Steve Carell gyerekei szeretik Ron Burgundy legendáját

A híres Ron Burgundy legendája sztárja csak most engedte meg gyermekeinek, hogy megnézzék a filmet. Steve Carell csak nemrég engedte meg gyermekeinek, hogy megnézzék A híres Ron Burgundy legendája című filmjét. A színész már azt is eldöntötte, hogy az ennél sikamlósabb mozijaira még biztosan várniuk kell az utódainak.



A komikus gyerekei, a 12 éves Annie és a kilencéves Johnny, állítólag nagyon élvezték a vígjátékot, amit 2004-ben készített az apjuk. Az olyan felnőttesebb tartalmú komédiákra, mint A 40 éves szűz, azonban még várniuk kell. A nevettető elmondta – „Csak néhány hónapja nézhették meg A híres Ron Burgundy legendáját és nagyon tetszett nekik. Elég nehéz kitalálni, hogy mikor állnak készen valamire, ami ennél felnőttesebb. Még csak kilenc és tizenkét évesek, szóval azt hiszem várunk még a többivel.”

 


Carell azonban azt is elismerte, hogy valóságos hőssé tette az otthonában, amikor elvállalta, hogy megszólaltja a Gru címszereplőjét – „Ez egy olyan laza-apa dolog. Ha átjönnek a barátaik és mondhatják azt: Apa, csináld a hangot! Én meg azt mondom azon a hangon: Sziasztok, gyertek be! Nagyon könnyű lenyűgözni ilyesmivel a gyerekek barátait.”

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Hideg málnás túrótorta recept

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg kókuszos keksz, 8 dkg olvasztott vaj; a töltelékhez: 50 dkg tehéntúró, 2 evőkanál zselatin, fél citrom leve, 8 dkg cukor 3 dl habbá vert tejszín, 25 dkg málna lehet fagyasztott is, olaj.

Bővebben...

Bazsalikom mártásos csirkés spagetti

Hozzávalók: 250 g csirkemell, bőr és csont nélkül, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 4 l víz, só, 2 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál liszt, fekete bors, 300-400 g spagetti,

Bővebben...

Így készítsünk gesztenyével töltött pulykasültet

Egyre több családnál kerül a karácsonyi asztalra a gesztenyés pulyka. Mi most megmutatjuk hogyan készítsünk el egy egész pulykát, megtöltve finom illatos gesztenyével.

Bővebben...

Jön a Légió

A Fargo alkotójának új sorozata az X-Men univerzum egy hősének történetét mutatja be. A Légió 125 országban debütál egy időben a FOX műsorán, és már az amerikai vetítés után pár órával hazánkban is látható lesz.

Bővebben...

Nők, akiknek nem jelent kifogást a koruk

Egyre több olyan embert ismerhetünk meg a nagyvilágból, akik korukat meghazudtolva élik mindennapjaikat. Olyan idős emberek ők, akik nem mondanak nemet az életre, és élvezik az újabbnál újabb lehetőségeket.

Bővebben...

A régi város színésznője

Emlékezetes alakításokhoz nem kell sok idő. Ha az idei díjszezon esélyeseiről van szó, Michelle Williams neve mindenképpen szóba kerül.

Bővebben...

Így készítsd el a chia magot, amely egy igazi szuper food

Tudtad, hogy a chia mag az egyik legkisebb ehető mag a földön? Az azték zsálya néven is ismert chia növény Közép- és Dél-Amerikában őshonos.

Bővebben...

Új módszer az elhízás ellen: lufi a kapszulában, ami kitölti a gyomrot

Az Obalon nevű léggömbrendszer az eddigi kutatások szerint a túlsúlyos emberek esetében közel 7 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett, ami igazán előremutató eredménynek számít.

Bővebben...

Ne számold a kalóriákat, inkább csökkentsd a cukorbevitelt!

Sokan salátaevéssel és futópaddal próbálják megőrizni az egészségüket. A szakértők szerint azonban a cukorfogyasztás csökkentésével mérsékelhető a betegségek kockázata.

Bővebben...

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Hogyan kezeljük a pánikbetegséget és a pánikrohamot

Talán a depresszió mellett a másik jellemző újkori betegségünk a pánikbetegség. Rengeteg tévhit és pontatlanság kering róla, mégis a háziorvosok még mindig nehezen ismerik fel.

Bővebben...

Így tervezzünk fürdőszobát ügyesen

A fürdőszoba tervezésnél fontos a kényelem a praktika ám néhány ötlettel egyedivé is varázsolhatjuk ezt a helyiséget.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Vitaminok A.-Z.ig

A vitaminok és ásványi anyagok fogyasztása sokféle módon védi szervezetünket, és egészségünket. De nem mindegy hogy hogyan és mikor szedjük és főleg, hogy miből nyerjük a vitaminokat.

Bővebben...

Miért van szükségünk antioxidánsokra?

Manapság egyre többet hallunk az antioxidánsok csodatevő erejéről, de vajon mik is azok az antioxidánsok és miért van szervezetünknek oly nagy szüksége ezekre?

Bővebben...

10 természetes vitaminpótló növény!

A vitamin pótlása fontos szervezetünk működéséhez. Bemutatjuk a legjobb 10 természetes vitaminforrást,és gyógynövényt, amelyek különleges gyógyító hatással bírnak.

Bővebben...

Mexikói saláta

Ez a saláta hasonlít a klasszikus francia salátára, ám itt mexikói zöldség keveréket, és marinált paradicsompaprikát használunk fel.

Bővebben...

Hogyan hatnak a veszekedések a gyermek és szülei kapcsolatára?

A legfrissebb kutatás szerint a szülők közötti viták károsan befolyásolhatják a szülők és gyermekük viszonyát.

Bővebben...

Egészségesebbek, akik házi kosztot fogyasztanak

Azok az emberek, akik gyakran fogyasztanak otthon készített ebédet, kisebb eséllyel lesznek cukorbetegek, mint a házi koszthoz ritkábban jutók – tudjuk meg egy friss kutatásból, amely a PLOS Medicine című szaklapban került publikálásra. A lapszám témája a diabétesz megelőzése.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!