Fehér függönyeink nem maradnak mindig olyan szépek, mint új korukban. Idővel és a környezeti hatások miatt szürkülnek, sárgulnak. Ha első gondolatod a hipó és más, radikális fehérítőszerek, akkor gondold át újra, mert ezek valójában csak sárgítani fogják a függönyödet. Van a fehérítésnek egyszerűbb és környezetbarátabb módja is!

Napjainkban kuriózumnak számít a nádtető, mely a régi parasztházak és gazdasági épületek jellegzetes tetőzete volt. Később a cseréptető és palatető háttérbe szorította. Egy nádtetős ház láttán az ősi paraszti világ hangulata köszön ránk, nem csoda, hogy örömmel keresünk fel olyan falvakat, ahol még megpillanthatunk ilyen házakat.

A hűtőt időnként le kell olvasztani, mivel a hűtő- és a mélyhűtőrész is jegesedik, és a jégréteg nem csak a teljesítményét csökkentheti a készüléknek, de az élettartamát is. A leolvasztásra a nyár a legtökéletesebb időpont, mert sokkal gyorsabban végezhetsz, még akkor is, ha ilyenkor nem csak jégtelenítesz, hanem ki is takarítod az egész hűtőt.

A nyár egy remek ürügy lehet arra, hogy kicsit felfrissítsük otthonunk dekorációját, hiszen ki ne szeretné éppen az adott évszakhoz illően kialakítani lakása díszítő elemeit. Az extrán kreatívak saját maguknak is készíthetik a különböző dekorációs elemeket, míg a kész termékeket kedvelők biztosan találnak kedvükre való díszeket a különböző lakberendezési boltokban, kézműves piacokon és egyéb helyeken. Cikkünkben elhoztuk kedvenc ötleteinket, amelyekkel a legtöbbet hozhatjuk ki az otthon töltött nyári időkből.

A takarítás rengeteg időt vehet el az életünkből, akár napi szinten. Ahol nemcsak egy vagy két felnőtt él a lakásban, hanem már gyerekek, esetleg háziállatok is vannak, ott bizony naponta kell egy alap takarítást eszközölni, mert nem tudunk annyira vigyázni a rendre és a tisztaságra. A megfelelő eszközökkel lényegesen lerövidíthetjük a lakás tisztántartására szánt időt – csak meg kell találni, mi az, ami praktikus.

A gyertyaöntés művészete többszáz évre nyúlik vissza. Míg a gyertyakészítést a múltban a kényszer szülte, addig manapság a szóban forgó tevékenység az egyik legnépszerűbb a hobbik kategóriájában. Megmutatjuk, miért.

Nincs is kellemesebb elfoglaltság, mint a kandalló komfortos melegénél mulatni az időt egy hideg téli napon. Nem meglepő e vágyunk, hiszen a tapasztalat is azt mutatja, az időjárás zordabbá válásával mi, emberek ösztönösen és szívesen húzódunk be a meghitt, privát kis kuckónkba.

A havi kiadásaink egyik legnagyobb részét az élelmiszerek jelentik. Ám a konyhában való spórolás közel sem jelenti azt, hogy rizsen és babon kell tengődnünk. Számtalan módon spórolhatsz a konyhában, ráadásul olyan tippeket adunk, melyek nem csak a takarékoskodásban, hanem az egészségesebb étkezésben is segítenek.

Az idő múlása elkerülhetetlenül változásokat hozhat, és ezekkel a változásokkal együtt számos új prioritás is megjelenhet. Például a konyha, amely egykor olyan jól szolgált minket, hirtelen hiányosnak tűnhet. A felújítás lehetőséget nyújt arra, hogy olyan konyhát hozzunk létre, amely megfelelő számunkra.

Környezettudatosan élni ma már nem trendiség, hanem kötelesség. A gazdaságos és fenntartható tényezők mellett azonban olykor nem egyértelmű, melyik választás a zöldebb megoldás. Georgina Wilson-Powell brit újságíró 12 éve kutatja a környezetkímélő élet gyakorlatias részleteit, hogy az otthonokban, munkahelyeken, illetve a hétköznapokban felmerülő kérdésekre okos, megalapozott és kiegyensúlyozott választ adjon.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

Az elmúlt hatvan évben a nyugati kultúrában drasztikusan csökkent a fehérjefogyasztás aránya, ami a dietetikusok szerint az elhízás egyik fő okává vált a modern társadalmakban. Az Atkins-diéta sikere nem véletlen, mivel nagy hangsúlyt fektet a bőséges fehérjebevitelre. Azonban fontos figyelmet fordítani arra, hogy a tápanyagbevitelünk kiegyensúlyozott legyen.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.