kedd, 26 szeptember 2017

Bébiétel a kertből? Kisgyermek mellett is érdemes kertészkedni!

4-5 hónapos kisbaba az anyatej mellett lassan elkezdi megkóstolni új ízeket, jön a pürékorszak. Ha megnézzük a boltban kapható bébiételeket, láthatjuk, hogy az áruk is elég magas, de emellett némelyikben már benne van a cukor is.

 

Ha szeretnénk gyermekünket egészségesen táplálni és rendelkezünk kerttel, kezdjünk el olyan növényeket ültetni, amelyeket kisbabánk is szívesen elfogyaszt majd.

A saját magunk által megtermelt zöldség és gyümölcs előállítása sokkal fáradságosabb munka, mint leemelni a polcról egy üveg bébiételt, ám így biztosak lehetünk benne, hogy vegyszermentes teljesen friss alapanyagból főzünk gyermekünknek.

Ültessünk kertünkbe sárgarépát, salátát, spenótot, különböző gyümölcsfákat, borsót, paradicsomot, ha pedig nagyobb kerttel rendelkezünk akár sütőtököt is termeszthetünk, mert ez nagyon egészséges a baba számára.

A kertben termesztett és leszedett gyümölcsöt és zöldséget frissen használjuk fel, az elkészítés során pedig pároljuk meg, és pürésítve kínáljuk meg vele a babát. Már a baba születésekor jó, ha beszerzünk egy gyümölcscentrifugát, és egy botmixert, vagy jó minőségű aprítógépet, ezeknek nagy hasznát fogjuk venni az elkövetkező években.

A párolás során a sok értékes vitamin és ásványi anyag megmarad a zöldségben és gyümölcsben, így biztosak lehetünk benne, hogy a lehető legegészségesebb ételt adjuk gyermekünket.

A kisbabák még nem ismerik a túl édes és sós fogalmát, így ne tegyünk sót és cukrot a nekik szánt ételbe, ismertessük meg őket a természetes ízekkel.

Mivel a babák még nagyon kis mennyiséget tudnak csak elfogyasztani, a pürésített ételt tegyük kisméretű műanyag dobozba, vagy jól kimosott és fertőtlenített bébiételes üvegbe, sőt nagyon kis mennyiséget akár jégkocka tartóba, vagy fagyasztótasakban is lefagyaszthatunk, így csak annyit kell kiolvasztani, amennyit a baba egy étkezés alkalmával elfogyaszt. A gyümölcs és zöldség pürét egy napig tárolhatjuk a hűtőben, vagy fagyasztva kb. 1 hónapig.

 

Az első hetekben csak gyümölcs és zöldséglevet adjunk a babának pár kanállal, és ezeket is jó, ha vízzel hígítjuk. Mindig csak egy új ízt vezessünk be, egy hétig adjunk neki almalevet, majd következő héten őszibaracklevet és így tovább. Látni fogjuk, hogy melyik íz világot kedveli meg a baba.

Ezek után már adhatjuk neki a püréket, 5-6 hónaposan adhatunk neki sütőtök pürét, burgonyát, sárgarépát, meggyet, őszibarackot, almát, banánt.

Hat hónapos kortól pedig már a spenót, sóska, brokkoli, kelbimbó és más ízletes zöldség és gyümölcs is adható, de mindegyiket lassan kis adagokban kóstoltassuk meg babával és figyeljük a szervezete reakcióját és egy íz bevezetésénél. Vannak babák akik az almától lesznek hasfájósak, míg másoknak pont a szilva segít az emésztés során.

1 éves kor után már szinte mindent ehet a baba, kivéve egy két élelmiszert,(eper, málna, gomba) de fontos hogy a napi táplálkozás során mindig szerepeljen zöldség és gyümölcs a menüben.

Ne feledjük el, hogy a kertünkből szedett friss zöldség és gyümölcs a cseperedő gyermek számára is létfontosságú, de az egész család számára hasznos lehet. A megtermelt és leszedett zöldséget és gyümölcsöt fagyasztva vagy befőzve tartósítsuk a téli hónapokra, így biztosítani tudjuk a cukor és vegyszermentes egészséges táplálkozást egész évben gyermekünk számára..

Heti Facebook kérdésünk: Te szereted az őszt? A hozzászólok között egy Leo Kessler könyvet sorsolunk ki! >>>>>>>>

Bunyós Lego

Bunyós Lego

Bunyós Lego

Ne higgye senki, hogy aki...

Tovább a cikkhez
A Dunkirk félmilliárdja

A Dunkirk félmilliárdja

A Dunkirk félmilliárdja

Christopher Nolan nagy varázsló:...

Tovább a cikkhez
Otthagyta az élő adást Gianni

Otthagyta az élő adást Gianni

Otthagyta az élő adást Gianni

Élő adás közben kisétált...

Tovább a cikkhez
Házi praktikák az őszi megfázás ellen

Házi praktikák az őszi megfázás ellen

Házi praktikák az őszi megfázás ellen

A nagyszüleink sokkal ritkábban...

Tovább a cikkhez
Ezek az izzók 20 perc alatt fejfájást okozhatnak

Ezek az izzók 20 perc alatt fejfájást okozhatnak

Ezek az izzók 20 perc alatt fejfájást okozhatnak

Léteznek bizonyos LED-villanykörték,...

Tovább a cikkhez
Hogyan érheted el, hogy biztosan tetszen az ajándékod?

Hogyan érheted el, hogy biztosan tetszen az ajándékod?

Hogyan érheted el, hogy biztosan tetszen az ajándékod?

A Personality and Social...

Tovább a cikkhez

Fogyasszunk minél több őszi gyümölcsöt!

Sajnos megérkezett a zord idő és ettől már csak rosszabb lesz, így nem árt oda figyelnünk az egészségünkre és felkészíteni szervezetünket az őszre.

Bővebben...:

Az illóolajok használata és alkalmazása ősszel..

A fűtés szezon közeledtével, és a hűvös idő beálltával elindul gyakorlatilag a illóolaj szezon, illetve előtérbe kerülnek a különböző illóolajok és gyertyák.

Bővebben...:

Előzzük meg az őszi megfázásokat! Tejjel-mézzel folyó Kánaán immunrendszerünk megerősítéséért

Itt  van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már  hűvösebb van.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...:

Szeretnék lefogyni, hogyan kezdjek bele?

fogyókúra, diéta

Mindenkinek más a motivációja, mikor megfogalmazódik benne a kérdés: Szeretnék lefogyni, hogyan kezdjek bele? Van aki, azért próbálkozik, mert kellemetlenül érzi magát a bőrében, vagy az egészsége érdekében kell tennie valamit, és persze olyanok is vannak, akik divatból fogyókúráznak.

Bővebben...:

Paleo diéta jelentése

Paleo diéta

A paleo diéta jelentése egy összetett probléma. Sokan csak egy új divatirányzatnak, esetleg a felső tízezer divathóbortjának tekintik, pedig nagyon hasznos lenne, ha minél többen megismerhetnék.

Bővebben...:

Hol kezelik a leggyorsabban a szívinfarktust?

Szívinfarktus esetén különösen fontos, hogy a páciens mielőbb orvosi ellátásban részesüljön. Ha 90 percen belül erre nem kerül sor, a páciens 42 százalékkal nagyobb eséllyel hal bele az esetbe.

Bővebben...:

Több oka is lehet annak, ha érzékenyek fogaink

Amikor a fogak a hidegre, a melegre érzékenyen – éles fájdalommal – reagálnak, akkor minden bizonnyal túlérzékenyek. Ennek számos oka lehet de a szakemberek szerint szerencsére mindig van megoldás.

Bővebben...:

Egyen diót az egészségéért!

Egy a The Journal of Nutritional Biochemistry című online lapban olvasható kutatás kimutatta, hogy az étrendbe iktatott dió képes megváltoztatni a bél baktériumállományát, ezáltal egészségesebbé tenni a szervezetet.

Bővebben...:

Ha azt akarod, hogy a másik örüljön az ajándékodnak, magadnak is vedd meg ugyanazt!

A Personality and Social Psychology Bulletin című lapban közzétett egyik tanulmány szerint a megajándékozottak jobban örülnek az ajándékuknak akkor, ha az ajándékozó is megkapja ugyanazt az ajándékot, mint ők.

Bővebben...:

Így készíts tökételes francia krémest az eredeti recept alapján

Sajnos ma már egyre kevesebb cukrászdában lehet eredeti franciakrémest kapni,ezért néha a házilag készült francia krémes sokkal finomabb. Megmutatjuk az eredeti receptet, amely alapján elkészítheted a legfinomabb francia krémest.

Bővebben...:

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...: