Kapros túrós derelye házilag

Az igazi házi derelyének nincs párja. Bár elkészítése időigényes, de megéri a fáradtságot, mert egy igazán egyedi finomságot tudunk a családnak tálalni.

 

Hozzávalók: a tésztához 50 dkg liszt, 2 egész tojás; a töltelékhez 25 dkg félzsíros tehéntúró, 1 evőkanál sűrű tejföl, 2 egész tojás, 1 csokor kapor, csipetnyi só, 2 evőkanál porcukor; a tetejére 5 dkg vaj, 2 dl tejföl, kevés porcukor.

 

A lisztet a tojásokkal és egy-két teáskanál vízzel kemény tésztává gyúrom és két egyforma cipóvá osztom. Mindkettőt vékonyra kinyújtom, és a deszkán hagyom szikkadni. Az áttört tehéntúrót összekeverem a tojássárgájával, a tejföllel, a nagyon finomra vágott kaporral, sóval, cukorral. Az egyik kinyújtott tésztalapra egymástól 4-5 centiméter távolságra kis diónyi halmokat teszek a túrós töltelékből, majd a felvert tojásfehérjékkel a töltelék között lévő üres helyeket kenőtollal bekenem. A másik kinyújtott tésztalapot ráborítom, és ahol nincs töltelék, illetve ahol a tojásfehérjével bekentem, óvatosan lenyomkodom. Lisztbe mártott derelyemetszővel a lapos részek mentén kis négyszögekre vagdalom, majd forrásban lévő sós vízben megfőzöm. A kis derelyéket leöblítem és az olvasztott vajra szedem, végül a porcukorral elkevert tejföllel meglocsolva kínálom.

Ezt olvastad már?

Diós lekváros rakott tészta recept

Fahéjjas lekváros pogácsa recept

Cseresznyelekváros kekszgolyó

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

90 perc

Nehézség: 3

 

Juhtúrós pogácsa recept

Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 2 dkg friss élesztő, kevés cukor, 1 dl tej, 1 dl tejföl, 15 dkg margarin, 15 dkg juhtúró, 10 dkg reszelt füstölt sajt,  1 egész tojás, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors és currypor; a tészta tetejére: 1/2 dl tej.

Bővebben...

Újházi tyúkhúsleves gauzdagon

Hozzávalók: 1.50 kg tyúk, 25 dkg sárgarépa, 10 dkg petrezselyemgyökér, zeller, 10 dkg gomba, 5 dkg vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 zöldpaprika (ha van), 20 dkg karfiol, 10 dkg zöldborsó, só, bors, egy kevés gyömbér. 

Bővebben...

Tejszínes gesztenyével töltött pulyka

Hozzávalók: 2,5 kg pulyka, 80 dkg gesztenye, 80 dkg sertéshús, 5 g törött bors, 3 db tojás, 2 dl tejszín, 15 dkg füstölt szalonna, 10 dkg zsír, só.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Az amerikai haditengerészet legizgalmasabb csatái

Az amerikai haditengerészet történetének négy legemlékezetesebb csatája

Bővebben...

Bebe nagykövet lett

Bebe a Magyar Afrika Társaság új jószolgálati nagykövete. Az énekes arra szeretné felhívni a lakosság figyelmét jószolgálati nagykövetként, hogy nem pusztán itthon vannak nehézségek, hanem világszerte sok helyen elkél a segítség.

Bővebben...

James Franco a jolly joker

James Franco mindent tud. A harmincnyolc éves színész már egy hollywoodi veteránhoz méltó életrajzot gyűrt maga mögé: őrült vígjátékban és komoly drámában is megállta a helyét… és talán ő lesz Arnold Schwarzenegger utódja.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Nem véletlenül álmodunk csokitortákról

Oka van annak, hogy a legtöbb ember ellenállhatatlan vágyat érez, hogy néha egészségtelen, hizlaló finomságokkal tömje tele a fejét. Ilyenkor azonban nem az étel íze vagy illata vonz minket elsősorban, hanem az a tény, hogy veszélyes, tiltott gyümölcsöt eszünk.

Bővebben...

Itt az új alacsony glikémiás indexű burgonya!

Frank Mitolo, a dél-ausztráliai termelő új burgonyafajtát kísérletezett ki, amelynek fajtársaival ellentétben alacsony a glikémiás indexe, tehát fogyasztása nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet, valamint tovább nyújt teltségérzetet.

Bővebben...

Így diétáznak az ikrek!

Ha az ember kerüli a tükröket és a mérleget, ideig-óráig becsaphatja magát a súlyával kapcsolatban, mindezt azonban jelentősen megnehezíti, ha valakinek van egy egypetéjű ikertestvére, akivel naponta össze tudja vetni magát. 

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Ezt szervünket látjuk állandó méretűnek

Az emberek általában még felnagyításakor is megközelítőleg ugyanolyan méretűnek látják a domináns kezüket, ami alátámasztja azt az elméletet, hogy a kezünket állandó „vonalzóként” használjuk a körülöttünk lévő világ mérésére.

Bővebben...

Az élelmiszerreklámok nagy hatással vannak a gyerekekre

Egy a The Journal of Pediatrics című lapban közzétett tanulmány során a kutatók annak jártak utána, milyen agyi aktivitások lépnek működésbe a gyerekeknél azután, hogy megnéztek egy élelmiszerreklámot.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

A vitaminhiány tünetei és jelei

A vitaminhiány jeleit és tüneteit nehéz felismerni, hiszen a különböző apró kis jelek oka számtalan egyéb betegség is lehet.

Bővebben...

A szem vitaminja: A-vitamin

A megfelelő mennyiségű A-vitamin fogyasztása rendkívül fontos a szervezetünk számára, hiszen e vitamin legfontosabb feladata a szem egészségét hivatott megőrizni.

Bővebben...

Bőrbetegség ellen együnk D vitamin!

A D-vitamin segít csökkenteni a gyakori bőrbetegséggel, a pikkelysömörrel járó gyulladást. A betegség miatt viszkető, vörös kiütések jelennek meg a bőrön.

Bővebben...

Juhtúrós pogácsa recept

Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 2 dkg friss élesztő, kevés cukor, 1 dl tej, 1 dl tejföl, 15 dkg margarin, 15 dkg juhtúró, 10 dkg reszelt füstölt sajt,  1 egész tojás, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors és currypor; a tészta tetejére: 1/2 dl tej.

Bővebben...

A menedzsereknek és vezetőknek empátiát is kellene tanulniuk

A menedzserek mintegy 80 százaléka egyetért abban, hogy a vezetőknek azt is meg kellene tanulniuk, hogy hogyan lehetnek együttérzőbbek és figyelmesebbek a munkatársaik irányába.

Bővebben...

A szorongó prosztatarákos betegek nagyobb valószínűséggel választanak agresszívebb kezelést

Sok férfi tapasztalja meg a szorongást, miután prosztatarákkal diagnosztizálják őket, mely valószínűleg szükségtelen kezelés választásához vezet – derül ki egy nemrégiben az University at Buffalo és a Roswell Park Cancer Institute által vezetett kutatásból, mely a Journal of Urology című kiadványban jelent meg.

Bővebben...

A gluténmentes étrend nem javítja a sportteljesítményt

Ausztrál kutatók kerékpáros élsportolóknál gluténmentes étrendet vezettek be egy hétre, de a teljesítményük nem lett jobb, mint korábban.

Bővebben...

Kisebb lesz a lányunoka, ha a nagymama is ezt csinálta!

A várandósság alatti füstölés a leendő unoka növekedését is befolyásolhatja – derül ki egy kutatásból.

Bővebben...

Gazdag csokoládépuding

Hozzávalók: 8 egész tojás, 14 dkg darált mandula, 14 dkg porcukor, 14 dkg vaj, 14 dkg főző- vagy étcsokoládé, 5 dkg mazsola, 2 evőkanál rum (vagy 1 teáskanál rumaroma), csipetnyi só, 2 dl tejszín, 2 dkg vaj és 2 evőkanál zsemlemorzsa a formához.

Bővebben...

Vörösboros gombaleves recept

Hozzávalók: 40dkg gomba, 30dkg vörös marhacsont, 10 dkg. sárgarépa 10dkg fehérrépa, 2 csomó petrezselyemzöld, 1 tojásfehérje, 1 mk. paradicsompüré, só, egész bors, 2dkg vaj, 5dkg vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, 2dl vörösbor.

Bővebben...

Tippek, hogy a nyaraláson csak a jókedv legyen fertőző

Szerencsés esetben minden nyáron van egy nagy nap, amit legalább annyira várunk, mint gyermekként a Mikulást, és néha jobban, mint az esküvőnk napját. S mikor a nyaralás végre elkezdődik, csak gondtalan, élményekben gazdag pihenésre vágyunk.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!