Itt a tavasz, csicseregnek a madarak, nyílnak a virágok, balzsamos a levegő. Nincs is jobb időpont ennél a nyílászárók állapotának felmérésére, és ha kell, cseréjére. Persze erre sokan felkapják a fejüket, mondván miért éppen tavasszal? Íme, néhány erőteljes indok!

Első pillantásra, különösen gyakorlat, tapasztalat hiányában úgy tűnhet, hogy a sikeres falfestésnek egyetlen komponense van, vagy legfeljebb kettő: a kivitelező, és persze maga a falra felvitt anyag. Ha mindkettő stimmel, akkor készen is van a remekmű. Ám azért ennyire nem egyszerű a képlet, mindenképpen megéri mélyebben is belemenni a részletekbe. Íme, néhány jó tanács, amiknek a megfontolásával zsebre vágható és falra festhető a siker!

Hát persze, hogy az infrafűtéssel. Ennek a beruházásnak a hatékonysága még mindig sokak számára rejtély. Úgy döntöttünk, hogy ezen változtatunk! Ez az innovatív technológia ugyanis jelentősen hozzájárulhat életminőségünk emelkedéshez. Hogy miért? Mert nulla por- és szén-dioxid-kibocsátás jellemzi, ennek köszönhetően pedig jobb a levegőminőség a ház körül. De ide sorolhatjuk azt a tényt is, hogy a használatával pillanatok alatt felfűthető a leghidegebb helyiség is.

Többek között a dugulás megszüntetése sem áll távol a hölgyektől. Hiszen ez az olykor felbukkanó góc épp úgy megoldásra vár, mint mondjuk a háztartási munkálatok lerendezése, az ablakpucolás vagy a függönyök kimosása, vasalása és miegymás. A nők nem esnek kétségbe a probléma láttán, és az esetek jelentékeny százalékában teljes sikerrel zárják a próbálkozást.

Ezeket a lakberendezési hibákat ne kövesd el!

Egy új albérlet vagy lakás berendezése remek lehetőség arra, hogy az ember csillogtassa a kreativitását és kifejezze a személyiségét. Azonban ahogy minden kreatív dologban, itt is könnyű kapufát lőni, ami a költségeket, illetve kellemetlenségeket tekintve inkább már öngól. Ezért összeszedtünk pár gyakori hibát, hogy ne a saját bőrödön kelljen megtanulnod!

Négy belsőépítészeti trend, mely idén ősszel hódít majd

A Vivre.hu lakberendezési webáruház utánajárt, mik a legnépszerűbb dekorációs trendek magyar vásárlói körében, ha otthonfrissítésről van szó. A portál inspiráció után kutató látogatóinak visszajelzései alapján négy népszerű trendet azonosított be idén őszre, melyek megvalósításához most egy különleges kampánnyal is hozzájárul a vezető online lakberendezési és dekorációs webáruház.

Ezek a robotporszívók kényelmessé teszik a takarítást

Egyre többen keresik az okos funkciókkal rendelkező robotporszívókat hazánkban, ezért a Sencor három új terméket tesz elérhetővé ebben a kategóriában Magyarországon. „Mindegyik közös ismertetőjegyének tekinthető, hogy a lapos, kerek forma ellenére a sarkokat is könnyedén ki tudják tisztítani a szélső forgókefének köszönhetően.

Rengeteget spórolhatnak a társasházak, ha még most szigeteltetnek

Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. Ugyanis 2020. december 31-e után* már csak a „közel nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást. Magyarországon körülbelül 798 ezer ipari technológiával készült (panel) épület van.

Egyre többen keresik a hazai piacon az exkluzív külsővel rendelkező mikrohullámú sütőket, ezért az idén ötvenéves Sencor számos újdonságot mutat be ebben a szegmensben. „A Sencor legújabb mikrohullámú sütői egytől-egyig elegáns és letisztult megjelenéssel büszkélkedhetnek, mindamellett rendkívül sokoldalúak, hiszen akad köztük olyan, amivel akár grillezni is lehet” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor termékmenedzsere.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

Az elmúlt hatvan évben a nyugati kultúrában drasztikusan csökkent a fehérjefogyasztás aránya, ami a dietetikusok szerint az elhízás egyik fő okává vált a modern társadalmakban. Az Atkins-diéta sikere nem véletlen, mivel nagy hangsúlyt fektet a bőséges fehérjebevitelre. Azonban fontos figyelmet fordítani arra, hogy a tápanyagbevitelünk kiegyensúlyozott legyen.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.