Ötéves korunkra értjük meg, mit jelent felváltva végezni egy feladatot

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Azok, akik kisgyerekekkel foglalkoznak, pontosan tudják, milyen nehéz megértetni a legkisebbekkel, hogy miért kell megosztani a játékaikat másokkal, és miért kell nyugodtan várakozni, amíg ők következnek. Ugyanakkor most kiderült, hogy erről nem a gyerekek tehetnek, hiszen ötéves korunkig nem értjük, mit is jelent pontosan az, hogy felváltva csinálunk valamit.

 

A brit Warwicki Egyetem munkatársa, Dr. Alica Melis kutatásában arról ad számot, hogy fontos, hogy gyerekkorban megtanuljuk, hogyan oszthatjuk meg a játékokat társainkkal, és hogyan kell várnunk a sorunkra, hiszen egész életünkben lesz egy sor olyan feladat, amit másokkal felváltva végzünk.

Ez azonban egy olyan gyakorlat, ami komoly kollaborációt igényel: mentális munka van mögötte, amelynek során a gyereknek meg kell értenie, hogy nem feltétlenül minden kör kedvező számára, hosszútávon viszont ő is nyer, ha az adott feladatot felváltva végzi a társával, társaival.

A szakember és kollégái azt vizsgálták, hogy mi az a kor, amikor a gyerek megérti ezt a koncepciót. Ennek érdekében 96 három és félév és öt év közötti gyereket, illetve 12 csimpánzt vizsgáltak meg. A kísérlet során a gyerekeknek és a csimpánzoknak egyedül, illetve párban, egymással felváltva is kellett feladatokat végezniük.

 

Kiderült, hogy az ötéves gyerekek 99,5 százalékban sikeresen végezték felváltva a feladatokat, míg a 3 és fél éveseknél ez az arány csak 62,3 százalékos volt. A csimpánzok 3 és fél évesen hasonlóképp teljesítettek, mint a gyerekek, ötéves korukra sem voltak azonban következetesek, úgy tűnik, nem fejlődött ki náluk megfelelően, hogyan kell felváltva feladatokat végezniük.

Ezt olvastad már?

4-ből 1 gyermek nem tudja, hogy ebben a betegségben szenved

6 egészséges nassolnivaló gyermekünk számára

A dohányos szülő sokat árt gyermekének!

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Mandulás cérnametélt

Hozzávalók: 30 dkg cérnametélt, 15 dkg darált mandula, 4-5 evőkanál méz, 5 dkg vaj, só a tészta főzéséhez.

Bővebben...

Tejszínes gesztenyével töltött pulyka

Hozzávalók: 2,5 kg pulyka, 80 dkg gesztenye, 80 dkg sertéshús, 5 g törött bors, 3 db tojás, 2 dl tejszín, 15 dkg füstölt szalonna, 10 dkg zsír, só.

Bővebben...

Készítsünk joghurtos csokoládés kuglófot karácsonyra

A kuglóf igazi ünnepi sütemény, főleg ha finom csokoládét és joghurtot is tartalmazz. Hozzávalók: 35 cm kuglófforma, 50 g étcsokoládé, 350 g cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 250 g. Sütőmargarin, 5 dl natúr joghurt,

Bővebben...

A kistestvér nagy díja

Casey Affleck kezd felzárkózni a bátyjához: A régi város (Manchester by the Sea, hazai bemutató: február 23.) főszerepének eljátszásáért elnyerte élete első Golden Globe-díját!

Bővebben...

Tücsi súlyos sérülés miatt hagyta abba az atlétikát

A sportversenyek a Sláger TV sztárjait is lázba hozzák, ami nem is csoda, hiszen egykor ők is profi versenyzői karrierről álmodtak. Aryee Claudia, azaz Tücsi egy térdsérülés, Nagy Zsolt Leo pedig a tanulás miatt mondott le a versenyzésről, míg Pordán Petra egy véletlennek köszönheti, hogy nem lett belőle profi úszó.

Bővebben...

Robbie Williams augusztus 23-án Budapesten

Robbie Williams tegnap Londonban bejelentette régóta várt európai stadion turnéját. Jövő nyáron 18 országban összesen 29 showt ad, az első koncert 2017. június 2-án a manchesteri Etihad Stadionban kerül megrendezésre, Budapesten augusztus 23-án lép fel a Groupama Arénában.

Bővebben...

Sikeres fogyás, rásegítéssel!

Sajnos mindannyian tapasztalhattuk, hogy a testsúlyból határozottan nehezebb leadni, mint felszedni. Sőt, vannak helyek, ahonnan szinte lehetetlen…

Bővebben...

A nők 32, a férfiak 31 évesen fogynak a legkönnyebben

A nők számára a 32 éves kor a legideálisabb, ha fogyókúrázni szeretnének, míg a férfiak a jelek szerint 31 évesen adják le a fölösleges kilóikat a legkönnyebben.

Bővebben...

7 súlyos hiba, amivel gátolod a fogyókúra sikerét

Ha fogyni szeretnénk, gyakran teszünk olyan logikusnak tűnő dolgokat, melyekről azt gondoljuk, segítik a súlycsökkenést, pedig valójában nem a fogyáshoz, hanem inkább súlyunk gyarapodásához járulnak hozzá.

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

Nők és férfiak mást tartanak megcsalásnak

Egy a Sexual & Relationship Therapy című lapban közzétett tanulmány lerántja a leplet arról, mit is értenek valójában a férfiak és mit a nők a hűtlenség fogalma alatt.

Bővebben...

Ezt csinálja az agyunk, míg alszunk

Agyunk alvás közben is aktív, sőt, a legtöbb ember még öntudatlan állapotban is tud szavakat csoportosítani.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A B 12 vitamin megelőzi a hasfájást a babáknál!

Tudósok felfedezték, hogy ha a terhesség korai szakaszában a B12 vitamin szintje kellően magas az anyában, akkor háromszor nagyobb esélye van arra, hogy csendes, nyugodt gyermeke fog születni.

Bővebben...

Segíthet az asztma kezelésében a D-vitamin

A napfényben töltött idő hatással van az asztmások állapotára az immunrendszer változásának révén  – derül ki egy friss kutatásból, amelyet a londoni King’s College csapata végzett. Az eredmények alapján az alacsony D-vitamin szint a panaszok súlyosbodásához köthető.

Bővebben...

A C vitamin hatása és fontossága!

A Nagy Földrajzi Felfedezések idején a hajósokat különös „nyavalya” gyötörte. A tünetegyüttes fáradékonysággal kezdődött, majd fogínyvérzés kíséretében „össznépi” foghullatás kezdődött.

Bővebben...

Miért nem virágzik a karácsonyi kaktusz?

A téli hónapok egyik sláger növény a virágüzletek és kertészetek polcain a karácsonyi kaktusz, amely valójában egy pozsgás növény. Ám gyakran a megvásárlás után, amikor hazavisszük a növényt virágzó állapotban, szinte pár nap alatt a bimbók leesnek, és a növény elpusztul. Ismerkedjünk meg ennek a különleges növénynek a gondozásával és tartásával.

Bővebben...

Karácsonyi pityókás liba

Hozzávalók 6-8 személyre: 1 liba (kb. 4 kg-os), 1.5 dl sherry (vagy Tokaji), 1 dl Madeira (vagy vörös desszertbor), 1 fej fokhagyma, 2 evőkanál rétesliszt, 2 babérlevél, só, bors.

Bővebben...

Ilyen hatással van ránk az omega 3 zsírsav tartalmú étrend

A Johns Hopkins Egyetem munkatársai szerint az omega-3 zsírsavakban gazdag étrend (főként halak és tengeri állatok fogyasztása) csökkenti az időskori sárgafolt-degeneráció kialakulásának kockázatát.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!