Barackos csirkemell mandulával

Hozzávalók: 2 kicsi (vagy 1 nagy) csirkemell, 2 nagy fej vöröshagyma, 8 szem érett sárgabarack, 5 dkg mandula (vagy 1 teáskanál mandulaaroma),

3 evőkanál olaj, 1 teáskanál currypor, 1-1 mokkáskanál őrölt fehér bors, chili (vagy csípős paprika), ízlés szerint cukor, só, csipet gyömbérpor.

Elkészítése: A megtisztított vöröshagymát finomra metélem, és forró olajon sárgára fonnyasztom. Megsózom, majd lepirítom a lebőrözött, kicsontozott és vékonyra szeletelt csirkemellet. Az olajból kivéve melegen tartom. A visszamaradt szaftra ráteszem a megmosott, kimagozott, feldarabolt sárgabarackot, megszórom a fűszerekkel, és addig párolom, míg a gyümölcs, levet ereszt.


Ezután hozzáadom a durvára darált mandulát (vagy az aromát), és jól összeforralom. Tűzálló tálra fektetem az elősütött csirkemellet, rákenem a barackos mártást és előmelegített, forró sütőben addig pirítom fedetlenül, míg szép barnáspiros lesz. Ügyelni kell arra, hogy meg ne égjen (a gyümölcstől és a cukortól hamar karamellizálódik)! Párolt rizzsel vagy szerecsendióval ízesített burgonyafánkkal kínálom.

Elkészítési ideje: 45 perc

 

Paradicsomleves recept

Akár hidegen, akár melegen kínáljuk, egy tányér paradicsomleves mindig jól esik. Bővebben...

5 finom karácsonyi koktél recept

Szeretné vendégeit elkápráztatni karácsonykor? Akkor keverjen nekik egy különleges koktélt  a szemük láttára! Öt koktélt mutatunk be, amelyek nagyban növelik az ünnep hangulatát!

Bővebben...

A vámpír királynő és az új fajta fegyverek

„Izgalom és rémület.” Ezt válaszolta Kate Beckinsale, amikor megkérdezték tőle, milyen érzések fogták el, amikor megtudta, hogy kezdődik egy új Underworld-film forgatása.

Bővebben...

Helen Mirren és a halál

A Váratlan szépség (Collateral Beauty, hazai bemutató: december 22.) című filmben Will Smith találkozik a halállal meg a szerelemmel is.

Bővebben...

Így készítsd el a chia magot, amely egy igazi szuper food

Tudtad, hogy a chia mag az egyik legkisebb ehető mag a földön? Az azték zsálya néven is ismert chia növény Közép- és Dél-Amerikában őshonos.

Bővebben...

Lenyelnél egy mini lufit a fogyásért?

A fogyni kívánó emberek számára egy új megoldás alternatívát jelenthet a műtét helyett. A gyomorba beültetett apró ballon új reménnyel kecsegtethet az elhízás elleni küzdelemben.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A stressz bizonyítottan csökkenti a nők termékenységét

A ovuláció ideje alatti nagyobb stressz 40%-kal csökkenti a teherbeesés lehetőségét az adott hónapban – jelent meg a közelmúltban az Annals of Epidemiology honlapján.

Bővebben...

Aki keveset alszik, az könnyebben megfázik

A nem elegendő mennyiségű és minőségű alvás gyengíti az immunrendszert. Egy nemzeti szintű brit felmérés szerint azok, akik csak napi 5 órát alszanak, 20 százalékkal nagyobb eséllyel kapják el a náthát.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Növeljük szellemi képességünket D vitaminnal!

A Journals of Gerontology Series A című lapban két új tanulmány is megjelent, melyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a nők szellemi teljesítőképességén koruk előrehaladtával sokat segíthet a D-vitamin.

Bővebben...

Vitaminok A.-Z.ig

A vitaminok és ásványi anyagok fogyasztása sokféle módon védi szervezetünket, és egészségünket. De nem mindegy hogy hogyan és mikor szedjük és főleg, hogy miből nyerjük a vitaminokat.

Bővebben...

Kiderült, miért okoz hízást a túl sok fény

A holland Leideni Egyetem Orvosi Központjának és az Akadémiai Orvosi Központ közös kutatásából kiderül, hogy a hosszas fénynek való kitettség súlygyarapodást okoz az egereknél.

Bővebben...

Hirtelen hallásromlással járhat a csontritkulás

A csontritkulás gyakran hirtelen, átmeneti hallásromlással jelentkezik egyszerre – mutattak rá az érdekes összefüggésre tajvani szakemberek.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!