3 ínyenc saláta recept januárra

Túl sokat evett az ünnepek alatt? Akkor készítsen laktató, mégis kevésbé hizlaló salátákat januárban, amelyhez most három remek receptet mutatunk.

 

 

Olívasaláta

30 perc

Nehézség: 1

Hozzávalók: 1 zacskó gyorsrizs, 1 pohár félszáraz fehérbor, 4 evőkanál levétől lecsöpögtetett marinált paradicsompaprika, 2 evőkanál kimagozott olívabogyó, 2 dl tejföl, fél tubus szardellapaszta, 1 dl majonéz, törött fehér bors, 2 gerezd fokhagyma.

 

A rizst az előírásnak megfelelően megfőzzük, de a vízbe nem teszünk sót. A majonézt elkeverjük a tejföllel, a szardellapasztával, a megtisztított és szétzúzott fokhagymával, a fehérborral, a törött borssal, majd beletesszük a vékony csíkokra vágott marinált paradicsompaprikát, a finomra vagdalt olívabogyót és a már kihűlt főtt rizst. 2 órányi hűtés alatt az ízek jól összeérnek.

Ördögsaláta

25 perc

Nehézség: 1

Hozzávalók: 25 dkg savanyú káposzta, 25 dkg főtt, kicsontozott füstölt hús, 2 nagy fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj (ha van, olívaolaj), 10 szem olívabogyó, kevés só és cukor, törött fekete bors bőven, 1 púpozott teáskanál mustár

A savanyú káposztát levétől lecsöpögtetjük, és apróra vágjuk. A füstölt húst nagyon vékony csíkokra metéljük, a vöröshagymát tisztítás után hajszálvékony karikákra vágjuk és megsózzuk. Az olívabogyót kimagozzuk, és apróra daraboljuk. Az olajat elkeverjük a káposzta levével, törött borssal, mustárral, kevés cukorral; végül minden hozzávalót összekeverünk. Legalább fél napra jégbe hűtjük, hogy jól összeérjen. Aki szereti a csípős ízeket, tehet bele hajszálvékony karikákra vágott hegyes csöves paprikát is. Olívabogyóval díszítjük.

Padlizsánsaláta

60 perc

Nehézség: 2

Hozzávalók: 2 közepes nagyságú padlizsán, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 4 kicsi, kemény almaparadicsom, 1 mokkáskanál törött bors, só ízlés szerint, 4 evőkanál olaj, 1 teáskanál citromlé

A padlizsánt megmossuk, letörölgetjük, majd a forró sütőben héjastól 30 percig sütjük. Közben a paradicsomot egy pillanatra forrásban lévő vízbe mártjuk, a héját lehúzzuk, és negyedekbe vágjuk. A vöröshagymát és a hámozott sült padlizsánt megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk. A vöröshagymát az olajon sárgára fonnyasztjuk, majd a padlizsánkockákat hozzátéve néhány percig pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a finomra zúzott fokhagymát és a paradicsomszeleteket, megborsozzuk, és fedő alatt pár percig együtt sütjük. Amikor már zsírjára sült, megöntözzük a citromlével, jól átkeverjük, és üvegtálba tesszük. Ha kihűlt, lefedjük, és hűtőszekrényben hűtjük néhány órán keresztül.

Ezt olvastad már?

3 saláta recept a hideg téli napokra

Aszalt szilvás őszi saláta

Fogyókúrás recept: Paradicsomsaláta rukkolával!

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Diós spagetti sajtmártással

Ha egy finom tészta ételre vágyunk, íme, egy fantasztikust olaszos tészta étel, dióval és sajttal ötvözve.

Bővebben...

Főtt hús halbundában

Hozzávalók: 50 dkg főtt marha- vagy sertéshús, 1 zacskó burgonyapehely, l evőkanál szardellapaszta, 5 dl tej, 10 dkg vaj, 2 tojás, 2 közepes nagyságú ecetes uborka, 2 gerezd fokhagyma, törött bors ízlés szerint, késhegynyi őrölt szerecsendió-virág.

Bővebben...

A kalap törvénye

A színészek igazából csak gyerekek – imádnak játszani.

Bővebben...

A kaptár családja

 

Néhány zombi körüláll egy véres, mocskos anyukát, aki a kisbabáját szoptatja – majd elolvadnak a gyönyörűségtől, mind nagyon aranyosnak találják a félévest, és nem fukarkodnak a dicséretekkel.

Bővebben...

Ismerje meg a fogyási ciklusát!

Az alvási ciklushoz hasonlóan fogyási ciklusok is léteznek – állítják amerikai kutatók, akik szerint a hétköznapokon fogyasztott élelmiszerek játsszák a legnagyobb szerepet a testsúly alakulásában.

Bővebben...

Koplalás helyett a spirituális fogyókúra az új divat

Tavasszal még gluténmentes diétával sanyargatta magát Cate Blanchett és Julia Roberts, hogy a legjobb formájában mehessen az Oscar-gálára, mára már Hollywoodban is a spirituális diéta a legnagyobb divat.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Szépüljünk almaecettel

Az almaecet a szépségiparba is betört, használjuk bátran otthonunkban is szépségünk érdekében ezt a csodaszert.

Bővebben...

Így készítsünk fillérekből fürdősót házilag

Ha pihenésre és relaxációra gondolunk, előbb-utóbb megjelenik előttünk a fürdőkádunk, körülötte gyertyákkal és színes üvegekkel, a vízben illatos fürdősóval.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A vitamin túladagolás veszélyei

A vitaminhiány, mint betegség ma már szinte lehetetlen, hiszen számtalan vitamin készítmény sorakozik a gyógyszertárak polcain.

Bővebben...

7 súlyos betegség, melyeket a folsav-hiány okozhat

A folsav, vagy más néven B9-vitamin fontosságáról főként a várandósság kapcsán hallunk. A kismama megfelelő folsav bevitele valóban nagyon fontos, hiszen folsav hiányában a fejlődő magzat velőcsöve nem záródik be rendesen.

Bővebben...

Így vegyük fel a harcot a frontok ellen

Évről-évre egyre több hideg és meleg frontot kell átvészelnünk és a front-érzékenyek száma is folyamatosan nő.

Bővebben...

Egy új, elektronikus tapasz segít mérni az alkoholszintet

A San Diego-i Egyetem munkatársai egy olyan rugalmas, hordható eszközt fejlesztettek ki, amely képes hatékonyan megmérni az ember véralkohol-szintjét az izzadtság alapján, majd az adatot egy laptopra, okostelefonra vagy egyéb eszközre küldi vezeték nélküli kapcsolat segítségével.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!