Ezen a héten már bizonyosságot nyertünk arról, hogy kisbabát várunk, hiszen ekkor már egy hete késik a menzeszünk, és a terhességi tesztek is pozitívak lettek.

A terhesség hatodik hete különleges élményt rejt a kismamák számára, hiszen ekkor az ultrahangon, ha szerencsénk van, már láthatjuk a babánk szívverését.

A terhesség 7. hetében már testünk jelzi a hormonális változásokat, elképzelhető hogy néha megszédül, vagy elgyengül a kismama, és ezen a héten már jelentkezhet a reggeli émelygés és rosszullét is.

A Gyerekgyógyászok Amerikai Akadémiája ismét megerősítette azon ajánlást, miszerint a csecsemő hat hónapos koráig a kizárólagos szoptatás a legmegfelelőbb táplálási mód, amit szilárd táplálékkal kiegészítve egészen egy éves korig javasolt folytatni.

Az inszemináció a mesterséges megtermékenyítés egyik eljárása, legtöbbször a meddőségi kezelés során az első vagy a második lépés. Az eljárás tulajdonképp egy mesterséges spermafelhelyezés szakszóval: intrauterin inszemináció (IUI).

 

Bár még javában dübörög a nyár, vészesen közeledik a tanévkezdés. Ezzel párhuzamosan pedig sok szülő kapkod a levegő után, hiszen bár úgy tűnik, gyermekük még csak most kezdte az óvodát, szeptembertől mégis az iskolapadba fog ülni.

 

Napról napra hűvösebbek a reggelek, sötétebbek a délutánok, egyre több zsebkendő fogy, ezzel párhuzamosan pedig nő az óvodai és iskolai hiányzások száma. Miképp erősítheted csemetéd immunrendszerét? Milyen praktikákat tudsz bevetni, miben van a legtöbb vitamin? A november 17-19. között megrendezésre kerülő BabaMama Expo és KidExpo csapata Almásy Katalin természetgyógyászt és dr. Sigmond Anikó gyermekorvost kérdezte az őszi-téli betegségek hatékony megelőzéséről.

Amikor a kórházban kezedbe kapod a kisbabádat a szülés után, mindamellett, hogy az egyik legnagyobb csodát élheted át, ami egy nőnek adatik élete során, sok-sok újdonsággal is kell szembesülnöd.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

Az elmúlt hatvan évben a nyugati kultúrában drasztikusan csökkent a fehérjefogyasztás aránya, ami a dietetikusok szerint az elhízás egyik fő okává vált a modern társadalmakban. Az Atkins-diéta sikere nem véletlen, mivel nagy hangsúlyt fektet a bőséges fehérjebevitelre. Azonban fontos figyelmet fordítani arra, hogy a tápanyagbevitelünk kiegyensúlyozott legyen.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.