kedd, 22 augusztus 2017

Erre használd ki szülőként az iskolaszezont

Az iskolakezdés lehetővé teszi a szülők számára, hogy olyan edzéstervet állítsanak össze maguknak, ami belefér a családi időbeosztásba – hívja föl rá a figyelmet egy szakértő.

Íme a legegyszerűbb öregedés elleni recept

Úgy tűnik, a bölcsek kövét egy mindennapi apró döntésben kell keresni. Egy friss kutatás szerint ugyanis a hosszú élet titka, hogy sokat álljunk, ne üljünk huzamosabb ideig, mert az ülő életmód a kromoszómáinkat védő telomerek rövidüléséhez vezet.

Olcsó okoskesztyű fordítja le a jelnyelvet

Vezetek nélkül okoskesztyűt fejlesztett mérnökök egy csoportja, ami az amerikai jelnyelvet szöveggé formálja, és képes egy virtuális kéz kontrollálására, ami a konkrét gesztusokat utánozza. Az eszközt a szakemberek egyelőre „kesztyűnyelvnek” nevezik, és fő előnye, hogy költséghatékony eszköz.

Itt az első kutatás az étkezési zavarral küzdő nők szexuális életéről

Azok a nők, akik különböző étkezési zavarokkal küzdenek, hajlamosak érzelmileg zárni szex közben, vagy teljesen függetleníteni az aktust partnerüktől, mintha jelen sem lennének. A túlevésre hajlamos nők szervezetében szex közben több kortizol – stresszhormon – termelődik.

Nyári finom gyümölcssaláta recept

Jön a nyár, a jó idő, ilyenkor jólesik egy finom gyümölcssaláta, amely még egészséges is. Bátran variáljuk az szezonnak megfelelő gyümölcsöket. Mi most egy variációt mutatunk be, de bármelyik összetevőt más gyümölcsre is lehet cserélni, érdemes elkészíteni.

 

Hozzávalók: 1 kg tisztított déligyümölcs vegyesen (narancs, mandarin, banán, kivi stb., héjastól kb. másfél kg), 2 dl joghurt, 1 dl narancsszörp, 1 dl narancslikőr vagy triple sec, 1 teáskanál reszelt narancshéj, a díszítéshez 2 dl tejszínből vert kemény hab.

Előkészítés: 1 narancs héját finom reszelőn lereszelek, de ügyelek arra, hogy csak a sárga héja kerüljön a reszelékbe.  A gyümölcsöket meghámozom, és kis kockákra vágom. Mély tálba teszem. A narancsszörpöt a narancslikőrrel, a joghurttal, és a narancshéjjal összekeverem.

Elkészítés: a gyümölcsökre rálocsolom a joghurtos öntetet és összekeverem. A tetejét szépen feldíszítem, és hűtve kínálom.

 

Sikeres a Pappa Pia

Sikeres a Pappa Pia

Sikeres a Pappa Pia

Erre való a nyár! Az augusztus...

Tovább a cikkhez
Tévépremierekkel indul az ősz az AXN csatornáin

Tévépremierekkel indul az ősz az AXN csatornáin

Tévépremierekkel indul az ősz az AXN csatornáin

A Sony prémium saját gyártású...

Tovább a cikkhez
Ismét jön a Cápák hete

Ismét jön a Cápák hete

Ismét jön a Cápák hete

Egy hét, ami csak róluk...

Tovább a cikkhez
Így lehet belőled is hétköznapi hős!

Így lehet belőled is hétköznapi hős!

Így lehet belőled is hétköznapi hős!

Egy több mint 50 hétköznapi...

Tovább a cikkhez
Multitasking: biztos út az agyzsugorodáshoz?

Multitasking: biztos út az agyzsugorodáshoz?

Multitasking: biztos út az agyzsugorodáshoz?

Ha most épp sms-ezik, tévét...

Tovább a cikkhez
A méh- és darázscsípés kezelése házilag

A méh- és darázscsípés kezelése házilag

A méh- és darázscsípés kezelése házilag

Életed során talán veled...

Tovább a cikkhez

Hűsítsük magunkat a nyári forróságban tejjel!

Ezt várjuk egész évben, mégis mindenki óriási sóhajokkal nyugtázza: nagyon meleg van. Ebben a rekkenő hőségben különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel. Ilyenkor mindannyiunkban felmerül a kérdés: mivel is hűtsem le magam, mivel tudnék gyorsan felfrissülni?

Bővebben...:

Tipikus nyári betegségek, veszélyforrások

A nyár legmelegebb időszakában sajnos nem mindig csak a fürdőzés és napozás jut osztályrészül. Ilyenkor sajnos a néha kánikulai meleg, a sajátos étrend, nyári szabadidős tevékenységek olyan veszélyeket rejthetnek magukban, amikre jó előre felkészülni, amiket jobb elkerülni.

Bővebben...:

Így védekezzünk nyáron a bőrrák ellen!

Az olcsó, kényelmes és laza baseball sapkának és strandpapucsnak megvan a maga divatos bája.E tulajdonságaiknak köszönhetően nem hiányozhatnak a kamaszok, a szabadtéri sportok szerelmesei, a kertészek és bárki ruhatárából, aki hűsíteni próbálja magát az izzasztó nyári napokon.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

Dukan diéta lényege

Dukan diéta

A súlyfelesleg sok probléma gyökere, és erre nyújt megoldást a Dukan diéta. Lényege, hogy egy hosszú távon tartható, fokozatos életmódváltás segítségével ér el tartós fogyást, koplalás és jojóeffektus nélkül. Négy szakaszra bontható, és a táplálkozás mellett a mozgás is szerepet kap benne.

Bővebben...:

Itt a „pegán diéta”, ami egyesíti a paleolit és a vegán étrend előnyeit

pegán diéta

A pegán, azaz a paleo-vegán diéta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Hívei esznek húst és gabonát is, ám elkerülik a tejtermékeket és a glutént. Az étrendet Dr. Mark Hyman, az egyesült államokbeli Cleveland Orvosi Központ munkatársa nevezte el.

Bővebben...:

A fogyókúrás víz készítése otthon percek alatt

fogyókúrás víz

Készíts magadnak otthon fogyókúrás vizet percek alatt, amely nem csak finom, de a kilóktól is megszabadít téged. Ez a finom karcsúsító víz remek zsírégető, érdemes kipróbálnod!

Bővebben...:

Hogyan kell a napszúrást felismerni és kezelni?

Itt a nyár, sokat vagyunk a szabadban, mindenki próbálja a D-vitamin készleteit feltölteni és egy kis barnaságra szert tenni a napsugarak által. Eközben észre sem vesszük és már meg is történt a baj, a legjobb nyaralást is tönkreteheti egy napszúrás. De mégis hogyan kell a napszúrást felismerni és kezelni?

Bővebben...:

Dukan diéta lényege

A súlyfelesleg sok probléma gyökere, és erre nyújt megoldást a Dukan diéta. Lényege, hogy egy hosszú távon tartható, fokozatos életmódváltás segítségével ér el tartós fogyást, koplalás és jojóeffektus nélkül. Négy szakaszra bontható, és a táplálkozás mellett a mozgás is szerepet kap benne.

Bővebben...:

3 variációa rakott krumplira

A rakott krumpli, szinte minden családnál rendszeresen szerepel az étlapon. Ám ha néhány hozzávalót megváltoztatunk, máris egy különleges étel kerül az asztalra. Íme 3 egyedi rakott krumpli recept.

Bővebben...:

Almás fahéjas piskóta recept

Nem kell várni karácsonyig, hogy ünnepi hangulatod legyen, elég ha megsütöd ezt a finom almás fahéjas piskótát,amely máris az ünnep hangulatát adja vissza számodra.

Bővebben...:

Tejszínes csokoládés sütemény recept

Aki szereti a csokoládét, készítse el otthon, ezt a finom tejszínes csokoládés sütemény receptet, amely még a kezdőknek sem okoz gondot.

Bővebben...:

Vaníliás diós piskóta recept

Íme, egy finom mennyei piskóta, amely dióval és vanília pudinggal készül, és csoki darával díszítjük.Gyorsan elkészül, akár születésnapra is elkészíthető.

Bővebben...: