangolódni a karácsonyra, már most érdemes kipróbálni a gesztenyés metélt receptjét, amely igazi téli finomság.

Bővebben...

Csokis keksztekercs sütés nélkül

Ezt a finom süteményt érdemes egy nappal a tálalás előtt elkészíteni, de nagyon finom desszert, amelyet sütni sem kell.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Beteggé tehet az internet, ha túlzásba visszük

Egy friss kutatás szerint a netfüggők 30 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek influenzásak, mint az átlag. Az állandó online jelenlét ugyanis negatív hatással van az immunrendszerre.

Bővebben...

Bebe súlyos autóbalesete miatt nem adja át a volánt

Bebe nem bízik senkiben, csupán egy embert enged a kormány mögé, amikor koncertezni indul. Szörnyű emlékei vannak arról, amikor sofőr vitte őket. Egy súlyos karambol miatt hetekig ágyba kényszerült, és műtétek sorozata várt rá, újra kellett tanulnia a járást, és egy évébe került ez az eset.

Bővebben...

Másnak is kialszik a fény

Jó, ha egy rendező hű a gyökereihez. David S. Sandberg, az Amikor kialszik a fény (Lights Out, már a mozikban) rendezője biztosan az.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

28 napos fogyi-program, ami egészséges is!

Ez a 28 napos fogyókúrás program nem csupán abban segít, hogy csökkenjen a testsúlyod, derekad és csípőd karcsúbb legyen, hanem abban is, hogy csökkenjen a véredben a káros koleszterinszint, valamint gyorsabb legyen az anyagcseréd és az energiafelhasználásod.

Bővebben...

A zsírszegény diéta nem jobb a többi fogyókúránál

Egy új áttekintésből az derült ki, hiába hirdetik, hogy a zsírszegény diéták a legjobbak a fogyáshoz, valójában azonban semmivel sem hatékonyabbak, mint a más típusú diéták.

Bővebben...

Állandóan éhes? Akkor ezt egye az ebéd mellé!

Azok, akik az ebédjük mellé egy fél avokádót is elfogyasztanak, 40 százalékkal alacsonyabb hajlandóságot mutatnak a nassolásra, ráadásul jóllakottabbnak érzik magukat az étkezés után három órával. Az avokádóval növelhető a kalória- és szénhidrát-bevitel, ám a vércukorszint emelése nélkül.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Ismerősök közül kerülnek ki a netes zaklatók

A gyakori tévhittel szemben a tinik körében egyre terjedő internetes zaklatás nem elsősorban idegenek ellen irányul, hanem jelenlegi és korábbi barátok, illetve szerelmek ellen – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Nincsen G-pont, de van helyette más!

A G-pont az a legendás erogén zóna, melynek létezése megosztja az embereket. Olasz kutatók szerint azonban bár a G-pont valószínűleg nem létezik, még nincs minden veszve.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Ugyanolyan fontos lehet a gyermekek csontegészségéhez a magnézium, mint a kalcium

Egy friss kutatás eredményei szerint a magnézium bevitele és felszívódása jelentős mértékben összefügg a gyermekek csontsűrűségével.

Bővebben...

Így fedezték fel a C vitamint!

116 évvel ezelőtt, 1893-ban Budapesten megszületett Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas magyar orvos és kutató, a C-vitamin felfedezője. A paprikából hogyan sikerült felfedeznie a szervezet számára alapvető vitamint?

Bővebben...

Mire használja a szervezet az E-vitamint?

A bőrre dörzsölve csökkenti az öregedés jeleit, a sportolók pedig az állóképesség fokozására használják, de a kutatók most bizonyítékot találtak az E-vitamin egyik természetes funkciójára is a szervezetben.

Bővebben...

Fogyni szeretnél? Akkor ennyit kell mozogni

Heti 2,5 óra mozgás tizedével csökkenti a szívelégtelenség kockázatát, kétszer ennyi viszont már csaknem ötödével. A 10 órát mozgóknál pedig már 35 százalékkal csökken a probléma veszélye – állítják a szakemberek.

Bővebben...

3 remek mártás recept, sült húsok mellé

Szeretne valami különleges sült hússal kedveskedni vendégeinek? Akkor kínálja a hús mellé a következő 3 mártás egyikét!

Bővebben...

Farsangi ananászfánk recept

Hamarosan itt a farsang! Ha ön is szeretne valami különleges ízvilágú fánkot sütni, készítse el ezt a finom ananászos fánkot, amely különlegessé teszi a farsangi bált.

Bővebben...

A tengervíz segít a gyógyulásban

A tengerek sós vize lényegesen gazdagabb ásványi anyagokban, mint a folyóvíz. A sósvíz bővelkedik nátriumban, kloridban, szulfátban, magnéziumban és kalciumban, ezért egy sor probléma orvoslására kitűnően alkalmazható. Ilyen például a pikkelysömör, az ekcéma, illetve számos egyéb immunológiai betegség.

Bővebben...

Mérgező is lehet az aromaterápia

Azért használjuk őket, hogy csökkentsék a fájdalmainkat és ellazítsanak. A tudósok szerint azonban az aromaterápiás olajok némelyike többet árt, mint használ.

Bővebben...

Amerikai túrótorta recept tejszínnel

Amerikában a túrótorta legalább olyan népszerű sütemény, mint a muffin. Bemutatjuk, hogyan készítik a tengerentúlon a túrótortát.

Bővebben...

Cserepes sonka vörösborral

Hozzávalók: 70-80 dkg nyers füstölt sonka vagy tarja (egy darabban), tej az áztatáshoz, 25 dkg vegyes leveszöldség, 4 dl száraz vörösbor, 1 szál torma, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 kis babérlevél, mokkáskanálnyi törött fekete bors, 2 szem összetört szegfűszeg.

Bővebben...

Antibiotikus gél segít gyógyítani a fülgyulladásokat

A gyerekkori fülgyulladás igen gyakorinak számít, kényelmetlen, fájdalmas és antibiotikumkúrát igényel. A Boston Children’s Hospital kutatói most egy olyan antibiotikus gélt dolgoztak ki, amely a fülkagylóba juttatva segít a fertőzés megszüntetésében.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!