hétfő, 23 október 2017

Négy évszakos kerti kalendárium

Egy kert tervezése során nem árt, ha figyelembe vesszük a négy évszak szezonális növényeit, és az aktuális kerti munkákat.

 

A kert tervezését már télen, vagy kora tavasszal elkezdhetjük, majd tavasszal, amikor a fagyok már elmúltak neki is állhatunk a kertészkedésnek.

Nézzük melyik évszakban milyen kerti munkát érdemes levégezni!

Tavaszi kerti munkák:

A tavasz első és legfontosabb feladata az ágyások felásása, vagyis maga a talajlazítás. Ha már szépen kizöldült a kert, kezdjük el kigyomlálni a kertet, és ha szükséges szórjunk ki komposztot, vagy érlelt marha vagy más istállótrágyát.

Tavasszal ültethetjük az első virághagymákat, amelyek majd nyáron fognak kertünkben pompázni, ilyen pl. a dália, a kardvirág, és alstromélia, frézia.

Takarítsuk le a kerti utakat, javítsuk ki az esetleges hibákat, vagy azokat a helyeket ahol a téli fagy kárt tett az utakban.

Szedjük elő a kerti szerszámokat, tisztítsuk és élezzük meg ezeket, majd helyezzük üzembe az öntözőrendszert.

Ha idén szeretnénk új gyepfelületet kialakítani, tavasszal kell a fűmagot elvetni, vagy rendeljük meg a kertészetből a gyepszőnyeget, gyeptéglát. Még rügyfakadás előtt tavasszal végezzük el a gyümölcsfákon a lemosó permetezést, a cserjéket és sövényeket pedig metsszük formára.

Ne felejtsük el, hogy ha megvetéssel szeretnénk növényeket szaporítani kertünkbe, most kell elkezdeni fagymentes helyen a magok vetését, és palánták előnevelését.

Az időjárástól függően március és április végén már ültethetjük az idei zöldborsót, és néhány hidegtűrő növényt, de a muskátlival, és az egynyári növényekkel mindenképp várjuk meg a 15-18 fokos meleget, mielőtt kitennék őket a szabadba.

Nyári kerti munkák:

Nyáron tovább folytathatjuk a növények ültetését, és telepítését kertünkbe, május közepétől már ültethetjük a zöldség és fűszernövény palántákat, telepíthetjük az új évelő és egynyári virágokat a kertbe. Ne feledkezzünk meg a rendszeres gyomlálásról, kapálásról, és nyáron az erős tűző napsütésben csak kora reggel és késő délután öntözzük meg a növényeket.

A gyepet érdemes nyáron folyamatosan locsolni, és nyírni, így a fűszálak megerősödnek.

Az elnyílt virágokat folyamatosan távolítsuk el, mert így újabb virágzásra serkentjük a növényt, és május végétől a muskátlikat, egynyári növényeket, leandert és hibiszkuszt, petúniát, hetente egyszer öntözzük meg tápoldatos vízzel.

Őszi kerti munkák:

Ősszel a kert még tele van szebbnél szebb rózsákkal és későn virágzó növényekkel, ám ekkor már készülnünk kell a téli nyugalmi időszakra. Az ágyásokat még egyszer kapáljuk meg, szedjünk ki minden gyomot, és az üresen maradt ágyásokba szórjunk ki trágyát, vagy kezdjük el a zöldtrágyázást.

Jó alaposan csomagjuk el az öntözőrendszert télire, a szerszámokat és kerti fűnyírót is vigyük be téli szálláshelyükre.

Zárjuk el a vízvezetéket, mert az első erősebb fagy hatására könnyen széttörhet. Szedjük össze kertünkben a lehullott avart, faágakat, és növényi részeket, majd ezeket tegyük a komposztra, hiszen így jövőre remek humuszunk lesz a kerti növények számára.

Ha szeretnénk új cserjéket, fákat és évelő növényeket, rózsát, telepíteni kertünkbe, a kora őszi időszak a legmegfelelőbb erre. Gyűjtsük be a virágzó növények magjait, így jövőre gondoskodhatunk az új növényállományról, teljesen ingyen.

Késő ősszel kötözzük össze a tuják és oszlopos örökzöldek ágait, mert a télen leesett hó súlya alatt letörhetnek az ágak.

Végül az elnyílt és elszáradt egynyári virágokat is távolítsuk el a kertből, metsszük vissza az évelőket, a muskátlikat és mediterrán dísznövényeket, pedig vigyük télire egy fagymentes védett helyre teleltetni.

Téli kerti munkák:

A tél a kertész pihenő ideje, de azért ne felejtsük el rendszeresen megtisztítani a kerti járdát, és utakat, és a fagyra érzékeny cserjéket és fákat, valamint a rózsát takarjuk be avarral vagy földkupaccal, így védve a tövét a fagytól.

Fagymentes enyhébb időjárás esetén öntözzük meg az örökzöldeket, és tél végén metsszük meg a virágzó cserjéket, bokrokat.

Heti Facebook kérdésünk: Beszélgessünk! Te mivel védekezel ősszel a megfázás ellen? >>>>>>>>

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Október 16-án indult a TV2...

Tovább a cikkhez
Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Radics Giginek nehéz volt...

Tovább a cikkhez
Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

ByeAlex romantikus énjét...

Tovább a cikkhez
Így készíts szappant házilag

Így készíts szappant házilag

Így készíts szappant házilag

Eleged van a szintetikus...

Tovább a cikkhez
8 tipp a nőgyógyásztól, hogy elkerüld a hüvelyi fertőzéseket

8 tipp a nőgyógyásztól, hogy elkerüld a hüvelyi fertőzéseket

8 tipp a nőgyógyásztól, hogy elkerüld a hüvelyi fertőzéseket

Dr. Ahmed Ismail londoni...

Tovább a cikkhez
Melyik alvásszakasz serkenti a memóriát?

Melyik alvásszakasz serkenti a memóriát?

Melyik alvásszakasz serkenti a memóriát?

A vegetatív idegrendszer,...

Tovább a cikkhez

5 csodaszép színes őszi koszorú, készítsd el őket saját kezűleg

Ezekhez a szép őszi koszorúk elkészítéséhez kell némi kézügyesség és türelem, de megéri őket elkészíteni, mert remekül feldobják ősszel a bejárati ajtót.

Bővebben...:

Borkóstolás itthon ősszel!

Bár egyelőre csak a naptár szerint, de vészesen közeledik az ősz, ám érdemes kihasználni a nyár jótékony hatását ezen évszak első hónapjaiban is.

Bővebben...:

Az illóolajok használata és alkalmazása ősszel..

A fűtés szezon közeledtével, és a hűvös idő beálltával elindul gyakorlatilag a illóolaj szezon, illetve előtérbe kerülnek a különböző illóolajok és gyertyák.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...:

Szénhidrátszegény diéta titka

Szénhidrátszegény  diéta

A legtöbb diéta és fogyókúra alapja a szénhidrát csökkentése, így nem csoda, hogy a szénhidrátszegény diétát sok fogyni vágyó követi. A szénhidrátszegény diéta gyors és látványos eredményt hoz, ha te szereted a salátát, a húst, és a zöldségeket, könnyedén betartod majd a szénhidrát csökkentés szabályait.

Bővebben...:

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...: