csütörtök, 29 június 2017

Fördős Zé karácsonyi menüje

 

Az adventi időszak kapujában Fördős Zé gasztroblogger és a Ferrero megálmodta a tökéletes karácsonyi asztalt. A Ferrero karácsonyi workshopján a vendégek a pralinék segítségével egyedi asztaldíszeket gyárthattak, valamint elleshették Zétől a karácsonyi menü elkészítésének fortélyait.

 

A Ferrero idén is folytatja hagyományát, hogy a karácsonyi időszakban dekorációs ötleteivel segíti otthonunk szépítését. Ebben az évben a workshopon a karácsonyi asztal kerül a középpontba. A szenteste fénypontja pedig a karácsonyi menüsor, amelyet a márka által szervezett dekorációs eseményen Fördős Zé készített el. Míg a vendégek a kreatív asztaldíszeket gyártották, addig Zé három fogást tálalt fel: Gravlax, Porcetta, és Panna Cotta tart került az asztalra. A workshop közben egy kis beszélgetésre is volt idő, így megtudtuk, hogyan készül a Konyhafőnök című műsor zsűritagja az ünnepekre.

„Húgomék egy erdőszéli, kandallós rönkházban élnek, ott ünnepeljük a szentestét már 7-8 éve. Ilyenkor a legkisebb, másfél éves Esztitől a 83 éves Joli mamáig mindenki az asztal körül ül, nagyon jó a hangulat.”-mesélte lelkesen Zé. A gasztroblogger családjában eléggé kötött a menü szenteste. Nem nagyon esznek halat, az egyetlen kivétel az elmúlt két évben a gravlax, amit a workshop vendégeinek is készített. Az első fogás Zé-ék családjában egy 12 órán át készülő gyöngytyúk leves, utána következik a ropogós kacsacomb anyukája spéci tepsis burgonyájával.

„Karácsonykor a családban a nőké a főszerep ilyenkor, ők sütnek-főznek, terítenek, azonban a karácsonyfa állítás férfidolog nálunk, édesapámmal és az öcsémmel csináljuk ezt mindig. A díszítéskor van egy régi szett, amit már ezer éve mindig felpakolunk a fára, de például az alapszínét a dekornak minden évben váltogatjuk. Díszítésben nem vagyok a legkreatívabb, így jól jönnek a Ferrero dekorációs ötletei, amiből néhányat biztosan használunk majd idén. A legkínosabb feladatot, az izzósor kibogozását általában sorshúzással döntjük el.”- tette hozzá Zé.

A gasztroblogger a workshopon a dekorálásból is kivette részét. A Ferrero dekorációi sokféle formával, színnel és különböző anyagokkal készíthetőek el. A Raffaello, a Ferrero Rocher és a Mon Cheri pralinék segítségével készíthető el egy-egy dísz az ünnepi asztalra, az ajándékcsomagokra vagy a lakás bármely

pontjára. A készülődés öröméhez A Ferrero számos könnyen megvalósítható ötlettel, és részletes útmutatóval járul hozzá, amelyek a http://ferrerounnepidekor.hu/ oldalon tekinthetőek meg.

 

Fördős Zé karácsonyi receptjei

Gravlax színes céklákkal

Hozzávalók 8 főre

1 db egész lazacfilé (szálkázva, bőr nélkül, kb. 60−70 dkg)

1 db kisebb cékla

1 marék durva szemű tengeri só

1 tk. durvára őrölt fekete bors

1 dl vodka

1 púpozott ek. barna cukor

1 csokor friss kapor

1 tk. egész koriander

1 db lime

+

50 dkg sima, sárga, cirmos cékla vegyesen

40 dkg tejföl

Friss kapor

 

  1. Keressünk egy olyan tepsit, amiben elfér az egész lazacfilé, de befér a hűtőbe!
  2. A tepsi közepére fél marék durva sót szórunk, ráfacsarjuk a fél lime levét, és ráhelyezzük a bőrétől megfosztott, egész nyers filét.
  3. Ráöntjük a halra a vodkát, rászórjuk a só többi részét, majd ráreszelünk kb. 2 evőkanálnyit a megpucolt céklából.
  4. Egyenletesen meghintjük a durva borssal, a finomra vágott kaporral, az egész korianderrel és a barna cukorral.
  5. Ráfacsarjuk a lime másik felét.
  6. A tepsit benne a bepácolt hallal jól betekerjük fóliába, ráhelyezünk egy másik tepsit a halra, és erre súlyokat pakolunk nehezéknek. (Könyv, konzerv, bármi jöhet, ami jó nehéz.) A lényeg, hogy a lazac folyamatos préselés alatt álljon a következő 48 órában a hűtőszekrényben.
  7. Az alkohol, a fűszerek és a cékla leve finoman átjárja majd a halat, miközben a cukor és a só hatására nedvesség távozik belőle.
  8. Két nap érlelés után kivesszük a hűtőből, a lazacról eltávolítjuk a sót és a céklát, és egy nedves konyharuhával áttöröljük.
  9. Tálalásnál vékony szeleteket vágunk belőle, és gyönyörködünk a színekben, amelyeket kapott. Folyamatosan hűtőben tartva 1 hétig eláll.

 

A céklasalátához a színes céklákat puhára főzzük, vékonyra szeleteljük és borecetes-sós-cukros pácba helyezzük 2-3 órára.

Tálalásnál a céklákat egymást kissé fedve carpaccio-szerűen a tányérra pakoljuk, közepére helyezzük a vékonyra szeletelt gravlaxot, tetejére egy kanál tejfölt rakunk. Megszórjuk friss kaporral, meglocsoljuk olívaolajjal és hidegen tálaljuk egy kis pirítóssal.

Porchetta répapürével

Alapanyagok a porchettához:

  • 1,5-2 kg süldő malac császárhús
  • 1 ek só
  • 1/2 ek durvára őrölt bors
  • 2-3 ek száraz vörösbor
  • 1 szelet szikkadt kenyér, héja nélkül
  • 2+2+2 ek olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb sertésszűz
  • 3 ág rozmaring
  • 1 csomó kakukkfű
  • 1 csokor zsálya
  • 1 csokor bazsalikom
  • 4 csokor petrezselyem
  • 2 vöröshagyma
    • 4 sárgarépa
    • 2 szál angol zeller
    • 4 ek étolaj

    Alapanyagok a mártáshoz:

    • a hús alatt sült zöldségek
    • 3 ek sűrített paradicsom
    • 2 ek liszt
    • kb. 4 dl húsleves vagy alaplé
    • 1-2 dl tej
    • 3 dkg vaj

    A császárhúst kiterítjük, oldalait belülről kifelé bemetsszük és kihajtjuk, hogy egy nagy téglalapot kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk egy kevés vörösborral. Összehajtjuk és 10 percig pihenni hagyjuk.

    A kenyér héját levágjuk, a belét feldaraboljuk és aprítógépben morzsává aprítjuk. Egy serpenyőben 2 ek olívaolajon aranybarnára pirítjuk. Kiszedjük a serpenyőből és félretesszük. A serpenyőbe ismét olajat öntünk és lepirítjuk rajta a finomra vágott hagymát és a szeletekre vágott fokhagymát. Összeforgatjuk a morzsával és félretesszük.

    A zöldfűszerek leveleit letépkedjük és mindet finomra aprítjuk, majd a morzsás keverékhez adjuk és összeforgatjuk. A keverék 2/3 részét a kiterített császárhúsra kanalazzuk és egyenletesen eloszlatjuk. Meglocsoljuk kevés olívaolajjal, majd a császárhús kiterített oldalait behajtjuk. A hajtás mentén, a hús közepére tesszük a sertésszüzet, ami előtte sózzuk és borsozunk. Rászórjuk a maradék fűszeres morzsát és feltekerjük a császárhúst, úgy hogy a szűz a közepére kerüljön. Megkötözzük.

    Durvára vágjuk a hagymát, sárgarépát, zellert és egy tepsire tesszük. Meglocsoljuk olajjal és ráültetjük a megkötözött húst. 130 fokra előmelegített sütőben 4 órán át sütjük.

    Közben elkészítjük a zöldségköretet: a sárgarépát, petrezselyemgyökeret és a paszternákot egyforma gerezdekre vágjuk. Tepsibe tesszük, meglocsoljuk olajjal, sózzuk, borsozzuk. Fél órára a porchetta mellé tesszük sülni 130 fokon. A sütőt, benne a porchettával és a zöldségekkel, 200 fokra hevítjük fel (eddigre a hús 4 órát, a zöldségek fél órát sültek 130 fokon). Amikor a zöldségek teljesen átsültek és kissé megpiríultak, a porchetta pedig ropogósra sült, a sültőt elzárjuk és mindent kiveszünk belőle.

    A húst fél órát pihentetjük. Közben befejezzük a köretet és elkészítjük a mártást.

    A mártáshoz a hús alatt összesült zöldségeket és a hús levét egy lábosba áttesszük. Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és alaposan lepirítjuk, amíg barna lesz, hogy ne maradjon paradicsom íze. Hozzáadjuk a lisztet és ezzel is tovább pirítjuk. Felöntjük húslevessel és 10 percig forraljuk közepesen erős láng felett. Ezután leszűrjük, a szűrőn egy kicsit átpasszírozzuk. A körethez a sült zöldségek kétharmadát botmixerrel simára pürésítjük, közben sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a kurkumát. Annyi meleg tejet adunk hozzá, amitől megfelelően krémes lesz és tovább pürésítjük. A végén beledobunk egy darab vajat is, hogy szép fénye legyen, ezzel és leturmixoljuk.

    Tálaláskor a tányéron elsimítunk egy adag zöldségpürét, ráteszünk néhány szál sült zöldséget és ráültetünk egy szép szelet porchettát. Körbelocsoljuk egy kevés (vagy sok) mártással és elfogyasztjuk.

    Panna cotta tart gyümölcsökkel és Raffaelloval

    Alapanyagok az omlós-ropogós pitetésztához:

    350 g liszt

    50 g porcukor

    5 g só

    270 g hideg vaj

    1 tojás

    1 ek hideg víz

     

    A panna cottához:

    5 dl sűrű kókusztej (kis piros konzerv shan’shi)

    3 dl víz

    50 g kristálycukor

    1 zacskó vaníliás cukor v. egy rúd vanília

    8 lap zselatin

    A díszítéshez:

    50 dkg bogyós gyümölcs vegyesen

    8 db Raffaello praliné

     

    A tésztához lazán összegyúrjuk a lisztet, a porcukrot, a sót, a kockákra vágott hideg vajat, a tojást és a hideg vizet, úgy, hogy ügyelünk rá, hogy ne dolgozzuk túl. Egy fél órát hűtőben pihentetjük, majd egy lisztezett deszkán egészen vékonyra (kb. 3 mm) nyújtjuk és kibéleljük vele a kivajazott piteformát. A felesleget levágjuk és egy alufóliával kibélelve babot öntünk rá nehezéknek, és így sütjük 180 fokon 15 percig. Ezután eltávolítjuk a nehezéket, kevés vízzel felvert tojással kikenjük és további 10 percig sütjük.

    A panna cottához a sűrű kókusztejet vízzel hígítjuk, hogy tej sűrűségű legyen, hozzáadjuk a kristálycukrot és a vaníliát. 80 fokosra hevítjük és hozzáadjuk a hideg vízben 5 percig áztatott és kicsavart zselatinlapokat. Elkeverjük és az elősütött pitébe öntjük, majd rögtön lehűtjük (lehetőleg 15 percig sokkolóban, utána hűtőben.) A megszilárdult panna cottára bogyós gyümölcsöket és Raffaello pralinékat szórunk és így tálaljuk.

Pápai Joci Origójára mért csapást az Irigy Hónaljmirigy

Pápai Joci Origójára mért csapást az Irigy Hónaljmirigy

Pápai Joci Origójára mért csapást az Irigy Hónaljmirigy

Az év egyik legnagyobb slágerének...

Tovább a cikkhez
Pablo Picasso lesz a NatGeo új Géniusza

Pablo Picasso lesz a NatGeo új Géniusza

Pablo Picasso lesz a NatGeo új Géniusza

Folytatódik a nagysikerű...

Tovább a cikkhez
Godzilla újra harcba indul

Godzilla újra harcba indul

Godzilla újra harcba indul

  2014-ben Godzilla letarolta...

Tovább a cikkhez
Így készíts fogyókúrás vizet a nyári hónapokban

Így készíts fogyókúrás vizet a nyári hónapokban

Így készíts fogyókúrás vizet a nyári hónapokban

Vitatott, hogy amerikai...

Tovább a cikkhez
Ez  az összefüggés bélflóránk, és az elhízás között?

Ez az összefüggés bélflóránk, és az elhízás között?

Ez  az összefüggés bélflóránk, és az elhízás között?

A baktériumoktól egészen...

Tovább a cikkhez
Ezért egészségesebb ha étteremben eszünk

Ezért egészségesebb ha étteremben eszünk

Ezért egészségesebb ha étteremben eszünk

Az éttermi menü elvileg...

Tovább a cikkhez

Mennyire divat a nyári barnaság?

Marcsi tavaly „szégyenkezve” jött haza a nyári szabadság után. Mit fognak szólni a kolléganők, milyen helyen nyaraltam. ahol még barnulni sem lehet?

Bővebben...:

Stranbetegségek: A húgyúti fertőzések veszélyei

Az idei nyár a szokásosnál is forróbbnak mutatkozik. Egymást érik a kánikulában töltött hetek, amelyeket vízparton könnyebb elviselni. Nem csoda, hogy ha tehetjük, strandokra, uszodákba vagy természetes vizek mellé menekülünk.

Bővebben...:

Életerő télen nyáron!

Úgy tartják, hogy a tea 5000 évvel ezelőtt indult hódító útjára, amikor is egy császár poharába egy tealevelet fújt a szél.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

A jojo effektus megszüntetése

Szeretnél lefogyni, de sehogy sem sikerül? Hiába koplalsz még teltebbnek érzed magad?  A jojo effektus sok fogyókúrázó életét keseríti meg. Hogyan lehet a jojo effektust megszüntetni? Megmutatjuk!

Bővebben...:

3 szuper zsírégető tea házilag

Az igazság órája legkésőbb tavasz végén köszönt ránk, amikor előkeressük a nyári holmikat, és kiderül, hány kilót szedtünk fel a télen. Csak tudd, hogy 3 szuper zsírégető tea házilag készítve gyorsan megoldja a problémát, tehát semmi okod nincs az elkeseredésre. Leadni néhány kilót nem kis munka, de megéri a befektetett energiát.

Bővebben...:

Így készíts fogyókúrás vizet a nyári hónapokban

Vitatott, hogy amerikai vagy német találmány a fogyókúrás víz kitalálása, de a lényegen nem változtat a hely: szuper jó dologról beszélünk. Hogy te se maradj le erről a forradalmi fogyókúrás tippről, így készíts fogyókúrás vizet a nyári hónapokban.

Bővebben...: