Hatékonyság egy csepp természettel keverve

Ahogy az ősz, s vele együtt a hideg beköszönt, érkezik a megfázásos időszak is, rohanó világunkban pedig pont megbetegedni sincs időnk.

Szinte már előre nyugtázzuk, hogy egyszer-kétszer szobafogságra kényszerülünk majd, holott egyetlen pillanatot sem kell elveszíteni megfázás miatt… Inkább fel kell készülni a harcra! A titok a megelőzésben rejlik, és ha mégis megtörténik a baj, válasszunk olyan gyógyító szereket, amelyek a tudományt ötvözik a természet ihlette összetevőkkel.

Hiába tűnik a tél a legzordabb évszakunknak, a megfázásokat tekintve mégis veszélyesebb az ősz. A szeptemberi nappalokon még javában érezzük a nyár utolsó napsugarait, ám estére akár 10-15 fokkal is hűvösebb lehet, ami pillanatok alatt kihat szervezetünkre is. A köhögést és a megfázást pedig – pont ebben a különösen hajtós őszi időszakban – hajlamosak vagyunk félvállról venni, pedig később komoly szövődményei lehetnek. A nyári szabadságolások ideje lejárt, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy rosszul időzített betegség miatt napokra kiessenek a munkából, vagy éppen elszalasszák az iskola első heteit.

 

Úgy viszont sem dolgozni, sem tanulni nem lehet, hogy az orrukon nem kapunk levegőt, társaink figyelmét pedig éktelen hurutos köhögésünkkel vívjuk ki. Minden lélegzetet meg szeretnénk élni? Ez nem lehet olyan nagy kérés az élettől! Viszont ha már gyógyszerekhez kell nyúlni, akkor érdemes előnyben részesíteni azokat, amelyek a tudomány és a természet egyedi kombinációjával jöttek létre. De mikor mit használjunk?

Amikor érezzük, hogy kezd kitörni rajtunk a betegség, érdemes forró italporokhoz fordulni; ma már citrommal ízesített, szinte finomnak mondható fajtái is vannak. Alkalmasak láz és fájdalom csillapítására, vagy akár hurutos köhögésre is, de figyeljünk arra, hogy olyan italport válasszunk, amelynek cukortartalma minimális. Száraz köhögésre viszont hatásosabbak a szirupok és szopogatótabletták, ezek közül is a mézzel ízesítettek lehetnek a legalkalmasabbak a torok számára. Nem gyógyszerek, így bár gyógyító hatással nem rendelkeznek, de kellemes, hűsítő érzést adnak a toroknak a Wick torokcukorkák, amelyek mentolos változatát cukorbetegek is fogyaszthatják.

Orrdugulás esetén az eukaliptuszos orrspray mellett remek lehetőség az inhalálás is: felforralt vízhez adagoljunk mentolt vagy eukaliptuszt, törölköző a fejre, és már hajolhatunk is a jótékony gőz felé. Sokak örömére remek hír, hogy újra kapható Magyarországon az a gyógyszerkészítmény, amely mellkasra kenve segíti a könnyebb légzést, akár 8 órán keresztül, így egy teljes éjszakát is végigaludhatunk, nátha ide vagy oda, kipihenten ébredhetünk reggel.

A megfázás elleni küzdelem időszaka tehát elkezdődött. Az pedig, hogy milyen gyorsan győzünk a legszebb napokat is megkeserítő tünetekkel, csak rajtunk múlik. Legyünk tisztában a hatóanyagok erejével, és akár egy-két nap alatt túl lehetünk a betegség nehezén!

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

 

 

Amerikai túrótorta recept tejszínnel

Amerikában a túrótorta legalább olyan népszerű sütemény, mint a muffin. Bemutatjuk, hogyan készítik a tengerentúlon a túrótortát.

Bővebben...

Nagymama almás süteménye

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 cs. sütőpor, kevés só, 20 dkg cukor, 1 egész tojás, 15 dkg zsír (zsír helyett lehet 20 dkg margarin is) , 2 dl tejföl (tejföl helyett lehet tej is)+1 tojássárgája a tészta kenéséhez vagy tejföl.

Bővebben...

Soma: fénykoromban heti 5 pasim volt

Soma Mamagésa sosem a visszafogottságáról volt ismert, a Lakástalkshow ma esti adásában is őszintén kitárulkozik és tabuk nélkül mesél szexuális kalandjairól, kicsapongásairól. A VIASAT3-on futó műsorból továbbá az is kiderül, hogy költőnő barátnője, Karafiáth Orsi túlságosan is önző embernek tartja magát a családalapításhoz.

Bővebben...

Időutazással és szuperhősökkel érkezik a tavasz

Álmodoztál már arról valaha, hogy visszautazz az időben és megváltoztasd a történelmet? A VIASAT3 új sorozatával mindezt megteheted!

Bővebben...

5 dolog, amit soha ne tégy a könnyű fogyás érdekében!

Számos sikertelen diétán vagy túl? Úgy érzed, semmi nem használ, ezért ezúttal valami radikálisabb módszert szeretnél kipróbálni a gyors súlycsökkenés érdekében? Inkább ne tedd!

Bővebben...

Ha kihagyod ezt az étkezést, hízni fogsz!

Nem sikerül lefogynod? Kevesebbet eszel, mégis hízol? Lehetséges, hogy rosszul időzíted az étkezéseidet!

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Így tervezzünk fürdőszobát ügyesen

A fürdőszoba tervezésnél fontos a kényelem a praktika ám néhány ötlettel egyedivé is varázsolhatjuk ezt a helyiséget.

Bővebben...

Ezért ne együk állandóan az étrendkiegészítőket!

Mai világunkban, ahol tudjuk, milyen szennyezett levegőt szívunk be, s nem tudjuk, hogy pontosan milyen hatással vannak testünkre az étkezéssel bevitt vegyszermaradványok és adalékanyagok, igyekszünk minél többet tenni egészségünk megőrzéséért.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Nem mindegy hogy milyen és mennyi vitamint szedünk!

A vitaminokra természetesen szükség van jó egészségi állapothoz, de az orvosok egy új jelenségre figyeltek fel mostanában, mégpedig az étrend-kiegészítők túladagolására.

Bővebben...

10 természetes vitaminpótló növény!

A vitamin pótlása fontos szervezetünk működéséhez. Bemutatjuk a legjobb 10 természetes vitaminforrást,és gyógynövényt, amelyek különleges gyógyító hatással bírnak.

Bővebben...

A házimacskák hátráltatják a gyermek szellemi fejlődését?

A toxoplasmával fertőzött gyermekek rosszabb eredményt érnek el a kognitív funkciót vizsgáló teszteken.

Bővebben...

Hasznos trükkök és spórolási tippek lakáskereséshez

Az ingatlanpiaci boom nem csupán árban, de keresési lehetőségekben is erősödik. Ha vásárolnánk, ha bérelnénk, ma már percek alatt találhatunk potenciális lakást az interneten. Sőt, akár lakótársat is bele. Napjainkra olyan extra szűrési lehetőségek társulnak a kereséshez, hogy szinte már az alapján is indulhatna a szerződéskötés. Ennél azonban legyünk körültekintőbbek!

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!