péntek, 20 október 2017

Ezért kellene tisztában lenni szívünk teljesítményével

A legtöbb ember tisztában van azzal, hogy fontos, hogy a magasságát, a súlyát, a vérnyomását és a koleszterinszintjét érdemes rendszeresen megmérnie. Egyes szakemberek szerint a kardiorespiratikus fittség ennek a rutinellenőrzésnek ugyanígy szerves része kellene, hogy legyen.

A kardiorespiratikus fittség tulajdonképpen annak jellemzője, hogy miként teljesít szervezetünk testmozgás közben.

„Ez egy rendkívül fontos tulajdonság, hiszen azt mutatja, hogyan dolgoznak egységben a különféle szervek: a szív, a tüdő, az izomzat. Ha rendszeresen figyeljük ezeket az adatokat, kiszűrhetők a szív- és érrendszeri betegségek is. Ez legalább annyira fontos adat, mint az, hogy a betegnek van-e diabétesz-e, illetve dohányzik-e, magas-e a vérnyomása” – fogalmaz Dr. Benjamin Levine, a UT Southwestern Medical Center munkatársa.

A szakember szerint évtizedek kutatásai bizonyítják, hogy a az aerob testmozgás során nyújtott teljesítmény sokat elárul a szív egészségéről, ezért erre muszáj odafigyelni.

A legtöbbször futópadon vagy szobabiciklin kerül mérésre a kardiorespiratikus fitnesz, de a gyaloglás és a futás közbeni teljesítményt is lehet mérni. A modern online kalkulátorok segítségével maguk a páciensek is kaphatnak hozzávetőleges képet kardiorespiratikus egészségükről.

Heti Facebook kérdésünk: Beszélgessünk! Te mivel védekezel ősszel a megfázás ellen? >>>>>>>>

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Október 16-án indult a TV2...

Tovább a cikkhez
Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Radics Giginek nehéz volt...

Tovább a cikkhez
Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

ByeAlex romantikus énjét...

Tovább a cikkhez
Tévhit, hogy ez segít leszokni a dohányzásról

Tévhit, hogy ez segít leszokni a dohányzásról

Tévhit, hogy ez segít leszokni a dohányzásról

Az „e-cigiről” sokan állítják,...

Tovább a cikkhez
Ez a természetes gyógymód olyan hatásos stressz ellen, mint egyes gyógyszerek

Ez a természetes gyógymód olyan hatásos stressz ellen, mint egyes gyógyszerek

Ez a természetes gyógymód olyan hatásos stressz ellen, mint egyes gyógyszerek

Az Endocrinology szaklapban...

Tovább a cikkhez
Ezért érdemes növényi sajtot fogyasztani

Ezért érdemes növényi sajtot fogyasztani

Ezért érdemes növényi sajtot fogyasztani

A növényi sajtok nagyon...

Tovább a cikkhez

Házi praktikák az őszi megfázás ellen

őszi megfázás

A nagyszüleink sokkal ritkábban tettek látogatást orvosoknál: számukra az őszi megfázás, leginkább a betakarítási munkák következményeként megszokott volt; viszont kiesni nem volt szabad a munkából, így kénytelenek voltak felvértezni magukat a leginkább hatékony házi módszerekkel a gyógyulás érdekében.

Bővebben...:

Most esedékes a jácint hagyma ültetése!

A tavasz egyik legszebb virága a jácint amelyet most ősszel érdemes kertünkbe telepíteni.Eljött a jácint hagymák ültetési ideje!

Bővebben...:

Így erősítsük immunrendszerünket ősszel

Ősszel mindenkinek jobban oda kell figyelnie az egészségére, hiszen nehéz időszak ez mindannyiunk számára. Az őszi immunerősítő tippek neked is segítenek abban, hogy könnyebben viseld a rossz időt, a tömeget és a tanévkezdéssel járó megpróbáltatásokat.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...:

Szénhidrátszegény diéta titka

Szénhidrátszegény  diéta

A legtöbb diéta és fogyókúra alapja a szénhidrát csökkentése, így nem csoda, hogy a szénhidrátszegény diétát sok fogyni vágyó követi. A szénhidrátszegény diéta gyors és látványos eredményt hoz, ha te szereted a salátát, a húst, és a zöldségeket, könnyedén betartod majd a szénhidrát csökkentés szabályait.

Bővebben...:

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...: