hétfő, 11 december 2017

Így lehetsz a saját zsíroddal ránctalanabb!

A legtöbb plasztikai sebész sajátzsír-visszatöltést is használ az arcfelvarrás eredményének javítására – derül ki egy friss amerikai kutatásból.

Az eljárás során más testtájról vett, kis mennyiségű zsírt fecskendeznek az arcba. A zsír forrása általában a has vagy a comb, ahonnan leszívással távolítják el, és injekcióval fecskendezik a célhelyre, hogy javuljon a szövetek volumene.

A kutatók az Amerikai Plasztikai Sebészek Társaságának véletlenszerűen kiválasztott tagjait kérdezték meg arról, hogy használnak-e sajátzsír-visszatöltést az arcfelvarrásoknál. Több mint háromszázan válaszoltak.

Az eredmények alapján az orvosok 85 százaléka felelt igennel. Több mint 70 százalékuk az elmúlt tíz évben kezdte el.

A tanulmány a Plastic and Reconstructive Surgery című szaklap júliusi számában jelent meg.

A válaszadók általában a hasról vett néhány teáskanálnyi zsírt fecskendezték a páciensek arcába, pontosabban főleg az orcákra, melyek beesettnek tűnhetnek az öregedési folyamatok révén. A sajátzsír-visszatöltés lehetővé teszi, hogy az arc teltebbnek tűnjön – magyarázták a szakemberek.

Az eljárás gyakran az alsó szemhéj alatt, továbbá a nevetőráncoknál is használatos – összegezte Dr. Sammy Sinno, a New York Egyetem munkatársa és a csapata.

Noha a befecskendezett zsír egy része idővel felszívódik, a megkérdezett plasztikai sebészek szerint a mennyiség nagy része még egy év elteltével is megmarad. A beavatkozás után hat hónappal utókezelés szokott történni a végeredmény finomításának érdekében. Az orvosok úgy nyilatkoztak, hogy a pácienseik elégedettek voltak.

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

A Budapesti Operettszínház...

Tovább a cikkhez
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább...

Tovább a cikkhez
Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Kockázatos, hogy a férfiak ilyen ritkán cserélnek fogkefét

Kockázatos, hogy a férfiak ilyen ritkán cserélnek fogkefét

Kockázatos, hogy a férfiak ilyen ritkán cserélnek fogkefét

A fogorvosi ajánlás szerint...

Tovább a cikkhez
Hogyan változtass az étrendeden, hogy megelőzd a migrénes fejfájást?

Hogyan változtass az étrendeden, hogy megelőzd a migrénes fejfájást?

Hogyan változtass az étrendeden, hogy megelőzd a migrénes fejfájást?

A reggeli kávé elhagyása,...

Tovább a cikkhez
Ezt a zöldséget fogyaszd, ha növelni akarod a fizikai teljesítményed

Ezt a zöldséget fogyaszd, ha növelni akarod a fizikai teljesítményed

Ezt a zöldséget fogyaszd, ha növelni akarod a fizikai teljesítményed

Úgy látszik, a cékla nem...

Tovább a cikkhez

Karácsonyi töltött pulkya recept

Karácsonyi töltött pulyka

Egyre több háziasszony próbálkozik karácsonykor az egész pulyka sütéssel. Ha te is szeretnél idén karácsonyi töltött pulykát készíteni, íme egy remek recept mellé.

Bővebben...:

10 tipp a stresszmentes karácsonyért

Közeledik a karácsony, tanácsaink segítségével így lehet stresszmentes a karácsonyod:

Bővebben...:

5 karácsonyi film, amely nélkül nincs karácsony

Karácsonyi film

Sokan azt mondják, hogy Reszkessetek betörők nélkül nincs karácsony, pedig az emberek már legtöbben viszolyognak ettől a filmtől. Lássuk mi az az 5 karácsonyi film, amely nélkül tényleg nincs karácsony.

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...:

Így szabadulj meg a kilóktól a citrom segítségével

Fogyókúra citrommal

A citrom olyan tápanyagokat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segítenek többek között a felesleges zsír elégetésében. Lássuk hát, hogyan tudod a javadra fordítani ezeket a tulajdonságait, és elérni, hogy a citrom segítségével szabadulj meg a felesleges kilóktól.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...: