Íme a ragyogó smaragdzöld pázsit titka

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

A hobbi kertészek közül sokan gondolják, úgy hogy a füvesítés a világ legegyszerűbb feladata, míg mások bele sem mernek kezdeni, inkább szakemberre bízzák ezt a munkát. Pedig ha odafigyelünk és betartunk pár szabályt, mi magunk is telepíthetünk smaragdzöld gyepet a kertünkbe!

De az így kialakított gyepfelület, már nyár elejére sárgul, szárad, és a nyári csapadékmentes időszakban gyorsan kipusztul. Aki szép smaragdzöld pázsitot szeretne kertjében egész nyáron át látni, jó, ha kora tavasszal nekilát a munkának, amely a talaj előkészítéssel és az indítótrágya kiszórásával kezdődik.

Ha a már meglevő gyepet szeretnénk újra zölddé varázsolni, kezdjük el a gyepet átseprűzni, így szinte fellégeznek a fűszálak tavasszal.

 

A tavasszal elvetett fűmag sikere attól függ, milyen hőmérsékletet és nedvességet kap a fű, mielőtt beköszönt a nyári forróság. A tavaszi fűmagból gyakran 10-ből mindössze 3-4 mag kel ki, míg az ősszel elvetettek közül akár ennek a duplája is. A tavaszi fűmagvetést április végégig kell befejezni, hiszen ebben az időszakban a legtöbb a természetes csapadék kertünkbe, és a talaj sem tud még gyorsan kiszáradni.

A fűmagvetéshez fontos hogy figyeljük az időjárás előrejelzést is, hiszen a fűmagok akkor fejlődnek a legjobban, ha éjszaka már nincsenek fagyok, és nappal minimum 14-15 C fokot mutat a hőmérő.

Ha kész vagyunk a talajforgatással, és a tápanyag kijuttatásával, nekikezdhetünk a fűmagvetésnek. Az igazi kihívást a kicsírázott fű locsolása fogja majd jelenteni a kertész számára, hiszen tavasszal nagyon kell a locsolás mennyiségével vigyázni a zsenge fű esetében. Ha azt látjuk a kelés után, hogy a gyepen maradtak kisebb üres foltok, vagy területek, válasszunk egy gyorsan csírázó fűmagfajtát, és pótoljuk a hiányzó füvet.


A locsolás mellett talán az egyik legfontosabb feladatunk, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot jutassunk ki az adott területre, hiszen a tápanyaghiányos talajban a fű szintén sárgul, és a nyár végére kiszárad. Az a gyepfelület, amely a megfelelő tápanyagot kapja meg a talajból, ellenállóbb lesz a szárassággal és a betegségekkel szemben is.

Ma már minden nagyobb kertészeti áruházban kapható istállótrágya, komposzt, vagy a műtrágya számtalan változata.  Szerves trágyát, mindig a pihenő időszakban juttassunk ki a területre, ez lehet az ősz vége, vagy kora tavasszal. A műtrágyákat a gyártók ma már egyes növénycsoportokra keverik be, így a gyepre is számtalan termék közül választhatunk.

Tavasszal válasszunk indító műtrágyát, amely a fű növekedését serkenti, majd nyáron a fenntartó trágyákat jutassuk ki a gyártó által meghatározott időszakban és mennyiségben. Akárcsak a mai mosószereknél, itt is van granulátum, vagy folyékony változat, és az árban is elég nagy az eltérés, mindenki saját tapasztalati alapján választja ki a neki tetsző terméket.

Nagyon fontos hogy pontosan betartsuk az adagolás és a kijuttatás idejét is, hiszen ha pl. februárban a hó olvadása után nyakon öntjük a pázsitot egy tömény műtrágyával, az gyorsan pusztulásnak indul.

A fűmagvetés során 1 négyzetméterre, kb. 4 dkg magot kell számolni, de természetesen itt is érdemes elolvasni a gyártó által javasolt mennyiségét, hiszen a fűmagok között is számtalan fajtával találkozunk, nem mindegy, hogy golfkeveréket, szárasság tűrő, vagy sportkeveréket választunk. Ma már az árnyékos kertbe, külön árnyéktűrő fűmagot, a napos területre pedig szárasság tűrő fűmagot vethetünk, de soha ne keverjük össze a különböző fajtákat egymással.

Amikor kiszórjuk az adott mennyiségű fűmagot a talajra, a gereblye hátuljával kissé döngöljük a magokat a talajba, így biztosítjuk a magok csírázást, és a madarak sem fogják a fűmagot felcsipegetni.

A locsolás során figyeljünk arra, hogy a víz egyenletesen jusson ki az adott területre, mert ha egy részen megáll a víz és ott nem tud elfolyni, a fű ott nem fog kikelni, míg máshol a szárasság miatt nem tud csírázásnak indulni. Ha nagyobb területen szeretnénk pázsitot telepíteni, jó, ha beszerzünk egy locsoló berendezést is, amely adott időben, adott mennyiségű vizet juttat ki rendszeresen a gyepre, így elkerülhető mind a túllocsolás, mind a szárasság.

Tehát a fűmag vetés három legfontosabb pontja, a megfelelő talaj előkészítés, a megfelelő tápanyag utánpótlás, és a rendszeres locsolás.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Mézes lekváros tészta mákkal bolondítva

Hozzávalók: 25 dkg kockatészta, 30 dkg darált mák, 3 dl tej, 5 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 3 evőkanál méz, 2-3 evőkanál sárgabaracklekvár, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só a töltelékhez és 1 teáskanál só a tésztához.

Bővebben...

Így készül a szilvás gombóc házilag

Sok féle gombóc létezik, de a klasszikus szilvás gombócnál nincs finomabb! Felejtsük el a bolti mirelit gombócot,és készítsünk el házi tésztából.

Bővebben...

Készítsünk gofrit reggelire

A gofri hazánkban is egyre népszerűbb tészta, amely reggelire, vagy akár vacsorára is elkészíthető! Íme, 9 remek gofri recept variáció!

Bővebben...

Gáspár Lacival és Szabó Zsófival indul a Playback

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb televíziós formátuma, a Lip Sync Battle hazai kiadása december 2-től itthon is képernyőre kerül Az RTL Spike bemutatja: Playback Párbaj címmel.

Bővebben...

Az RTL Klub mutatja be a Saul fiát elsőként

Az idei Oscar-díj legjobb külföldi filmje, Nemes Jeles László Arany Glóbusz díjas alkotása, a Saul fia szeptember 24-én, szombat este kerül elsőként televíziós képernyőre, köszönhetően az RTL Klubnak.

Bővebben...

Legendás állatok legendás sikere

J. K. Rowling nem tud hibázni: a Harry Potter-féle varázsuniverzumba visszavezető új film, a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them, már a mozikban) – nem is meglepő módon – óriási siker az egész világon.

Bővebben...

5 tipp, ami hízókúrához és fogyáshoz is hasznos

Mik lehetnek egyaránt hasznosak hízó- és fogyókúrához? Ha azt hisszük, hogy olyan nagy különbség van a két cél között, tévedünk.

Bővebben...

Gyümölcsöstál a karcsúság titka

Azok a nők, akik teli gyümölcsöstálat tartanak a konyhapulton, csaknem 6 kilogrammal könnyebbek – derül ki egy friss kutatásból. A Cornell Egyetem munkatársai 200 amerikai háztartásban fotózták le a konyhapultot, majd lemérték az ott élő nők súlyát.

Bővebben...

Ezért veszélyes az Atkins-diéta és más, fehérjedús étrend

Amerikai kutatók szerint a túl sok fehérje fogyasztása a középkorú emberek számára ugyanolyan veszélyes lehet, mint a dohányzás.

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

Ivóvíz: lehet túl sok a jóból?

A dehidráció az állóképességi sportot űzők ősellensége, és ezt mindenkinek, aki a vasárnapi New York City Marathonon indult, jelen volt a gondolatai között.

Bővebben...

Felejtsük el az aszpirint, a jóga gyógyítja a fejfájást

Amerikai kutatók azt vizsgálták, mennyire hatékonyak a kiegészítő kezelések olyan problémák esetén, mint amilyen pl. a nyaki fájdalom, az osteoarthritis, a fibromyalgia és a migrén. Kiderült, hogy a jóga, a tai chi, az akupunktúra, a masszázs, a relaxáció mind hatékony kezelési módnak számít.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

7 súlyos betegség, melyeket a folsav-hiány okozhat

A folsav, vagy más néven B9-vitamin fontosságáról főként a várandósság kapcsán hallunk. A kismama megfelelő folsav bevitele valóban nagyon fontos, hiszen folsav hiányában a fejlődő magzat velőcsöve nem záródik be rendesen.

Bővebben...

Miért van szükségünk antioxidánsokra?

Manapság egyre többet hallunk az antioxidánsok csodatevő erejéről, de vajon mik is azok az antioxidánsok és miért van szervezetünknek oly nagy szüksége ezekre?

Bővebben...

Nem mindegy hogy milyen és mennyi vitamint szedünk!

A vitaminokra természetesen szükség van jó egészségi állapothoz, de az orvosok egy új jelenségre figyeltek fel mostanában, mégpedig az étrend-kiegészítők túladagolására.

Bővebben...

Az alkohol és a gyógyszerek hatása bőrünkre!

A legtöbb nő nem is tudja, hogy az alkohol és a különböző gyógyszerek a bőrükre is hatással lehetnek, és ez hamar meglátszik a külvilág számára is.

Bővebben...

Hetente követeli halálos áldozatait a bőrrák a magas napfény-expozíciónak kitett dolgozók között

A bőrrák egy súlyos, rosszindulatú daganatos betegség, mely a rákos megbetegedések 40 %-át teszi ki. Különböző fajtáinak közös jellemzője, hogy az UV-sugárzásnak kitett bőrfelületeken jelennek meg leggyakrabban. A megbetegedések számának szaporodása összefüggésbe hozható az ózonréteg elvékonyodásával és a megváltozott napozási, szoláriumozási szokásokkal egyaránt.

Bővebben...

Hogyan edzhetünk biztonságosan szmogban?

A tudósok már arra is találtak megoldást, hogy mit tegyenek a gyalogosok és a biciklisek szmog idején, hogy a testmozgás áldásos hatása érvényesüljön, ugyanakkor a szmogos levegő belégzése mérsékelt legyen.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!