kedd, 22 augusztus 2017

Erre használd ki szülőként az iskolaszezont

Az iskolakezdés lehetővé teszi a szülők számára, hogy olyan edzéstervet állítsanak össze maguknak, ami belefér a családi időbeosztásba – hívja föl rá a figyelmet egy szakértő.

Íme a legegyszerűbb öregedés elleni recept

Úgy tűnik, a bölcsek kövét egy mindennapi apró döntésben kell keresni. Egy friss kutatás szerint ugyanis a hosszú élet titka, hogy sokat álljunk, ne üljünk huzamosabb ideig, mert az ülő életmód a kromoszómáinkat védő telomerek rövidüléséhez vezet.

Olcsó okoskesztyű fordítja le a jelnyelvet

Vezetek nélkül okoskesztyűt fejlesztett mérnökök egy csoportja, ami az amerikai jelnyelvet szöveggé formálja, és képes egy virtuális kéz kontrollálására, ami a konkrét gesztusokat utánozza. Az eszközt a szakemberek egyelőre „kesztyűnyelvnek” nevezik, és fő előnye, hogy költséghatékony eszköz.

Itt az első kutatás az étkezési zavarral küzdő nők szexuális életéről

Azok a nők, akik különböző étkezési zavarokkal küzdenek, hajlamosak érzelmileg zárni szex közben, vagy teljesen függetleníteni az aktust partnerüktől, mintha jelen sem lennének. A túlevésre hajlamos nők szervezetében szex közben több kortizol – stresszhormon – termelődik.

Nem úgy nézünk ki, ahogy hisszük

Nem árt vigyázni, ha legközelebb útlevélképet vagy profilfotót választunk magunknak, mivel egy friss kutatás szerint nehezen választjuk ki azokat a képeket, magunkról amelyek tényleg hasonlítanak ránk, míg a vadidegeneknek ez jóval könnyebben megy – tudjuk meg az ausztrál UNSW tanulmányából, amely a British Journal of Psychology-ban került publikálásra.

 

„Amikor személyesen találkozunk számunkra ismeretlen emberekkel, gyakran kell fényképes igazolvány segítségével igazolnunk magunkat. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen fotók vannak ezekben az okmányokban. Úgy tűnik, a legtöbb ember számára nehézséget jelent, hogy kiválassza magáról azt a fotót, amely a leginkább visszaadja a vonásait” – mondja a kutatástv vezető Dr. David White.

A kutatás során több mint 130 diák töltött le saját magáról képeket a Facebookról, majd osztályozta őket aszerint, hogy melyek hasonlítanak rá a legjobban, és melyek a legkevésbé. A résztvevőkről a folyamat során egyperces webkamerás videó készült, majd két fotó is született: egy mosolygós, és egy semleges arckifejezést mutató.

Ezután tizenhat résztvevő, akik nem ismerték a kutatás fókuszát, megnézte a felvételeket, majd szintén osztályozta a fotókat hasonlóság szerint, a leghasonlóbbtól a legkevésbé felismerhetőig. Ezután további hetvenhárom önkéntest arra kértek, hogy vegyenek részt egy online arcfelismerő teszten.

Kiderült, hogy a vadidegenek más képeket tartottak az alanyhoz hasonlónak, mint maguk az alanyok, és ami az igazán meglepő: az általuk választott képek jobb eredményeket értek el az online arcfelismerő teszteken is, mint azok a fotók, amelyeket az alanyok magukról választottak. További érdekesség, hogy azok a fotók, amelyeken az alanyok mosolyogtak, jobban szerepeltek a teszteken.

Sikeres a Pappa Pia

Sikeres a Pappa Pia

Sikeres a Pappa Pia

Erre való a nyár! Az augusztus...

Tovább a cikkhez
Tévépremierekkel indul az ősz az AXN csatornáin

Tévépremierekkel indul az ősz az AXN csatornáin

Tévépremierekkel indul az ősz az AXN csatornáin

A Sony prémium saját gyártású...

Tovább a cikkhez
Ismét jön a Cápák hete

Ismét jön a Cápák hete

Ismét jön a Cápák hete

Egy hét, ami csak róluk...

Tovább a cikkhez
Így lehet belőled is hétköznapi hős!

Így lehet belőled is hétköznapi hős!

Így lehet belőled is hétköznapi hős!

Egy több mint 50 hétköznapi...

Tovább a cikkhez
Multitasking: biztos út az agyzsugorodáshoz?

Multitasking: biztos út az agyzsugorodáshoz?

Multitasking: biztos út az agyzsugorodáshoz?

Ha most épp sms-ezik, tévét...

Tovább a cikkhez
A méh- és darázscsípés kezelése házilag

A méh- és darázscsípés kezelése házilag

A méh- és darázscsípés kezelése házilag

Életed során talán veled...

Tovább a cikkhez

A napkrémek mégsem hatásosak a bőrrák ellen

A napkrém használata a legújabb kutatás szerint nem jelent megbízható védelmet a bőrrák ellen. A mérföldkőnek számító új kutatás során azt vizsgálták, hogyan támadja az ultraibolya sugárzás a bőrt, és kimutatták, hogy a hosszú távú károsodást a napkrémek sem tudják megakadályozni.

Bővebben...:

Hogyan fogyjunk bele a bikinibe?

A legtöbb nő a nyár elején döbben rá, hogy egy kicsit fogyni kell, ha nyáron bikinit szeretne viselni a strandon.De nem mindegy milyen fogyókúrát választunk, hiszen a radikális fogyókúrák ugyan látványos és gyors eredményt adnak, de ez többnyire csak vízveszteség.

Bővebben...:

Így védekezzünk nyáron a bőrrák ellen!

Az olcsó, kényelmes és laza baseball sapkának és strandpapucsnak megvan a maga divatos bája.E tulajdonságaiknak köszönhetően nem hiányozhatnak a kamaszok, a szabadtéri sportok szerelmesei, a kertészek és bárki ruhatárából, aki hűsíteni próbálja magát az izzasztó nyári napokon.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

Dukan diéta lényege

Dukan diéta

A súlyfelesleg sok probléma gyökere, és erre nyújt megoldást a Dukan diéta. Lényege, hogy egy hosszú távon tartható, fokozatos életmódváltás segítségével ér el tartós fogyást, koplalás és jojóeffektus nélkül. Négy szakaszra bontható, és a táplálkozás mellett a mozgás is szerepet kap benne.

Bővebben...:

Itt a „pegán diéta”, ami egyesíti a paleolit és a vegán étrend előnyeit

pegán diéta

A pegán, azaz a paleo-vegán diéta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Hívei esznek húst és gabonát is, ám elkerülik a tejtermékeket és a glutént. Az étrendet Dr. Mark Hyman, az egyesült államokbeli Cleveland Orvosi Központ munkatársa nevezte el.

Bővebben...:

A fogyókúrás víz készítése otthon percek alatt

fogyókúrás víz

Készíts magadnak otthon fogyókúrás vizet percek alatt, amely nem csak finom, de a kilóktól is megszabadít téged. Ez a finom karcsúsító víz remek zsírégető, érdemes kipróbálnod!

Bővebben...:

Hogyan kell a napszúrást felismerni és kezelni?

Itt a nyár, sokat vagyunk a szabadban, mindenki próbálja a D-vitamin készleteit feltölteni és egy kis barnaságra szert tenni a napsugarak által. Eközben észre sem vesszük és már meg is történt a baj, a legjobb nyaralást is tönkreteheti egy napszúrás. De mégis hogyan kell a napszúrást felismerni és kezelni?

Bővebben...:

Dukan diéta lényege

A súlyfelesleg sok probléma gyökere, és erre nyújt megoldást a Dukan diéta. Lényege, hogy egy hosszú távon tartható, fokozatos életmódváltás segítségével ér el tartós fogyást, koplalás és jojóeffektus nélkül. Négy szakaszra bontható, és a táplálkozás mellett a mozgás is szerepet kap benne.

Bővebben...:

3 variációa rakott krumplira

A rakott krumpli, szinte minden családnál rendszeresen szerepel az étlapon. Ám ha néhány hozzávalót megváltoztatunk, máris egy különleges étel kerül az asztalra. Íme 3 egyedi rakott krumpli recept.

Bővebben...:

Almás fahéjas piskóta recept

Nem kell várni karácsonyig, hogy ünnepi hangulatod legyen, elég ha megsütöd ezt a finom almás fahéjas piskótát,amely máris az ünnep hangulatát adja vissza számodra.

Bővebben...:

Tejszínes csokoládés sütemény recept

Aki szereti a csokoládét, készítse el otthon, ezt a finom tejszínes csokoládés sütemény receptet, amely még a kezdőknek sem okoz gondot.

Bővebben...:

Vaníliás diós piskóta recept

Íme, egy finom mennyei piskóta, amely dióval és vanília pudinggal készül, és csoki darával díszítjük.Gyorsan elkészül, akár születésnapra is elkészíthető.

Bővebben...: