szerda, 23 augusztus 2017

Erre használd ki szülőként az iskolaszezont

Az iskolakezdés lehetővé teszi a szülők számára, hogy olyan edzéstervet állítsanak össze maguknak, ami belefér a családi időbeosztásba – hívja föl rá a figyelmet egy szakértő.

Íme a legegyszerűbb öregedés elleni recept

Úgy tűnik, a bölcsek kövét egy mindennapi apró döntésben kell keresni. Egy friss kutatás szerint ugyanis a hosszú élet titka, hogy sokat álljunk, ne üljünk huzamosabb ideig, mert az ülő életmód a kromoszómáinkat védő telomerek rövidüléséhez vezet.

Olcsó okoskesztyű fordítja le a jelnyelvet

Vezetek nélkül okoskesztyűt fejlesztett mérnökök egy csoportja, ami az amerikai jelnyelvet szöveggé formálja, és képes egy virtuális kéz kontrollálására, ami a konkrét gesztusokat utánozza. Az eszközt a szakemberek egyelőre „kesztyűnyelvnek” nevezik, és fő előnye, hogy költséghatékony eszköz.

Itt az első kutatás az étkezési zavarral küzdő nők szexuális életéről

Azok a nők, akik különböző étkezési zavarokkal küzdenek, hajlamosak érzelmileg zárni szex közben, vagy teljesen függetleníteni az aktust partnerüktől, mintha jelen sem lennének. A túlevésre hajlamos nők szervezetében szex közben több kortizol – stresszhormon – termelődik.

Ezt érdemes tudni a Candida diétáról

Egyre többet foglalkozunk megjelenésünkkel. Napjainkban sokat számít a megfelelő hajviselet, a divatos öltözködés vagy éppen a napi a kollekcióhoz passzoló kiegészítők.

Van azonban még valami, amire még ennél is nagyobb figyelmet fordítunk. A nők örök ellensége, amivel állandó harcot vívnak, a fogyókúra.

 

A napi bevásárlás során vett kedvenc napi- vagy hetilapjainkban is szerepel legalább egy rovat, ami ehhez a témához kapcsolódik, vagy erről szól. A kínszenvedések között átélt hónapok leteltével mindannyian arra számítunk, ha végzünk a fogyókúrával visszakaphatjuk régi formánkat vagy épp finomíthatunk vonalainkon. Számtalan lehetőség közül választhatunk, de hiába követjük pontról pontra a rost, 90 napos vagy szénhidrát szegény esetleg a sztároknál jól bevált diéták akármelyikét, egyikkel sem fogunk elérni olyan hatást, amilyet szeretnénk. Talán van megoldás, amiben mi most tudunk segíteni. A következő diétára nem csak azok a személyek vállalkozhatnak, akik Candida gombával küszködnek, hanem azok is, akik csak fogyni szeretnének, mindeközben egészségüket is megőrzik.

Mi a Candida gomba?

A Candida gomba az egyik legalattomosabb betegség. Amellett, hogy testünkben észrevétlenül alakulhat ki, kezelés nélkül a későbbiekben akár komolyabb betegségekhez is vezethet. Fő okozója elsősorban az úgynevezett Candida albicans élesztőgombák, melyek csak akkor hatnak negatívan szervezetünkre, mikor túlszaporodnak és felbontják a szervezet természetes egyensúlyát. Mindez akkor következik be, ha túlzott édességet, állati eredetű fehérjét vagy mesterséges élelmiszereket és adalékanyagokat fogyasztunk. A gomba szaporodását nagy részben elősegítheti életvitelünk és egészségi állapotunk is. Ha például sokat stresszelünk, immunrendszerünk gyenge, állandóan feszültek vagyunk, esetleg cukorbetegségben vagy vitamin és ásványi anyaghiányban szenvedünk, nagyobb eséllyel kaphatjuk el a betegséget.

Figyelem! A Candida nem válogat. Nemtől, kortól függetlenül bárkit megfertőzhet.

Mik a tünetek?

Ha következőkben felsorolt tünetek közül párat észlelünk magunkon, biztosak lehetünk benne, hogy minket is megfertőzött a Candida gomba.

-          Gyakori rossz közérzet

-          Fáradékonyság, levertség

-          Szívpanaszok, magas vagy alacsony vérnyomás

-          Erőteljes hajhullás

-          Körmök elvékonyodása, gyakori berepedezése

-          Hullámzó kedélyállapot, libidó lecsökkenése

-          Bőrkiütések megjelenése

-          Krónikus hasmenés vagy szorulás

-          Gyakori felfázás, hólyaghurut

-          Koncentrációs képesség gyengülése, nehézségei

Mennyi ideig kell betartani a diétát, hogy látható eredményt érjünk el vagy teljesen kiűzzük magunkból a gombát?

A Candida elleni diétát nők esetében 3-6 hónapig, férfiaknál pedig 1-2 hónapig érdemes betartani. Ha becsületesen végigcsináljuk, utána már csak tőlünk függ, hogy meddig akarjuk a továbbiakban betartani. A fogyókúrában felsorolt szempontok betartásával, első alkalommal akár havi 8-15 kg-ot is fogyhatunk.

Mint korábban is említettük a Candida fő szaporítója a szénhidrát és a cukor, így elsősorban az ezeket tartalmazó ételeket kell kivonnunk étrendünkből. Tehát, minden olyan étel, amely cukrot – a méz is – vagy szénhidrátot tartalmaz, a diéta alatt tiltott. Sajnos egy-két gyümölcs is tartalmaz természetes cukrokat, így azokból sem ehetünk. Csak és kizárólag a tejcukor az, amit ilyen szempontból engedélyezett ez idő alatt, mert az nem szolgál táplálékul a gombáknak.

Jó, hatással lesz ránk, ha sok korpaterméket, hajdinát vagy natúr rizst eszünk, hiszen a szervezetnek szüksége van a ballasztanyagokra, amely tisztítja a bélnyálkahártyát és kiűzi belőlünk a gombát.

Fontos azért odafigyelnünk a szénhidrátokra, hiszen nem mindegyik felel meg a diéta követelményeinek, mert elszigetelt keményítőket tartalmazhatnak. Ilyen például a fehér rizs, a tészták és a kenyérfélék. Ajánlatos, ha figyelmet fordítunk még a teljeskiőrlésű termékekre is, mert egy-kettőbe több a fehér liszt vagy a barnacukor, mint a többi. Elsősorban tiszta rozs, korpa vagy graham - kenyeret használjunk.

Sajnos az alkoholos tartalmú italok, - mint például a sör, bor - a legtöbb sajttermék és tartósított szerrel ellátott felvágottak is tiltottak a diéta első fázisaiban.

Semmiképp sem hátrány, ha a diéta megkezdése előtt felkeressük háziorvosunkat vagy véleményt kérünk tőle a diétával kapcsolatban.

Ha ezek után is elég elszántnak érezzük magunkat és valóban szeretnénk elpusztítani a bennünk élősködő gombát, hogy egészségesebbek legyünk, valamint, hogy a későbbiekben nem okozzanak további problémát.


Az egész diéta alatt tiltott:

(Nőknél: 3-6 hónap; Férfiaknál: 1-2 hónap)

Édességek, szárított gyümölcs, élesztő, élesztővel készült termékek, finomított lisztből készült kenyér, tejföl, sajtok, ketchup, majonéz, mustár, készen kapható salátaöntetek, szószok, gomba, sör, bor, pezsgő, gyümölcslevek.

Amiket az első két-három hét után már ehetünk:

Kefir, sütőpor, élesztő, barbecue-szószok, élesztővel készült, termékek, ételek, sör, bor, pezsgő, sajt (a legtöbb fajta), fehérkenyér, zsemle, kifli, tejföl, édességek, kechup, majonéz, mustár, szárított gyümölcs, szójatermékek, dinnye, gomba, gyümölcslevek, kész salátaöntetek, mártások.

Bátran fogyaszthatjuk az egész diéta alatt:

Gombaölő fűszerek - sáfrány, kurkuma, koriander, köménymag, bazsalikom, curry -, Graham-kenyér, rozskenyér, korpás kenyér, sovány húsok, hal, natúr rizs, hajdina, árpa, köles, lencse, lenmag, mustármag, zab, zabtermékek, tojás, élőflórás natúr joghurt, juhtúró, zöldségek minden mennyiségben, dió, tökmag, hidegen sajtolt olajok, szezámmag, kávé, ásványvíz, teák.

Írta: Csende Ildikó

Sikeres a Pappa Pia

Sikeres a Pappa Pia

Sikeres a Pappa Pia

Erre való a nyár! Az augusztus...

Tovább a cikkhez
Tévépremierekkel indul az ősz az AXN csatornáin

Tévépremierekkel indul az ősz az AXN csatornáin

Tévépremierekkel indul az ősz az AXN csatornáin

A Sony prémium saját gyártású...

Tovább a cikkhez
Ismét jön a Cápák hete

Ismét jön a Cápák hete

Ismét jön a Cápák hete

Egy hét, ami csak róluk...

Tovább a cikkhez
Új okot találtak a veleszületett siketségre

Új okot találtak a veleszületett siketségre

Új okot találtak a veleszületett siketségre

A Tel Avivi Egyetem munkatársai...

Tovább a cikkhez
Sosem hitted volna, hogyan hat a saját szatyor a vásárlásodra!

Sosem hitted volna, hogyan hat a saját szatyor a vásárlásodra!

Sosem hitted volna, hogyan hat a saját szatyor a vásárlásodra!

Mindenki ismeri a manapság...

Tovább a cikkhez
Ki az, aki a legtöbbet segít egy hátrányos helyzetű gyermeknek?

Ki az, aki a legtöbbet segít egy hátrányos helyzetű gyermeknek?

Ki az, aki a legtöbbet segít egy hátrányos helyzetű gyermeknek?

A hátrányos helyzetű gyerekek...

Tovább a cikkhez

Tippek és ötletek a nyári esküvő dekorálásához!

Egy nyári esküvőt számtalan módon lehet díszíteni, ehhez szeretnénk némi segítséget nyújtani pár ötletes nyári dekorációval.

Bővebben...:

Mennyire divat a nyári barnaság?

Marcsi tavaly „szégyenkezve” jött haza a nyári szabadság után. Mit fognak szólni a kolléganők, milyen helyen nyaraltam. ahol még barnulni sem lehet?

Bővebben...:

Szuper karcsúsító italok a nyárra!

Léteznek olyan természetes, étrendbe illeszthető italok, amelyek elősegítik a fogyást. Legfontosabbak a különböző zsírégető teák. Ezek cukor nélkül szinte korlátlanul fogyaszthatók.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

Dukan diéta lényege

Dukan diéta

A súlyfelesleg sok probléma gyökere, és erre nyújt megoldást a Dukan diéta. Lényege, hogy egy hosszú távon tartható, fokozatos életmódváltás segítségével ér el tartós fogyást, koplalás és jojóeffektus nélkül. Négy szakaszra bontható, és a táplálkozás mellett a mozgás is szerepet kap benne.

Bővebben...:

Itt a „pegán diéta”, ami egyesíti a paleolit és a vegán étrend előnyeit

pegán diéta

A pegán, azaz a paleo-vegán diéta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Hívei esznek húst és gabonát is, ám elkerülik a tejtermékeket és a glutént. Az étrendet Dr. Mark Hyman, az egyesült államokbeli Cleveland Orvosi Központ munkatársa nevezte el.

Bővebben...:

A fogyókúrás víz készítése otthon percek alatt

fogyókúrás víz

Készíts magadnak otthon fogyókúrás vizet percek alatt, amely nem csak finom, de a kilóktól is megszabadít téged. Ez a finom karcsúsító víz remek zsírégető, érdemes kipróbálnod!

Bővebben...:

Így készül a Besztercei saláta

Szeretne egy tartalmas, izgalmas salátát készíteni a barátok, vagy a család számára? Akkor itt a Besztercei saláta, amely aszalt szilvával, és mogyoróval teszi különlegessé az ételt.

Bővebben...:

Hogyan kell a napszúrást felismerni és kezelni?

Itt a nyár, sokat vagyunk a szabadban, mindenki próbálja a D-vitamin készleteit feltölteni és egy kis barnaságra szert tenni a napsugarak által. Eközben észre sem vesszük és már meg is történt a baj, a legjobb nyaralást is tönkreteheti egy napszúrás. De mégis hogyan kell a napszúrást felismerni és kezelni?

Bővebben...:

Dukan diéta lényege

A súlyfelesleg sok probléma gyökere, és erre nyújt megoldást a Dukan diéta. Lényege, hogy egy hosszú távon tartható, fokozatos életmódváltás segítségével ér el tartós fogyást, koplalás és jojóeffektus nélkül. Négy szakaszra bontható, és a táplálkozás mellett a mozgás is szerepet kap benne.

Bővebben...:

3 variációa rakott krumplira

A rakott krumpli, szinte minden családnál rendszeresen szerepel az étlapon. Ám ha néhány hozzávalót megváltoztatunk, máris egy különleges étel kerül az asztalra. Íme 3 egyedi rakott krumpli recept.

Bővebben...:

Almás fahéjas piskóta recept

Nem kell várni karácsonyig, hogy ünnepi hangulatod legyen, elég ha megsütöd ezt a finom almás fahéjas piskótát,amely máris az ünnep hangulatát adja vissza számodra.

Bővebben...:

Tejszínes csokoládés sütemény recept

Aki szereti a csokoládét, készítse el otthon, ezt a finom tejszínes csokoládés sütemény receptet, amely még a kezdőknek sem okoz gondot.

Bővebben...: