vasárnap, 19 november 2017

Ültessünk gyümölcsfákat a kertbe!

Számtalan gyümölcs vár ránk tavasszal a kertészetekben, hogy elültessük, majd nyár végén leszüreteljük a finom ízletes lédús gyümölcsöket.

A saját nevelésű gyümölcsfa nagy odafigyelést és gondoskodást igényel, ám mégis megéri nevelni, hiszen nyáron finom ízletes gyümölcsöt, szüretelhetünk kertünkből.

A gyümölcsfa kiválasztásánál vegyük figyelembe a növény nagyságát és habitusát, hiszen míg egy kisebb almafa elfér a garázs mellett is, addig egy dió vagy cseresznyefa nagyobb helyet igényel magának.

A pergolára felfuttathatunk kivit vagy szőlőt, és az erkélyre ültethetünk dézsába kisebb törpe gyümölcsfákat. Ne felejtsünk el, hogy a nagyobb gyümölcsfák metszéséhez már szükségünk lesz létrára, így a kerti munka is több lesz velük, míg a kisebb fákat már közepes kertbe is ültethetjük. A nagyobb fának 30-50 nm-re van szükségük, míg a kisebb gyümölcsfáknak elég 5-15 nm is.


Amikor gyümölcsfára gondolunk, engedjük szabadjára fantáziánkat és keressünk olyan gyümölcsöket is, amelyek kissé eltérnek a megszokottól. Ültethetünk kertünkbe mogyoró bokrot, homoktövis bokrot, vagy bodzát. A bokrok és kerítés mellé telepíthetünk málna, szeder, vagy eper bokrot, míg a kisebb kertbe ültethetünk körte, vagy törpe almafát.

A köszméte, málna, ribizli, vagy a füge és kivi ma már számtalan méretben és fajtában kapható, gondozásuk egyszerű akár egy erkélyen is nevelhetjük őket dézsában.

Az almafák, körte és szilvafák nagyobb helyett és több gondozást igényelnek, de semmi sem ér fel a saját termesztésű gyümölcs élvezetével.

A gyümölcsfák nem csak hasznosak kertünkbe, de a virágzási idő alatt lenyűgöző látványt nyújtanak kertünkbe, és sok hasznos rovart csalogatnak hozzánk.

Forrás:Kert-varázs magazin

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Az idei évad második legnézettebb...

Tovább a cikkhez
Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Különleges élményben lehetett...

Tovább a cikkhez
Az univerzum középpontja

Az univerzum középpontja

Az univerzum középpontja

A DC Univerzum még csak...

Tovább a cikkhez
Egyszerű változtatással csökkenthető a gyerekek testtömeg-indexe

Egyszerű változtatással csökkenthető a gyerekek testtömeg-indexe

Egyszerű változtatással csökkenthető a gyerekek testtömeg-indexe

Szakemberek sora állítja,...

Tovább a cikkhez
7 szuper tipp, hogyan légy aktív az íróasztal mellett

7 szuper tipp, hogyan légy aktív az íróasztal mellett

7 szuper tipp, hogyan légy aktív az íróasztal mellett

Szakemberek arra figyelmeztetnek,...

Tovább a cikkhez
Minden étrendnél veszélyesebb a szívre a biznisz-étrend

Minden étrendnél veszélyesebb a szívre a biznisz-étrend

Minden étrendnél veszélyesebb a szívre a biznisz-étrend

A tipikus biznisz-étrend...

Tovább a cikkhez

Őszi tippek a tökéletes bor-sajt párosításhoz

Nem kell gyászolni a nyarat, hiszen a szeptember érkezésével végre beköszöntött a szüret és a borfesztiválok időszaka. Itt az idő, hogy elővegyük a féltve őrizgetett isteni borokat, válasszunk hozzá egy-két pikáns sajtot és lenyűgözzük a barátainkat!

Bővebben...:

Az illóolajok használata és alkalmazása ősszel..

A fűtés szezon közeledtével, és a hűvös idő beálltával elindul gyakorlatilag a illóolaj szezon, illetve előtérbe kerülnek a különböző illóolajok és gyertyák.

Bővebben...:

Előzzük meg az őszi megfázásokat!

Itt van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már hűvösebb van.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...:

A cirkadián ritmusunk is befolyásolja a hízásunkat

fogyókúra

A túlsúly és az elhízás az Egyesült Államokban járványként terjed. Korábban már összefüggésbe hozták a problémát a szegényes étrenddel, sőt azt is megállapították, hogy a nap későbbi szakaszában történő étkezés szintén hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásához.

Bővebben...:

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...: