Nyárson sült szűzpecsenye ananásszal

Hozzávalók: A nyársakhoz: 1 doboz ananász, 2 narancs, 80 dkg sertés szűzpecsenye. A marinádhoz: 3 evőkanál vaj, 2 cikk fokhagyma, 1 chili, 1 teáskanál gyömbérpor, 1/2 teáskanál curry-por, 3-4 szegfűbors, 1/2 teáskanál fahéj, 1,5 dl almapálinka.

 

A mártáshoz: 20 dkg ananász, 1,5 dl tejszín, 1 dl édes fehérbor, 1/4 teáskanál Cayenne bors, 1 evőkanál étkezési keményítő.

A húst szeleteljük ujjnyi vastagságúra. Az ananászt vágjuk kockákra. A narancsokat cikkekre szedjük. Készítsük el a marinádot: a fokhagymát zúzzuk apróra, keverjük el az olajjal, adjuk hozzá a különböző fűszereket, majd öntsük hozzá az almapálinkát. Rakjuk bele a hússzeleteket a marinádba, és 20 percre tegyük a hűtőszekrénybe. A mártáshoz vágjuk apróra a megmaradt ananászt, öntsük föl tejszínnel, és gyenge tűzön főzzük össze, ízesítsük fehérborssal és csipetnyi Cayenne borssal.

 

Az étkezési keményítőt keverjük el kevés hideg vízzel, adjuk a mártáshoz. Főzzük, míg sűrűsödni kezd. A mártást tálalásig tegyük jégre. A hússzeleteket emeljük ki a marinádból, csöpögtessük le és felváltva az ananásszal, illetve a narancsszeletekkel tűzzük nyársra, majd helyezzük a forró rostélyosra. Sütés közben kenegessük a nyársakat a maradék marináddal. Tálaláskor kínáljuk hozzá a jégbehűtött ananászmártást.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 


Süssünk mandarinos habos túrótortát

Hozzávalók: 4 tojásból piskóta, 25 dkg túró, 1 citrom leve, 1 étkezési zselatin, 2 habtejszínpótló por, 10 evőkanál porcukor, 1-2 mandarin .

Bővebben...

Zöldséges kapribogyós borjúsült

Ha szeretnénk valami finomsággal előrukkolni a családnak, ami ráadásul még egészséges is próbáljuk ki ezt a finom ünnepi receptet!

Bővebben...

A nagyon régi város

Casey Affleck egy bő évvel ezelőtt, a tavalyi Sundance fesztiválon aratta első sikerét A régi város (Manchester by the Sea, hazai bemutató: február 23.) című filmmel.

Bővebben...

Elájult a Sláger FM műsorvezetője

Egy hét után kidőlt a sorból Abaházi Csaba a 103.9 Sláger FM új reggeli műsorának műsorvezetője. A Class FM-től érkezett rádiós vasárnapról hétfőre virradóra lett rosszul. Az éjszakai órákban pár percre az eszméletét is elveszítette.

Bővebben...

Így fogyott le 57 kilót egy édesanya!

Egy kétgyermekes anya 57 kg-tól szabadult meg, amit annak köszönhetően szedett magára, hogy éveken át napi 4000 kalóriát fogyasztott.

Bővebben...

Barna rizzsel gyorsabban fogyunk

Amennyiben szeretnénk megszabadulni néhány plusz kilótól, érdemes a fehér rizst barnára váltani. Ez olyan komoly segítséget jelent a diétában, mintha naponta harminc percen át tempósan gyalogoltunk volna.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Melyik vércsoport hajlamosít a memóriazavarra?

Kapcsolat húzódhat meg a ritka vércsoportok és az időskori memóriazavarok között – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Melyik szembetegség kockázatát csökkenti a napfény?

A szakértők szerint minél több időt töltenek a szabadban, természetes fény mellett a kamaszok és a fiatal felnőttek, annál kisebb az esélyük a rövidlátás kialakulására.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Növeljük szellemi képességünket D vitaminnal!

A Journals of Gerontology Series A című lapban két új tanulmány is megjelent, melyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a nők szellemi teljesítőképességén koruk előrehaladtával sokat segíthet a D-vitamin.

Bővebben...

A B 12 vitamin megelőzi a hasfájást a babáknál!

Tudósok felfedezték, hogy ha a terhesség korai szakaszában a B12 vitamin szintje kellően magas az anyában, akkor háromszor nagyobb esélye van arra, hogy csendes, nyugodt gyermeke fog születni.

Bővebben...

Amit sosem hittél volna a pattogatott kukoricáról

A natúr - nem vajban elkészített - pattogatott kukoricáról már egy ideje megtudtuk, hogy diéta során is fogyasztható, hála az alacsony kalóriatartalmának. Nemrég azonban az is kiderült, hogy tele van antioxidánssal is.

Bővebben...

Gulyásleves recept magyarosan

Kis hazánk egyik leghíresebb levese a gulyásleves, tartalmas, finom, laktató. Akár önálló ételként is tálalhatjuk. Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!