Így töltsük meg otthonunkat éltető energiákkal!

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Mindannyiunkat körbevesznek, és átjárnak azok az energiák, pozitívak és negatívak egyaránt, melyek hatással vannak életünkre, döntéseinkre. Minél több pozitív, éltető energiát gyűjtünk magunk köré, annál nagyobb a lehetőség arra, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet éljünk. Ezt az éltető energiát nevezi a feng shui csi-nek.

 

A feng shui 6000 éves múltra tekint vissza, gyökerei Kínába vezetnek. Alapvető célja, hogy segítse az embert abban, hogy olyan energiákban gazdag környezetet teremtsen maga köré, mely segíti céljai elérésében, a békés és teljes élet megvalósításában, a mindennapi gondokkal, feladatokkal való megküzdésben, és hogy összhangban, harmóniában éljen a körülötte lévő világgal. Csak ha így élünk, akkor lehetünk boldogok, sikeresek és szerencsések életünk során.

Ahhoz, hogy tökéletesen alkalmazni tudjuk a feng shui térrendezési szabályait, elveit, mélyebben bele kellene ásnunk magunkat a feng shui iskoláiba, s ha kedvet kapunk ehhez, hát tegyük is meg. Ám anélkül, hogy most alaposabban belemerülnénk a tanításokba, szeretnénk néhány ötletet adni a csi gyűjtéséhez.

 

Legtöbbünk számára az életünket behálózó energiák furcsa, megfoghatatlan dolgok, és nem is hiszünk abban, hogy ezek valójában hatással lehetnek életünkre. Ez egészen addig így van, míg egy feng shui tárgy megfelelő helyre való elhelyezése után valamilyen szerencsés fordulat be nem következik az életünkben. Lehet, hogy nem nagy dolog, csak egy apró változás, például egy lehetőség, amellyel esély nyílik egy szebb jövőre. A csi pontosan erre hivatott. Nem arról van szó, hogy máról holnapra gazdaggá tesz, hanem arról, hogy olyan plusz energiákat ad, melyek többlet lehetőségeket teremtenek számunkra, hogy jobban éljünk, elérjük céljainkat, fejlődjünk, megoldjuk gondjainkat, feladatainkat. És itt ne gondoljunk hihetetlen változásokra, melyeket otthon meg kell tennünk! Hiszen mi is a csi? A csi maga a napfény, a tiszta víz, a tiszta levegő, az erdő, de csi-t gyűjtenek otthonunkban az élő virágok és a szobanövények is.

A csi ellentéte a sá, mely akadályozza a felemelkedésünket. Sá a piszok, a por, a szemét, a káros sugárzások, a füst, a mérgező gázok és a száraz virág. Igen, utóbbit is ide soroljuk, mert míg az élő virág, de még a művirág is gyűjti a csi-t, a száraz virág halott, ezért ártalmas számunkra.

Azért kell otthonunkat tisztán, rendben tartani, hogy a káros sáktól megszabaduljunk, s minél több növénnyel, jó levegővel körbevenni magunkat, melyek feltöltik a szobát éltető energiával. Az élő növényekkel csak az a baj, hogy éjszaka szén-dioxidot lélegeznek ki, ami mérgező gáz, ilyenkor sajnos, nem jó energiákat szórnak szét. Arra is ügyeljünk, hogy növényeinket ne lepje be a por, tartsuk tisztán őket.

A növényeken kívül még számos olyan szép kiegészítőt beszerezhetünk, melyek vonzzák a csi-t. Ilyen például a szélcsengő, melynek elhelyezésére különös gondot kell fordítani. Csak olyan helyre tegyük, ahol a szél bele tud kapni, ezért általában a szobába bentre nem javasolt, csak az ablakba, az erkélyre, vagy a kertünkbe.

A feng shuiban a víz a gazdagság szimbóluma, minden, ami vízzel kapcsolatos, szintén gyarapítja az éltető energiákat. Egy akvárium jó választás, különösen, ha halak is vannak benne, mert ezek a kis állatok is vonzzák a csi-t, ráadásul a bajokat is elhárítják, így tarják a kínai emberek. De a szobai csobogók – mindegy, hogy kicsik vagy nagyok - szintén ilyen célt szolgálnak, és igazán kedveltek, mert otthonunk csodás díszei lehetnek. Itt sem mindegy azonban, hová tesszük, a legmegfelelőbb hely számára otthonunk délkeleti oldala, mert ez gazdagság területe. Különös, de a szökőkutak kihelyezésével már nem egy ember úgy érezte, hogy valóban jó szerencse állt melléje, s anyagilag fellendült az élete.

De ha nem vágyunk a víz csobogására, akár egy vízpartot ábrázoló képet is kitehetünk a falunkra, mert ez is a jólétet jelképezi.

A kristályból készült tárgyak szintén gyűjtik a csi-t, egy váza, egy gömb, egy csillár vagy egy napos helyre kilógatott kristály nem csupán a nap sugarait szórja szét a lakásban, hanem az éltető energiákat is.

Persze nem csupán szépséges kiegészítőkkel vonzhatjuk magunkhoz az éltető energiákat, hanem bútoraink helyes megválasztásával is. A lekerekített, íves formák mentén is csi szabadul fel, míg az éles, hegyes bútorsarkok gátolják a jó energiákat. A feng-shui ősi megállapítása, hogy a patkó alakú képződmények gyűjtik a csi-t, a természetben például ilyen egy patkó vonulatú hegy. Otthonunkban ezt a szerepet egy patkó alakú fotel, asztal vagy ülőgarnitúra töltheti be, melynek közepén gyűlik össze a csi, s oda ülve egyúttal mi is feltöltődünk.

A feng-shui tanításaiban lehet hinni vagy kételkedni, de a legjobban akkor járunk el, ha kipróbáljuk, s magunk győződünk meg arról, hogyan hat a térrendezésnek ez az ősi filozófiája az életünkre. Ne feledjük, hogy ha betartjuk az útmutatásokat, attól még nem leszünk sem gazdagabbak, sem boldogabbak. A csi nem erre való. De olyan plusz energiákat ad, melyek megsokszorozzák lehetőségeinket arra, hogy valóban jobban éljünk.

Szerző: Jáksó Nóra

 

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

3 variációa rakott krumplira

A rakott krumpli, szinte minden családnál rendszeresen szerepel az étlapon. Ám ha néhány hozzávalót megváltoztatunk, máris egy különleges étel kerül az asztalra. Íme 3 egyedi rakott krumpli recept.

Bővebben...

Így készül a stíriai metélt

Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 15 dkg rétesliszt, 4 egész tojás, 2,5 dl tejföl, 10 dkg mazsola, 6 dkg vaj vagy margarin, 3 evőkanál porcukor, fél citrom reszelt héja, 1 teáskanál vaníliás cukor, csipetnyi só, kevés zsemlemorzsa.

Bővebben...

Az Érkezés óriási siker

A makacsság kifizetődő. Eric Heisserer forgatókönyvíró több mint 10 évvel ezelőtt látott neki, hogy egy különös hangulatú, alig tíz oldalas sci-fi novellából nagyjátékfilmet írjon.

Bővebben...

Trónok harca Új fotók az HBO nagysikerű sorozatának 7. évadához

Július 17-én, az amerikai premierrel egy időben az HBO GO-n és az HBO-n is folytatódik napjaink legnézettebb, az Emmy történetének legtöbbet díjazott fantasy sorozata, a Trónok harca.

Bővebben...

Fogyni szeretnél? Egyél szőlőt!

A szőlőfogyasztástól sok fogyókúrázó ódzkodik, mondván, túl sok cukrot tartalmaz, de a legújabb kutatások szerint napi egy marék szőlő akár a fogyást is elősegíti, és nem mellékesen a szexuális életünkre is pozitív hatással lehet.

Bővebben...

Barna rizzsel gyorsabban fogyunk

Amennyiben szeretnénk megszabadulni néhány plusz kilótól, érdemes a fehér rizst barnára váltani. Ez olyan komoly segítséget jelent a diétában, mintha naponta harminc percen át tempósan gyalogoltunk volna.

Bővebben...

Mind különlegesek vagyunk!

 

Készíts magadról egy képet, töltsd fel Instagramra, használd a #legszebbszemek, #legszebbarc, #legszebbszaj hashtag valamelyikét, valamint a @dm_magyarorszag taget, és nyerd meg a L’Oréal Paris szépségnapot!

A játék időtartama: 2017.03.30 – 04.23.


 

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Kerti fűféle a kínai tollborzfű

A kínai tollborzfű (pennisetum alopecuroides) egy dézsában is nevelhető évelő díszfű, amely augusztustól októberig virágzik kertünkben, erkélyünkön.

Bővebben...

A kamélia gondozása és ültetése!

A kamélia (Camellia sinensis) eredetileg Japánból és Kínából származik, egy gyönyörű örökzöld cserje, amely fényes sötétzöld leveleivel és lenyűgöző elegáns virágaival kápráztat el minket.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Itt a tavasz, irány a kertészet!

 

Itt a tavasz, egyre gyakrabban süt ki a nap, irány a kertészeti áruház, ahol szebbnél szebb növények várnak ránk. Bár még az idő csalóka, lassan elkezdhetjük beszerezni az idei új növényállományt, kezdődhet a magvetés, és a kert felélesztése.

Bővebben...

A nagy fűnyíró körkép!

A fűnyíró gép minden kertésznek hatalmas segítséget jelent a kerti pázsit gondozásánál, ám a mai hatalmas választékban gyakran elveszünk.

Bővebben...

A terhesség első heteiben a legkárosabb az alkohol

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a terhesség első heteiben történő alkoholfogyasztás tartós károsodást okozhat a még meg sem született gyermek egészségében.

Bővebben...

Jó kedvre derít minket a sajtfondü

Rosszkedv esetén érdemes sajtfondüt fogyasztani, hiszen a gyakran társaságban mártogatott csemege rengeteg cinket és B12-vitamint tartalmaz.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!