Süssünk tepertős pogácsát

Gyors tepertős pogácsa Hozzávalók: 50 dkg tepertő, 2,5 dl tej, 1 dl tejföl, annyi finomliszt, amennyit felvesz, 1 zacskó sütőpor, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 egész tojás a pogácsák tetejére.

 

A tepertőt ledarálom, és hozzáadom a tejet, a tejfölt, a sót, a borsot és annyi lisztet, amennyit felvesz. Rugalmas, jól nyújtható tésztának kell lennie. Egy cipóba formálva folpackkal letakarom, és a hűtőszekrénybe teszem 1 órára. Ezután lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtom, és közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Sütőlemezre teszem, tetejét villával kissé kicifrázom, majd a felvert tojással megkenem. Előmelegített, forró sütőbe tolom, és erős lángon 15 percig sütöm. Ezután a lángot mérsékelve készre sütöm. Csak akkor szabad enni belőle, ha teljesen kihűlt.

Elkészítési ideje: kb. 45 perc (pihentetés nélkül).

 

Omlós tepertős pogácsa

50 perc, sütés nélkül

Nehézség: 2

40 dkg tepertő, 50 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 2 tojás, 2-2,5 dl tejföl, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 teáskanálnyi só.

A tepertőt ledaráljuk, az élesztőt apró darabkákra szétmorzsoljuk, és összekeverjük liszttel, 1 db tojással, sóval, borssal, tejföllel. Jól kidolgozzuk, 2 cm vastagságúra nyújtjuk, majd tetszés szerinti pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A sütőlemezt alufóliával kibéleljük, a pogácsákat egymástól egy centire elhelyezzük, és langyos helyen pihentetjük 20 percig. Ezután tetejüket felvert tojással megkenjük, és előmelegített, forró sütőben 20 percig sütjük.

 

Tepertős pogácsa, I.

165 perc

Nehézség: 2

Hozzávalók: 20 dkg tepertő, 35 dkg liszt, 1 dl tej, 2 dkg élesztő, 2 tojássárga, 2 evőkanál tejföl, 1 teáskanál só, csipetnyi törött fekete bors, a pogácsa tetejére 1 tojás

A langyos tejbe belekeverjük a szétmorzsolt élesztőt, majd felfuttatjuk. A lisztet összedolgozzuk a ledarált tepertővel, a felfutott élesztővel, a tejföllel, a tojássárgákkal, a sóval, a borssal, és addig gyúrjuk, amíg sima tésztát nem kapunk. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, és négyrét hajtva 30 percig pihentetjük. A hajtogatást összesen háromszor ismételjük meg, közben 30-30 percet pihentetve. Legutoljára a tésztát másfél-két centi vastagra nyújtjuk ki, majd kisebb pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Tetejét megkenjük a felvert tojással, és villával rovátkákat húzunk rá. Előmelegített forró sütőben közepes lángon pirosra sütjük.

 

Baracklekvár mézzel házilag készítve!

Elkészítése: Mosás után a teljesen érett sárgabarackot kisebb adagokban dobjuk forró vízbe, majd kb. fél perc múlva egy tésztaszűrő kanállal szedjük ki, és ha kissé lehűlt, rántsuk le a héját.

Bővebben...

Füstölt sajtos fűszeres makaróni, tepsiben sütve

Hozzávalók: 25 dkg makaróni, 25 dkg sovány darált hús (bármilyen fajta jó hozzá), 10 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, 2 tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 dl vörösbor, 1 kis doboz paradicsompüré, 1-1 teáskanál kakukkfű, bazsalikom, 10 dkg reszelt füstölt sajt.

Bővebben...

Részeges sütőtök torta recept

Hozzávalók 4 személyre: Töltelékhez: kb. 1 kg sütőtök, 2 evőkanál tej, 2 dl barnacukor, 2 tojás, fél-fél mokkáskanál só, őrölt bors, fahéj, szerecsendió, szegfűszeg, 0.3 dl whisky;

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Elájult a Sláger FM műsorvezetője

Egy hét után kidőlt a sorból Abaházi Csaba a 103.9 Sláger FM új reggeli műsorának műsorvezetője. A Class FM-től érkezett rádiós vasárnapról hétfőre virradóra lett rosszul. Az éjszakai órákban pár percre az eszméletét is elveszítette.

Bővebben...

Új címet és időpontot kapott Tom Cruise kartelles filmje

Eredetileg Mena lett volna a címe Tom Cruise nemrég elkészült filmjének, de most átkeresztelték American Made-re (kb. Amerikai gyártmány).

Bővebben...

A nevettetők korán halnak

A világ legjobb humoristái (stand up-osai) – mint például Kevin Hart, Amy Schumer, Jimmy Fallon, Chris Rock, Jerry Seinfield, Ricky Gervais és Eddie Murphy – korábban halnak, mint a vígjátékokban, illetve drámai szerepekben feltűnő filmszínészek.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Ha fogyni akarsz, egyél mandulát!

Naponta egy maréknyi mandula fogyasztása távol tartja az éhséget, és felváltja az egészségtelen ételekből származó üres kalóriákat. Sokunknak jelent nehézséget a kiegyensúlyozott étrend követése.

Bővebben...

A fülakupunktúra akár nyolc hét alatt lefogyaszthat

Egy friss kutatás során kiderült, hogy az elhízott résztvevők testtömegindexe akár hat százalékkal is csökkenhet a kéthónapos akupunktúrás kezelés hatására.

Bővebben...

Diétába kezdenél? A bélflórád megnehezítheti a dolgod…

Az újévi fogyókúra türelmetlenül várt hatása eltarthat egy darabig, a bélflórád mikroorganizmusai ugyanis lelassíthatják a kívánt fogyási folyamatot.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Milyen zavart okozhat a lányokban a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

Azok a lányok, akik idősebb kamaszlányokkal együtt járnak iskolába, közel kétszer nagyobb valószínűséggel rendelkeznek rossz testkép tudattal, és szenvednek szorongásoktól a testsúlyukkal és megjelenésükkel kapcsolatban.

Bővebben...

A boldogság nem végzettség kérdése

A magas iskolai végzettség nem járul hozzá törvényszerűen ahhoz, hogy boldogabb életet éljünk – derül ki egy friss brit kutatásból, amely a British Journal of Psychiatry című szaklapban jelent meg.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

A napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben

Az elsősorban a napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben.

Bővebben...

Adjunk gyermekeinknek több E vitamint!

Azoknál a gyerekeknél, akik sok E-vitamin tartalmú élelmiszert fogyasztanak, kisebb az esélye az ekcéma kialakulásának, állítja egy új, japán gyerekeket vizsgáló tanulmány.

Bővebben...

Figyeljünk a káliumszintre a fogyókúra során!

Gyakran nem is gondolnánk, hogy szervezetünk számára a káliumszint mennyire fontos, mivel a kálium szorosan együttműködik a nátriummal, így a magas nátriumszint, alacsony káliumszintet von maga után.

Bővebben...

Ezért nem kell mindig műteni a korai emlőrákot

A Brigham and Women Kórház (Boston, Egyesült Államok) munkatársai nem találtak különbséget a DCIS-es betegek túlélésében, akár volt műtét, akár nem.

Bővebben...

Ennél tovább ne várj, ha nagy családot szeretnél

Tudósok több mint 58 000 nő termékenységi adatait felhasználva olyan táblázatot készítettek, amely segíteni tud a nőknek abban, hogy eldöntsék, mi a legideálisabb időpont számukra a gyermekvállalásra.

Bővebben...

A tuberkulózis is lehet az oka a meddőségnek

Érdekes, de gyakorinak semmi esetre sem nevezhető esetre derült fény a közelmúltban. Egy harmincegy éves amerikai nő másfél évig hiába próbált teherbe esni, mikor is kiderült, hogy tuberkulózis okozta a problémát.

Bővebben...

Hétből egy embert érint a veszélyes „részeges ébredés”

Kutatók szerint csak Amerikában hétből egy embert érint az a fajta alvászavar, amikor az illető alvás után zavarodottan ébred, mintha részeg lenne, gyakran azt sem tudja, hol van, és súlyos esetben ilyen állapotban akár magában vagy környezetében is kárt tesz.

Bővebben...

Vajon tényleg szorosabb az anyák kapcsolata a gyerekkel, mint az apáké?

Mindegy, hogy a hirdetési piacról vagy a munkaerőpiacról van szó, egyelőre még mindig a nőkre tekintenek úgy, hogy különleges, szoros kötelékük van gyermekükkel, így rájuk nehezedik az elvárás, hogy több időt töltsenek az utóddal. De vajon van tudományos alapja ennek a társadalmi berögződésnek?

Bővebben...

Néhány tipp, hogy könnyebb legyen letenni a cigarettát

Léteznek bizonyos tippek, amelyek segítik a dohányzásról való leszokást. Ezek közül gyűjtöttük most össze a leginkább hasznosakat.

Bővebben...

A naponta szedett aszpirin csökkenti a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát

Bizonyítást nyert, hogy a naponta szedett kis dózisú aszpirin csökkenti a hasnyálmirigy daganat kialakulásának kockázatát – derül ki egy nemrégiben a Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention kiadványban megjelent kutatásból.

Bővebben...

Így éld túl az allergiaszezont!

Augusztus elején még javában tombol az allergiaszezon és sokan vannak, akiknek ez a nyár végével sem múlik el. Te is unod már az állandó tüsszögést, orrfolyást?

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!